Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Törökország feltételei

Törökország hajlandó megnyitni kikötőit és repülőtereit a Ciprusról érkező járművek előtt, de csak bizonyos, a ciprusi görögök által tett meghatározott lépésekkel egyidejűleg – közölték török kormányzati forrásból. A görög külügyminisztérium azonnal emlékeztetett arra, hogy a Törökország által aláírt vámegyezmény megköveteli teljes területének megnyitását az összes EU-tagállam előtt.

Több katona kell

Afganisztánba


Az Afganisztánban állomásozó NATO-kontingensnek a jövő évben a jelenleginél több katonára lesz szüksége, ha hasznot akar húzni azokból az eredményekből, amelyeket az idén ért el – jelentette ki David Richards, az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) parancsnoka. Afganisztánban jelenleg 32 ezer NATO-katona teljesít szolgálatot.

Az elbocsátott tanárokért

Tüntetést szerveztek csütörtökön a Babes-Bolyai Tudományegyetem két elbocsátott oktatója melletti szolidaritásból Kolozsváron és több más erdélyi városban. A kolozsvári megmozduláson rendőrségi források és a helyszínen tartózkodó több újságíró szerint 400–500-an vettek részt, a szervezők szerint azonban a megjelentek száma elérte az ezret. A békés tüntetésen a szervezők felolvasták az Európai Parlament három magyar képviselőjének a közös levelét.

Eltemették Litvinyenkót

Sugárszennyeződést mutattak ki annak a londoni szállodának hét alkalmazottjánál, ahol a tegnap Londonban eltemetett, sugárzó anyaggal megölt egykori orosz titkos ügynök, Alekszandr Litvinyenko több alkalommal járt. Az orosz főügyészség bűnügyi eljárást indított Litvinyenko megölése és egyik látogatója megölésének kísérlete ügyében, akinél ugyancsak sugármérgezést mutattak ki. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Itthon is bemutatták a Vistát

Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy az üzleti felhasználók… Tovább olvasom