Délmagyar logó

2018. 02. 21. szerda - Eleonóra 0°C | 4°C Még több cikk.

Tömeges rosszullét: 25 diákot vittek kórházba

Zárt területté nyilvánították azt a budapesti iskolát, ahol hétfő délelőtt több diák rosszul lett. A gyerekeknél szén-monoxid-mérgezésre utaló tüneteket diagnosztizáltak.

Egyelőre zárt területté nyilvánították azt a XX. kerületi iskolát, amelyet hétfő délelőtt ki kellett üríteni, miután az intézményben több mint húsz diák rosszul lett. Az iskolából több mint ötven gyermeket szállítottak kórházba.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a katasztrófavédelem munkatársai az épületben folyamatosan méréseket végeznek, de továbbra sem mutattak ki rendellenes anyagot a levegőben. Délután a szakemberek az épület szerkezeti elemeit is megvizsgálják, hogy kiderüljön, beszivároghatott-e valamilyen rendellenes anyag, s ha igen, hogyan terjedhetett el.

A szóvivő hozzátette, hogy a katasztrófavédelem munkatársai kedd reggel 6 órakor újra méréseket végeznek.

A tömeges rosszullét miatt a XX. kerületi János utcában lévő iskolát hétfő délelőtt kiürítették; több száz diák hagyta el a Nagy László Általános Iskola és Gimnázium kétszintes épületét. A tűzoltók és a Fővárosi Gázművek szakemberei méréseket végeztek az épületben, de a levegőben semmilyen rendellenes anyagot nem mutattak ki.

Tömeges rosszullét miatt ki kellett üríteni egy XX. kerületi iskolát.Fotó: MTI (galéria)

A tanulók a déli órákban visszatérhettek az épületbe. Kora délután azonban, amikor felvetődött a szén-monoxid-mérgezés gyanúja, újra kiürítették az épületet; a gyerekeket a szomszédos utcában lévő iskolába vitték át.

Fekete Lászlóné, az iskola igazgatója az MTI-nek azt mondta: egyelőre nem tudni, mikor lesz tanítás újra az intézményben, az a reggeli mérésektől, a szakemberek engedélyétől függ.

Az igazgató arra is kitért, hogy a gyermekek állítólag egy ismeretlen eredetű szagra panaszkodtak, de ennek érdemi okát a szakemberek továbbra sem találják. Az intézményben továbbra is vizsgálatokat végeznek. Fekete Lászlóné hozzátette: úgy tudja, a rosszullétre panaszkodó, illetve a kórházba szállított gyermekek is jól vannak.

Zacher Gábor, az Erzsébet kórház toxikológiai osztályának vezetője az MTI-vel azt közölte: hozzájuk 17 gyermeket szállítottak be, a diákoknál szén-monoxid-mérgezésre utaló tüneteket diagnosztizáltak. A gyermekek állapota oxigénterápiára javult. Többségüket már haza is engedték, három gyermeket tartanak még bent megfigyelésre - mondta a főorvos.

Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház orvos-igazgatója az MTI-vel azt közölte: délután négy óráig a korábbi 19 diák után további gyermekeket szállítottak az intézmény toxikológiai osztályára fejfájás, hányinger, szédülés, enyhe mérgezés tüneteivel. A XX. kerületi iskola tanulói közül 36 gyermek került be a Heim Pál kórházba, állapotuk kielégítő - tette hozzá.

Korábban:

A tűzoltók ismét kiürítették azt a fővárosi, XX. kerületi iskolát, amelyben több mint húsz diák lett rosszul hétfő délelőtt - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

A diákok nem sokkal korábban térhettek vissza a János utcai Nagy László Általános Iskola és Gimnázium épületébe. Az MTI úgy tudja, hogy azért kellett újra kiüríteni az épületet, mert a diákok vérében szén-monoxidot mutattak ki.

Korábban a tűzoltók és a Fővárosi Gázművek szakemberei méréseket végeztek az épületben, de a levegőben semmilyen rendellenes anyagot nem mutattak ki. Kisdi Máté azt mondta: műszereikkel ismét körbejárják az épületet, de eddig továbbra sem találtak rendellenes anyagot.
Hozzátette: az épületbe egyelőre senki sem térhet vissza, a gyerekeket a szomszédos utcában lévő iskolába vitték át.

Tömeges rosszullét miatt ki kellett üríteni egy XX. kerületi iskolát. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán (galéria)

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: a helyszínen 37 diákot vizsgáltak meg. Közülük mostanáig 25 gyermeket szállítottak megfigyelésre az Erzsébet, valamint a Heim Pál Gyermekkórházba.

A gyermekek gyengeségre, enyhe fejfájásra, hányingerre, szédülésre panaszkodtak, fizikai sérülés nem volt látható rajtuk - mondta a szóvivő. Szerinte ezek a tünetek enyhe vírusfertőzésre, de szén-monoxid-mérgezésre is utalhatnak.

Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház orvos-igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: 19 gyermeket szállítottak intézményük toxikológiai osztályára fejfájás, hányinger, enyhe mérgezés tüneteivel. A gyermekek vizsgálata folyamatban van, mindegyikük állapota kielégítő - tette hozzá.

Még korábban:

Tömeges rosszullét miatt kiürítettek egy iskolát Budapesten, a XX. kerületi János utcában hétfő délelőtt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Tömeges rosszullét miatt ki kellett üríteni egy XX. kerületi iskolát. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán (galéria)

Kisdi Máté elmondta: több száz diák hagyta el a Nagy László Általános Iskola és Gimnázium kétszintes épületét. A tűzoltóság szakemberei különleges mérőműszerekkel körbejárták az épületet, de a levegőben semmilyen rendellenes anyagot nem mutattak ki.

Összesen 22 diák panaszkodott fejfájásra és szédülésre. Őket a tűzoltóság doktorszolgálata és az Országos Mentőszolgálat dolgozói jelenleg a helyszínen vizsgálják. A rosszullét okát egyelőre nem találják - tette hozzá Kisdi Máté.

Olvasóink írták

  • 3. deszkás 2012. június 11. 22:11
    „Szerintem a gyerekek bevitték az erdőbe a katasztrófavédelmet.”
  • 2. Queenmargareth 2012. június 11. 20:54
    „2.az, ne mozdulj, helyből is megy......idézet egy híres, okos, emberszeretőtől.”
  • 1. Mozimasiniszta 2012. június 11. 12:06
    „Undurikum skolandusz ??”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az NFM cáfol: nem zárják be a vasúti mellékvonalakat

A VDSZSZ közzétett egy videót, amelyen a fejlesztési tárca képviselője azt állítja: vasúti vonalakat… Tovább olvasom