Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Tulajdonosváltás vagy leépítés?

A Ringa Húsipari Rt. vesztesége 2003 első félévében 840 millió forint – derült ki a cég pénteki közgyűlésén. Az egyik kisebbségi tulajdonos, a Carnex Kft. képviselője újra kinyilvánította vételi szándékát az rt. kapuvári gyáregységére.
A Ringa Húsipari Rt. pénteken délután tartotta a közgyűlését, melyen a részvényesek 97 százaléka képviseltette magát. Dr. Tóth Ervin vezérigazgató beszámolójában 2003 első feléről drámai képet tárt a közgyűlés elé. A Ringa vesztesége az év első 6 hónapja alatt 840 millió forintra rúg, ezt az igazgató főként az export katasztrofális visszaesésével, az árfolyamveszteséggel és a magyar agrárpolitikával magyarázta.

A veszteségek csökkentésére négy tervet tártak a részvényesek elé a Ringa tegnapi közgyűlésén, de egyik sem kínált alternatívát a negatívum jelentős csökkentésére.

Döntés a Picknél

A Pick Rt. képviselője egyik változatot sem tartotta elfogadhatónak, határozati javaslatot tett radikálisabb intézkedésekre. Eszerint változnának a gazdálkodási keretek, a telephelystruktúra, jelentős létszámleépítést hajtana végre, bizonyos tevékenységek átkerülnének a Pick-csoportba, és az eszközök egy részét is eladnák. Mivel a Pick 90 százalék felett részesedik a Ringából, a javaslatot elfogadták, a döntés ezzel hivatalosan a Pick kezébe került. A javaslatot azonban egyetlen más részvényes sem támogatta. A kistermelők és a beszállítók felháborodásukat élénk vitával fejezték ki. Több felszólalás is vitatta, hogy a tavaly még nyereséges cég mára ekkora veszteséget halmozott fel. A kisrészvényesek javaslatot tettek vizsgálóbizottság felállítására, mely a veszteséges működés okait hivatott felderíteni. Ezt a Pick képviselője nem fogadta el.

A Carnex venne

Az egyik kisebbségi tulajdonos, a Carnex Kft. képviselője a közgyűlésen újra kinyilvánította vételi szándékát a Ringa rt. kapuvári gyáregységére, melyet a héten már megtett, de pozitív választ egyelőre nem kapott. A szakmai befektető a dolgozók 80 százalékát jogfolytonosan tovább foglalkoztatná. A termelők jelentős része is részt kíván venni a gyáregység kivásárlásában, mivel így biztosítva látják tevékenységük folytatását.
A beszállítók részéről Bóna János sertéstenyésztő-részvényes úgy látja, a Pick fokozatosan leépíti a Ringát, s úgy gondolja, a Ringának önállóan kellene működni, az óriási veszteség nem magyarázható a húsipar recessziójával.

Erkölcsi támogatás

Cserpes Andrást, Kapuvár alpolgármesterét sem nyugtatták meg a hallottak, a munkahelyek csökkenése, illetve megszűnése – a családtagokkal együtt – két-háromezer embert érintene. A kapuvári önkormányzat a kisebbségi tulajdonos vásárlási szándékát erkölcsileg támogatja.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hárommilliárdos rábás veszteség

„ Nem lepett meg bennünket, hogy az első félévet 3,3 milliárd forint veszteséggel zártuk,… Tovább olvasom