Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Túl van az életveszélyen a baseballütőkkel megtámadott autós

Túl van az életveszélyen az az autós, akit öten baseballütőkkel és botokkal támadtak meg a 21-es úton még kedden Bátonyterenyénél. Az öt férfit azonosította a rendőrség, ellenük elfogatóparancsot adtak ki.
A 26 éves autóson koponyaműtétet kellett végrehajtani, jelenleg a miskolci Megyei Kórház idegsebészeti osztályán ápolják, erősítette meg a Független Hírügynökség értesüléseit Filéné Simon Ibolya, a kórház szóvivője.

Az öt férfi még kedden a városban állított meg egy autót, amelyben egy 26 éves fiatalember és élettársa utazott. Miután a vezető a kocsiból kiszállt, az ismeretlenek nekitámadtak, és bántalmazni kezdték. Megverték a fiatalember időközben odaérkező szüleit is, a férfi apjának karját eltörték. Ezután a támadók egy autóval elmenekültek.

A rendőrség az öt támadót azonosította, egyelőre azonban nem találják őket, ezért csütörtökön elfogatóparancsot adtak ki ellenük, mondta el a Független Hírügynökségnek Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az ügyben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárás.

Olvasóink írták

  • 8. flexsnake 2008. október 11. 01:14
    „Tök mindegy hogy egymást verték, akkor is brutális.Az elkövetőket példásan meg kell büntetni.
    Szokjatok már le erről a cigány, nem cigány dologról.Én gyülölöm a fehéret,feketét,sárgát szerintem az ember úgy szép ha színes, kék meg zöld... :D”
  • 7. LukSzusz 2008. október 10. 07:36
    „Egymást verték a cigányok,csak nem a rezervátumon belül.”
  • 6. dodó 2008. október 09. 21:06
    „Tisztelt Szerkesztőség!

    A bátonyterenyei veréssel kapcsolatban szeretnék egy kis információt adni. Vagyis, meg lehet nyugodni, mert cigányok csapkodták egymást. Cigány volt akit megvertek és a verők is. Itt nálunk rögtön úgy terjedt a hír, hogy cigányok verekedtek. Ű dóguk! Csak így tovább!

    Szép napot!

    Egy bátonyterenyei lakos”
  • 5. dodó 2008. október 09. 20:29
    „Jogszerűen lőttek a rendőrök Szátokon
    Független Hírügynökség
    2008.10.09. 13:37

    KÖNYÖRGÖM, SZERESSÜK ÉS INTEGRÁLJUK ŐKET!”
  • 4. tisztahiszti 2008. október 09. 18:47
    „Valódi öröm cikk az lenne ha ugyanez a füsti fecskékről szólna, hogy egy kicsit összemenne rajtuk a kabát. Sajna az állam az ilyen hordákkal tartja sakkba adófizető állampolgárt.
    itt az ideje az állampolgári megoldásnak mivel az állam mindent megenged nekik azért, hogy szavazzanak”
  • 3. joy 2008. október 09. 17:26
    „Füstifecskék BBütővel?

    Bicska, karó, bot.
    Azt elhiszem!”
  • 2. áldozat 2008. október 09. 16:49
    „Kár a fáradságért, kár elfogni őket. Az ügyészség úgyis azonnal kiengedi mind.”
  • 1. LukSzusz 2008. október 09. 16:40
    „Még annyit,cigányok voltak,a rendőrökre is rátámadtak,azok levegőbe lőttek,sajnos! Jobbulást a sérülteknek.Tényleg nincs cigány bűnözés??”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indiánok között is élt a friss irodalmi Nobel-díjas

A 68 éves Jean-Marie Gustave Le Clezio francia író kapja a 2008-as irodalmi Nobel-díjat - jelentette… Tovább olvasom