Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Továbbjutni, nem nyerni akartak

A közelmúltban a soproni kosaraslányok kupakudarcán keseregtünk e hasábokon. Az MKB-Euroleasing együttese tulajdonképpen hagyta saját szájából kiénekelni a sajtot. Az FC Sopron labdarúgói címvédőként indultak neki a sorozatnak, s még a legjobb négy közé sem jutottak be.
Sokan azt mondják – nem alaptalanul –, hogy az első, soproni összecsapáson úszott el a továbbjutás. Tény: a több mint egy félidőn át emberelőnyben futballozó soproni csapat nem igazán futballozott gólratörően. Aztán a visszavágón sem. Így aztán két igen gyenge meccsen a Honvéd lépett tovább. Tegyük hozzá, a visszavágót nézve valahogy az volt az ember érzése: a Sopron nem akarta mindenáron megnyerni a meccset a Bozsik-stadionban, talán tudat alatt jó lett volna nekik a 0–0. Hozzá kell tenni, még így is a soproni együttes futballozott folyamatosabban, alakított ki több helyzetet, de nem volt az a mindent elsöprő lendület, gólratörő játék, amellyel a rendes játékidőben továbbjuthatott volna.
A kivárásra játszó kispestiek

lecsaptak a Sopron védelmének egy kihagyására, gólt lőttek,

s továbbjutottak.
Mindkét együttes célfutballt játszott, a Honvéd tette eredményesebben. Az – bár a szurkolók számára nyilván öröm – valahol még bosszantóbbá teszi az egész kiesést, hogy a múlt hét végén, a Győr elleni megyei rangadón a Sopron megmutatta, hogy igenis tud gólratörően futballozni...
S még egy adalék, ami alapján talán látható: valahol törvényszerű volt a címvédő kiesése. Kilátogatott a visszavágóra Bojan Lazic, a télen a Ferencvároshoz szerződött szerb középpályás, aki meghatározó egyénisége volt a tavaly Magyar Kupát nyert gárdának. Nyilván a nosztalgiázás céljával látogatott ki, de amikor megszemlélte a soproni együttest, túl sok ismerőst nem talált. P Bagoly Gáborral, Horváth Andrással és Sifter Tamással futballozott együtt. Abból a keretből, amely tavaly kupát nyert, írd és mondd, mindössze négy labdarúgó szerepel az FC Sopron keretében, az előbb felsorolt három futballista, valamint a Kispesten sérülés miatt nem szerepelt Sira István. A játékoskeret ráadásul nem úgy változott, hogy a távozók helyett nyáron érkeztek, s azokból a labadrúgókból kellett csapatot építeni, hanem gyakorlatilag folyamatosan jöttek-mentek a futballisták. Sőt, tulajdonképpen az edzők is. Bizonyos fokú állandóság nélkül pedig nehéz sikeresen szereplő, eredményes csapatot felépíteni...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Segítene a gátakon szükség esetén?

Tovább olvasom