Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Tudomásul vette a rendőrség a Jobbik következő tüntetését

Megtarthatja a Jobbik a fővárosi Szabadság térre tervezett szombati tüntetését, a rendőrség tudomásul vette ugyanis az erről szóló bejelentést.
Az Országos Rendőr-főkapitányság a tervezett demonstráció kapcsán csütörtökön annyit közölt, hogy hétvégére sok rendezvényt jelentettek be különböző szervezők Budapestre. A rendőrség ezeket a rendezvényeket biztosítja, de minden olyan esetben fellépnek, amikor jogsértést tapasztalnak, így akkor is, ha a tüntetők viselkedése másokban félelmet vagy megbotránkozást kelt. A csütörtöki közleményben a rendezvényeket illetve a bejelentőket nem nevezik meg.

Július 4-én a rendőrség a Magyar Gárda és a Budaházy György melletti szimpátiatüntetést nem engedélyezte. A tüntetők mégis elmentek a Deák térre, de ott feloszlatták a demonstrációt a rendőrök. Kiemelték a gárda egyenruhásait is, a Magyar Gárda Egyesületet megszüntető bírósági határozatra hivatkozva.

A Jobbik csütörtöki állítása szerint a gárdista formaruhára vonatkozó belső iránymutatást az országos rendőrfőkapitány visszavonta. A július 11-i tüntetéssel a július 4-i - megtiltott - demonstráció feloszlatása és a Magyar Gárda egyenruháját viselők előállítása miatt akarnak tiltakozni a szervezők szerint.

Olvasóink írták

  • 17. amata 2009. július 31. 17:06
    „Mit lehet ehhez hozzátenni?”
  • 16. vezír 2009. július 12. 11:49
    „KOVÁCS PISTIKÉNEK
    Pityuka! :) - ahogy a papagájomat hívják!!!!!!!!!!
    Remélem apád fújja a sípját reggeltől-estig!!!!!!!!!
    Fújjad te is, de lélekzetvétel nélkül, te tésztaMETÉLT ZSID*!!!!!!!!!!!!!!”
  • 15. KovácsPistike 2009. július 11. 17:17
    „A Gárda néhány megmozdulása tetszett, de amit a Jobbik művel, az nem.”
  • 14. misty.cum 2009. július 10. 23:21
    „Flexi már megint hoztad a formád!”
  • 13. lidocain 2009. július 10. 14:22
    „9: "lökünk át a határon"?? te és még ki? A gazdaság tényleg nulla,de akik ezt meg tudták tenni még mindig hatalmon vannak.De az ilyen szerencsétlenek mint te a vörös ködtől nem látnak,mert nektek az öszödi beszéd az imátok és gyurcsány az istenetek.Náci eszmék?Egyet mondj csak a Jobbik programjából ami náci lenne.Az ilyen ostoba provokátoroknak kellene először a sárkányfejét eltávolitani akik azt sem tudják mit beszélnek!”
  • 12. Bsasa 2009. július 10. 14:02
    „10. hozzászólás flexsnake 2009.07.10. 13:12
    Az MSZP-s vonatfordítóban talált marhavagonokat? :)
    Az állami támogatásról és a Magyar Gárdában található bűnözőkről nem tudok. Hunvaldról és Zuschlag már hallottam.
    A Jobbik valóban engem képvisel. És igen, a határokkal nekem is problémáim vannak.
    Nem állítom, hogy nem kell külföldi tőke, de nem ártana, ha lenne Magyar tőke is. Jó lenne ha legalább az áram, a víz, a gáz, az alapvető szolgáltatások Magyar kézben lennének.
    A földet én szeretném megtartani Magyarnak. Semmilyen náci(ó)nak nem adnám oda.
    Úgy látom, a Jobbik az akit agresszíven elnyomnak.
    A Nemzet szíve elpusztíthatatlan.
    A Jobbik eszközei még a jelenlegi törvényes kereteknek is megfelelnek.
    Csatlakozom Straszburg előirányzásához: a kommunista eszmék sem megengedhetőek.”
  • 11. achilleus 2009. július 10. 13:52
    „9. hozzászólás flexsnake 2009.07.10. 13:11
    "Straszburg előreirányozta: nem engedhetőek meg náci eszmék."
    10. hozzászólás flexsnake 2009.07.10. 13:12
    "8. béreltem marhavagonokat is nektek ;)"

