Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Túl gyorsan vezetnek a magyar sofőrök

Mintegy 3400 gyorshajtóról készült felvétel a legutóbbi TISPOL ellenőrzéskor. Az április 25-én és 26-án tartott kétnapos, országos razzia közben összesen 3393-an lépték túl a megengedett sebességhatárt; közülük 3029-en személyautóval, 284-en teherautóval, 62-en motorral és 7-en autóbusszal.
Az ország összes megyéjében a nap 24 óráján keresztül több mint 130 traffipaxszal vadásztak a gyorshajtókra. Az akció egy nemzetközi razzia része volt, Magyarország ugyanis vállalta, hogy 2010-ig 30 százalékkal csökkenti a halálos balesetek számát.

Az ellenőrzésekről az autósok nagy része hallott, hiszen az akció nagy visszhangot kapott a médiában, ennek ellenére nagyon sok autós lépte túl a megengedett sebességhatárt. Az akciónak ettől függetlenül mérhető megelőző hatása is volt, ugyanis Somogy és Szolnok megyében a két nap alatt csupán 1-1 könnyebb sérüléssel járó baleset történt, míg egy átlagos napon ennek 5-6-szorosa fordul elő.

Az egyik autós például Miskolc és Sajószentpéter között 60 helyett 132-vel, egy másik Tokajon 40 helyett 106-al száguldott, de olyan is előfordult, hogy egy teherautót a 70-es táblánál 147 kilométeres sebességgel fényképezték le. Az M1-es és M7-es autópályákon felállított fix kamerákkal 250 gyorshajtót szűrtek ki az akció két napján. Egy kaposvári férfi egy nap alatt kétszer is belefutott a traffipaxos rendőrökbe, autójával mindkét esetben jelentősen túllépve a sebességhatárt.

A statisztikák azt mutatják, hogy a magyar sofőrök túl gyorsan vezetnek. 2004-ben több mint 1100 ember halt meg az utakon, 2005-ben ez a szám ugyan némileg csökkent, tavaly azonban minden eddiginél többen, 1304-en haltak meg közlekedési balesetben. A balesetek 82 százalékát a gyorshajtás okozza, Magyarországon ennek minden nap van áldozata.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Politika és hétköznapok Hqségről és megcsalásról A köszönet hangján Üzenetek erről-arról

• Zsoli! A szekér hasonlata döcögősre sikeredett! A szekérnek – melyet ökrök szoktak… Tovább olvasom