Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Tóth-Tahi Máté nagy visszatérése

Fergeteges szórakoztató vígjáték készóülődik a győri színházban: a Hyppolit, a lakáj áll színpadra.

Tóth Tahi Máté és Szulák Andrea, a furcsa házaspár
A falakon óriási rések, a szobában csupasz asztalok, műanyag poharak a pezsgősvödör mellett, minden szürke, sőt, fekete és kopott. Hiszen még csak a próbán vagyunk. A Hyppolit győri próbáján, ahol a színészek már magukra képzelik az elegáns öltözéket és maguk mögé a színes, látványos díszleteket. Ma még az ajtó csak jelzés, hogy hol kell majd bejönnie, kimennie a szereplőnek.

De ha jó a játék, már a próbán is beleélhetjük magunkat a kimért, határozott, szigorú, legendás lakáj, a dundi, fogyni, de még sokkal inkább egy étlapot végigenni vágyó asszony, egy csetlő-botló, kedves, elnyomott férj és egy elsöprő szerelemmel megáldott ifjú pár klasszikus történetébe. Ilyenkor látszik, hogy ez a történet jó, még így, kopasz díszletek között is. És persze jó a zene, azok a dallamok, amelyeket az emberek úgy is képesek dúdolni, hogy fogalmuk sincs, honnan valók.
Az ismertség persze veszélyes dolog. Különösen akkor, ha a múltban nagy előadások és legendás film emlékképeit őrzi a közönség. Bujtor István rendező vállalta a kihívást.

– Óriási a nosztalgia a kor iránt. Ugyanezt tapasztalom a filmmel kapcsolatban. Csortos, Kabos Gyula szövegeit máig visszahalljuk, máig jól muzsikál a fülünkben, pontosan tudjuk, hogy mi fog történni a végén és ez a mai felkavart világban fontos az embereknek. A könnyebb szórakozást keresik, erre kell vállalkoznunk jól. A Hyppolittal nem akarok semmi mást, mint szórakoztatni. Nem kell aktualitásokat keresni, hiszen a darab, benne az emberek mindig aktuálisak. Az eredeti, Vajda nővérek által írt, ’30-as évekbeli zenés játék jelenik meg a színpadon, az áthallások lehetőségét megadva a nézőknek. Mindehhez szerintem a lehető legjobb szereposztással, örülök neki, hogy mindenki tökéletesen oldja meg a szerepét és élvezi a próbákat.

A címszereplő, Gáti Oszkár
Bujtor István munkatársaival a nézőtérről irányít. Elmondja, mit szeretne, aztán csendben figyeli színészeit, akik egymást inspirálva menet közben folyton újítanak, ötleteznek. Bujtor hagyja őket, hadd játsszanak, és ha az ötlet jó, elfogadja. Ha a játékosok túlzásba esnek vagy eltérnek a koncepciótól, lenyesegeti a vadhajtásokat. Teszi ezt angyali nyugalommal, bántó szó, sértő minősítések nélkül. Egy olyan ember nyugalmával, aki pontosan tudja, mit akar, de nyitott mások javaslataira. És pontosan tudja azt is, mit várhat el a színészeitől, ki mire képes.
Zenés műről lévén szó, nem hátrány, hogy két profi énekes található a főszereplők között. Szulák Andrea és Bede Fazekas Csaba – ahogy a rendező fogalmaz – nem született musicalszínészek, de megtalálták a mikroportot, kitűnő hangjuk mellett jó színészi kvalitásaik vannak. Botfülű jó színészekkel nem helyettesíthetőek.

Tóth-Tahi Máté már több mint két évtizede nagy élvezettel komédiázik a győri színpadon. A szerencsétlen családfő szerepét éppen harmadszor játssza, másodszor Bujtor István rendezésében. Előzőleg a székesfehérvári közönség nevethetett tragikomikus igyekezetén, ahogy a sok fontoskodó ember között próbálja észrevetetni magát. Az ő beszédstílusa legalább olyan jellegzetes, mint Kabosé volt, tán egyszer legenda lesz ez is. Csakhogy ma egy vidéki színház csendes, cirkuszok nélküli, tehetséges színészére nem figyelnek oda a parodisták. Tóth Tahi Máté azonban nem hajlandó visszamenni Budapestre.

– Én nagyon jól érzem magam itt Győrben. Otthonommá vált ez a város. Egyébként meg egyenesen riaszt az a világ, amiben gátlástalanul, könyökölve, mindenen keresztültaposva érvényesülhetnek csupán az emberek. És ezúttal nemcsak a színészekre gondolok, hanem mindenkire. Én igazából nem szeretem ezt a kort. Sokkal szívesebben éltem volna a századelőn. Az a kicsit lassúbb, derűsebb, emberibb kor jobb lenne. Talán azért is szeretem annyira ezt a darabot, ezt a szerepet.

A világ bizony nagyot változott, ez sokakat megvisel. A bájos ’30-as évek óta globalizálódtunk, embertelenedtünk, nagy a környezetszennyezés nemcsak a természetben, a társadalomban is. Bujtor Istvánnak megvan a véleménye a korról, mégsem keveri bele a rendezésbe.

– Tisztában vagyok vele, hogy ez egy más világ. A ’90-es évek elején átrendeződött a társadalom Magyarországon is, a pénz vált az elsődleges szemponttá az emberek megítélésében. Korábban más értékek is voltak, ma már csak egy cél van: a pénz megszerzése. Minden ehhez vezető eszköz megengedett. Elvadult a világ. De vannak az  újgazdagok között azért olyan emberek, akik ugyan Saint-Simon eszméivel nincsenek tisztában, de a gyerekeiket már Oxfordban szeretnék taníttatni. Nekik is szól ez a darab.
És persze mindenkinek, aki szereti a kellemes dallamokat, a humort, a színházat és a vad világból egy kicsit szeretne kimenekülni, kikapcsolódni, felhőtlenül nevetni. A nevetés még mindig egészséges, jobb, mint az orvosság.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elölről kezdhetik

Megsemmisítő, 31 pont különbségű verést (102–71) mért a Detroit Pistons a San Antonio Spurs… Tovább olvasom