Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Tragédia Cséren: a WC lefolyóba fulladt az újszülött

A WC-n ülve szülte meg gyermekét egy 22 éves asszony kedd hajnalban a Győr-Moson-Sopron megyei Csér községben. Az újszülött fejjel a WC-kagyló lefolyójába csúszott, és megfulladt - közölte a rendőrség.

A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a terhességének 39. hetében lévő kismamánál megindult a szülés. Anyósa utánament a mellékhelyiségbe, közben a mentőket a fiatalasszony férje értesítette.

- Hétfőn napközben dolgoztunk a ház körül, utána úgy éjjel egy óráig beszélgettünk – idézte fel a történteket testvéroldaluknak, a nyugatmagyar.hu-nak az apuka, Gyurák Gábor. – Az édesanyám és a legjobb barátunk is nálunk volt. Bea aznap fájlalta a derekát, ám ennek akkor nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget, hiszen a szülés augusztus ötödikére volt kiírva. Aztán hajnali kettőkor feleségem éles fájdalomra panaszkodott, és kiment a mosdóba. Azonnal hívtam a mentőket. A kiérkező mentők és az ügyeletes orvos sajnos már nem tudott segíteni. Felfoghatatlan, ami történt. Bízunk benne, a feleségem csütörtökön már kijöhet a kórházból.

A 3 kilogramm súlyú, 51 centiméter hosszú, életképesen született lánycsecsemőt a mentők emelték ki a lefolyóból. Az igazságügyi orvos szakértői boncolás megállapította, hogy az újszülött vízbe fulladt. Az anyát megfigyelésre a soproni kórházba szállították - tájékoztatott Kocsis Tünde alezredes.

A megyei rendőr-főkapitányság a nő ellen emberölés, 51 éves anyósa ellen segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt folytatja a nyomozást. A rendőrség azt vizsgálja, hogy az anya és családtagjai mennyiben felelősek az újszülött haláláért - tette hozzá a sajtóreferens.

A nő nem titkolta terhességét, rendszeresen járt terhesgondozásra. Két kisfiúk már született, hat, illetve két és fél évesek. A család szociális helyzete miatt az idősebbet nevelőszülőknél, a fiatalabbat gyermekotthonban helyezték el.

Korábban írtuk:

Cséren tragédia történt hétfőről keddre virradó éjszaka. Egy 22 éves nő a WC-ben szülte meg babáját, az újszülött a lefolyóba esett és megfulladt.

Egy 22 éves fiatalasszonynál a terhesség 39. hetében hajnal fél 2-kor megindult a szülés. A férj értesítette a mentőket, míg a feleség az illemhelyre ment. A fürdőszobával egybeépített WC-ben szülte meg a nő a babát, az újszülött a lefolyóba esett és megfulladt.

Megtudtuk, az asszonynak ez volt a harmadik szülése, de a 6 éves és a 3 éves gyermeküket sem ők nevelik. Ez utóbbi terhesség nem volt titkolt, a nő egy nappal korábban is találkozott a védőnővel, ennek ellenére megtörtént a tragédia.

Az anya ellen emberölés gyanúja miatt indítanak eljárást, a lakásban tartózkodó nagymamát pedig segítségnyújtás elmulasztásával vádolják. Vizsgálják, kit milyen felelősség terhel a 3 kilós, életképesen született kislány halála ügyében.

Olvasóink írták

  • 4. Tömeg 2011. július 27. 17:10
    „1.- es Szerintem egy kissé naiv vagy!”
  • 3. Ganajtúró 2011. július 27. 07:37
    „2. adamantium 2011.07.26. 23:10
    Ez így igaz. Nyilván ezért nyomoznak emberölés miatt <moderálva>”
  • 2. adamantium 2011. július 26. 23:10
    „1. Lillencs 2011.07.26. 22:55
    ez nem egy pottyantós WC, ebből vagy a kismama vagy az anyós simán ki bírta volna húzni a gyereket, de nem a mentősök kellett azt megtegyék. egy csecsemő nem pár másodperc alatt fullad meg, <moderálva>”
  • 1. Lillencs 2011. július 26. 22:55
    „Szegénynek milyen rossz lehet, hogy egy ilyen butaság miatt elveszti a kisbabáját és még meg is hurcolják érte. :(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyelvvizsgához kötnék a felvételit

A jövőben a tervek szerint csak nyelvvizsga birtokában jelentkezhetnek főiskolára vagy egyetemre a… Tovább olvasom