Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Tolvajt fogott egy robogós rendőr

Robogós rendőr fogott el egy menekülő tolvajt péntek délelőtt, Budapest IX. kerületében. A férfi ruházatából három darab elszakított aranylánc került elő.
A IX. Kerületi Rendőrkapitányság a napokban három robogót állított forgalomba, ugyanis ezek a járművek nehéz forgalmi helyzetekben is jól alkalmazhatók.

A rendőrök péntek délelőtt a Mester utca és az Angyal utca között járőröztek, amikor egyikük észrevette a rohanó tolvajt. A férfi befordult az Angyal utcába, kabátját pedig - hogy ne ismerjék fel - egy kukába hajította. A járőr először robogóval, majd futva eredt a menekülő tolvaj után, és nem sokkal később utol is érte és igazoltatta. A férfi azt mondta, hogy nem sokkal ezelőtt egy barátjával találkozott, akitől aranyláncokat vett át. A rendőr ezután átvizsgálta a ruházatát, ahonnan három, elszakított nyaklánc került elő. A helyszínen egy szemtanú pedig arról számolt be, hogy az elfogást megelőző percekben a fiatalembert egy közeli villamosmegállóban látta futni. A férfit a rendőrök őrizetbe vették, ellene lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Olvasóink írták

  • 8. sörpocak 2009. május 24. 17:30
    „6. Akkor ezért vagytok ilyen bunkók, korruptak?
    7.-nek igaza van!Egyébbként vannak emberek, akiknek jól jönne az a fizu amit kapnak.Ők megdolgoznak még a minibálbérért .A rendőrök nem!”
  • 7. N.P. 2009. május 24. 16:44
    „flexsnake 2009.05.24. 11:29

    Ha kevés a zsaruk jövedelme (nem fizetése!!!) akkor menjenek el pénztárosnak a Tescóba, és ott a rendkívül magas fizetésért nem 42 hanem 65 éves korukig dolgozhatnak.”
  • 6. flexsnake 2009. május 24. 11:29
    „3. ha abból a fizetésből neked kellene megélned, éhen halnál.”
  • 5. klj_54 2009. május 23. 23:52
    „4. hozzászólás dodó 2009.05.23. 21:02

    No álljunk meg egy pillanatra:
    Rablás akkor áll meg, ha az áldozat védekezik!
    Ha csak lekapja a nyakából a láncot, akkor az nem rablás, hanem lopás.
    Ne keverd az ingófirmát a Fingó Irmával.”
  • 4. dodó 2009. május 23. 21:02
    „Nyakláncot letépni csak erőszakkal lehet, tehát nem lopás, hanem a súlyosabb elbírálás alá eső rablás! A cikk címe pontosítva: " CIGÁNY RABLÓT fogott egy robogós rendőr"”
  • 3. sörpocak 2009. május 23. 20:58
    „Miért kell ehez gratulálni? A munkját végezte nem, amiért tőlünk kapja a nem kevés fizetését. Inkább azt írjátok, hogy bárcsak minden rendőr így végezné tisztességesen a munkáját!Sajnos ezek vannak kevesebben!”
  • 2. dred 2009. május 23. 19:37
    „Gratula a rendőrnek, ritka az ilyen bátor magatartás !”
  • 1. igazságkereső 2009. május 23. 16:50
    „Remélem,hogy a bíróság is komolyan veszi a rendőr munkáját, és az elfogott tolvajt 5 évre elítéli,hogy a többieknek is menjen el végre a kedvük a lopástól.Itt lenne az ideje,hogy végre a bíróság is példát statuáljon az ítélet kiszabásával és segítsen rendet tenni ebben a teljesen felborult értékrendű világban!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tombolt a vihar: 331 risztást kaptak a tűzoltók

Szombat reggelig 331 esetben vonultak ki a tűzoltók a vihar által okozott károk elhárítására. Tovább olvasom