Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Törököt „fogott” a finn Räikkönen

Az élről induló finn Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) rajt-cél győzelmet aratott az 56. Forma–1-es világbajnokság tizennegyedik futamán, az első Török Nagydíjon.

forma–1

A második a pontversenyben vezető spanyol Fernando Alonso (Renault), a harmadik pedig a kolumbiai Juan Pablo Montoya (McLaren-Mercedes) lett.
A rajtnál az élről kezdő Räikkönen ugyan kicsit beragadt, s a két oldalról támadó Renault-kettős olasz tagja, Fisichella megelőzte, de a finn versenyző visszatámadott, s elment az olasz pilóta mellett. A 14. körben Webber és M. Schumacher nagy csatája végén a két autó összeütközött, a hétszeres világbajnok meg is pördült, később pedig kiállt a versenyből. A futam közepére az első három sorrendje állandósult, Räikkönen vezetett Montoya és Alonso előtt. Három körrel a vége előtt váratlan esemény borzolta a Mercedes-csapat idegeit. Montoya megpördült, miközben lekörözte Monteirót, mert a rutintalan pilóta hátulról meglökte a kolumbiai kocsiját. Igaz, Montoya folytatni tudta a versenyt, de előnye 1.5 mp-re csökkent Alonsóval szemben. A következő körben Montoya megcsúszott, kisodródott a pályáról, így a spanyol versenyző szerezte meg a 2. helyet. A kockás zászló alatt először a végig magabiztosan versenyző finn autóversenyző hala dt keresztül.
Kimi Räikkönen: – Nem rajtoltam jól, de visszaszereztem az első helyet. Az egész hétvégén gyorsak voltunk, sokkal nagyobb tempót tudtunk menni, mint a többiek.
Fernando Alonso: – Sajnos nem volt esélyem a győzelemre, de az utolsó körökben így is szép ajándékot kaptam. Nem láttam esélyt Montoya megelőzésére, de egyszerűen nem tudta a pályán tartani sérült autóját, így mégis elmentem mellette.
Juan Pablo Montoya: – Sajnálom, hogy elveszítettem a második helyet. Simán megelőztem Monteirót, amikor fékeztem, s ő nekem jött. Sajnos megsérült a kocsim, így Alonso elém került.
A Török Nagydíj (58 kör, 309,720 km) végeredménye: 1. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes), 2. Alonso (spanyol, Renault), 3. Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes), 4. Fisichella (olasz, Renault) , 5. Button (angol, BAR-Honda), 6. Trulli (olasz, Toyota), 7. Coulthard (skót, Red Bull-Cosworth) , 8. Klien (osztrák, Red Bull-Cosworth).
A világbajnokság állása, versenyzők: 1. Alonso (spanyol, Renault) 95 pont, 2. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 71, 3. M. Schumacher (német, Ferrari) 55.
Csapatok: 1. Renault 130 pont, 2. McLaren-Mercedes 121, 3. Ferrari 86.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Philips alelnöke a gazdaságért

Munkahelyteremtő és új, magas színvonalú technológiákat meghonosító tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át augusztus 20-án Hans-Martin Maier, a Philips Components alelnöke, a Philips Kft. több mint egy évtizede Győrött élő és dolgozó ügyvezető igazgatója. Tovább olvasom