    No komment”
  • 10. flexsnake 2009. július 10. 13:12
    „8. béreltem marhavagonokat is nektek ;)”
  • 9. flexsnake 2009. július 10. 13:11
    „Igen, az képvisel aki nem tud elszámolni 72milliós állami támogatással.... aki a gárdában bűnözőket bujtat.... :D
    Jó, hát képviseljen téged. Ezért lökünk át a határon.
    A külföldi tőke nélkül már nem létezne az ország. Gazdaság=0. Csak ezt nehéz ám agymosottan felérni ésszel.
    Egyetlen dologtól kell védeni ezt a földet: a szélsőséges magát nemzetinek hazudó de náci eszméket éltető, elnyomó és agresszív szerveződésektől. Attól viszont minden eszközzel. Addig nem fejeződik be a műsor amíg minden kis sárkányfejet le nem vágunk. És jöhet a szíve. Ha harc hát harc, de az egyik oldalon a joggal és törvényes eszközökkel. Straszburg előreirányozta: nem engedhetőek meg náci eszmék.”
  • 8. Bsasa 2009. július 10. 09:38
    „Ma (pénteken) a Móra Múzeum előtt 19 órától lesz szimpátiatüntetés a Magyar Gárda mellett.
    Lehet jelentkezni a holnapi (szombati) tüntetésre szervezett Szeged-Budapest-Szeged buszra is.
    Info a szegedi jobbik honlapján.”
  • 7. Bsasa 2009. július 10. 09:32
    „2. hozzászólás flexsnake 2009.07.10. 06:22
    Miért kellene új hazát keresnünk, szeretjük Magyarországot.
    Istennek hála van aki képviselje a Magyar érdeket is azénnevemben:
    Hajrá Magyar Gárda, Hajrá Jobbik! Védjük meg együtt a hazánkat!

    6. hozzászólás .suhym. 2009.07.10. 09:00
    Kiktől?:
    horn, gyurcsány, bodó stb. (akik "vonzóvá tették a nemzetközi tőke számára", - akik miatt külföldi kézbe került az összes alapvető szolgáltatás, az összes Magyar nagyvállalat - akik elprivatizálták a nemzet vagyonát )
    Támadni?
    el akarják adni, azokat támadják meg akik ezt nem akarják engedni...
    július 4-én például”
  • 6. .suhym. 2009. július 10. 09:00
    „1. hozzászólás Újveterán 2009.07.10. 00:32

    Ki(k)től?
    Valaki(k) meg akarja(k) támadni?”
  • 5. magyarok 2009. július 10. 08:35
    „Te is mégy vagy csak a többit biztatod? undorító ám az ilyen...”
  • 4. tejfelesszájú 2009. július 10. 07:22
    „Kedves, cigány sújtotta vidékeken élő honfitársaink, akiknek a Gárda jelentet némi lelki vigaszt az elviselhetetlen bűnözési hullámmal szemben. Most nem kell félni, nem merik bevállalni a az újabb buktát a robotagyú senkiháziak, s nem fognak csak úgy verni. Aki úgy érzi, segített neki a Gárda, vegye fel ünneplő ruháját, s ha teheti, utazzon Budapestre. ismerkedni, barátkozni, és erősíteni a közös cél megvalósításának szükségességét. Ne féljetek, nem lesz tömegoszlatás.”
  • 3. Újveterán 2009. július 10. 06:45
    „Nem kell elkapkodni azt, előbb meglátjuk mit mond a legfelsőbb bíróság és strasburg ;)”
  • 2. flexsnake 2009. július 10. 06:22
    „1. csak először keressetek magatoknak újat ;)”
  • 1. Újveterán 2009. július 10. 00:32
    „Hajrá Magyar Gárda, Hajrá Jobbik! Védjük meg együtt a hazánkat!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Termelőszövetkezetet alapítottak az igrici romák

Termelőszövetkezetet alapított a helyi cigány kisebbségi önkormányzat a Borsod megyei Igriciben,… Tovább olvasom