Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 15°C Még több cikk.

Továbbra is bérfejlesztést követel az orvosi kamara

Nem vett részt az egészségügyi tárca egyetlen illetékese sem a Magyar Orvosi Kamara szombati budapesti nagygyűlésén, ahol az alapellátásban dolgozó házi- és fogorvosok vitatták meg a helyzetüket.

A gyűlés után Éger István elnök azt mondta, hogy újabb érdekérvényesítő lépésekről nem döntöttek, de egy esetleges sztrájk vagy tömeges szerződésbontás lehetősége érvényben marad az ágazatban.

A Magyar Orvosi Kamara továbbra is 30 százalékos béremelést követel jövő januártól - mondta Éger István elnök, a kamara szombati nagygyűlése után, amelyen az alapellátásban dolgozó házi- és a fogorvosok vettek részt. Emellett továbbra is fontosnak tartják, hogy törvényileg szabályozzák a következő évekre az ágazat bérfelzárkóztatását. Jelenleg egy kezdő szakorvos nettó 90 ezer forintot keres, a béremelések után néhány éven belül - a kamara szerint - ezt 340-360 ezer forintra kellene emelni. A tanácskozáson egyébként nem döntöttek újabb érdekérvényesítő akcióról. Az RTL Híradó szerint 10 ezer meghívottból csak néhány százan mentek el ugyanis az orvosi kamara szombati nagygyűlésére.

Éger István a nagygyűlés után elmondta azt is, hogy a héten tárgyalt Székely Tamás egészségügyi miniszterrel, aki tíz százalékot megközelítő bérfejlesztésről beszélt. Ezt a kamara elnöke irreálisan alacsonynak nevezte. Mint mondta, kiderült számára az is, hogy a tárca egy olyan jogszabályon dolgozik, ami "röghöz kötné" az orvosokat. Ennek az a lényege, hogy egy orvosnak egy adott intézményben kellene maradnia, míg a szakvizsgáját megszerzi, majd ugyanennyi időt kellene eltöltetnie már szakorvosként ugyanott. Éger István szerint ha letelik ez a csaknem 10 év, az orvosok tömegesen fognak majd külföldre menni munkát vállalni.

Éger István elmondta azt is, hogy a következő nagygyűlést a tervek szerint november 8-án tartják, akkor a járó- és fekvőbeteg-ellátásban dolgozó orvosokat várják majd.

Olvasóink írták

  • 2. klj_54 2008. október 12. 19:32
    „Nem kellene ugrálniuk az orvosoknak, hisz tudták amikor elkezdtek tanulni, hogy mennyit fognak keresni!”
  • 1. Mukimoki 2008. október 12. 13:24
    „A MOK jól beégett. Az orvosokról sok mindent lehet mondani, de hogy hülyék, azt nem. Az egri ügy is azt mutatja, hogy néhány szarkeverő próbálkozik, de nem megy nekik.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balesetek az M1-es autópályán

Helyreállt a forgalom az M1-es autópályán szombat délutánra, ahol kilencen sérültek meg két… Tovább olvasom