Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Új állami földpályázati rendszert ígértek a baloldali összefogás pártjai

Egy új, átlátható állami földpályázati rendszert ígértek a baloldali összefogás pártjai kedden a fővárosi Vértanúk terén, ahol körülbelül egy tucat gazda demonstrált a magyar vidékért.
Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója, aki a Hajdú-Bihar megyében indul a választáson, arról beszélt, hogy választókerületében a gazdák hónapok óta azért küzdenek, hogy folytatni tudják eddigi tevékenységüket. Szavai szerint egy pályázati kiírás miatt olyan emberek földjei kerültek veszélybe, akik már évtizedek óta nevelnek állatokat. A pályázat eredményeként három család kisemmizte az ott élő gazdákat – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Az Együtt-PM színeiben politizáló Szabó Rebeka azt mondta, hogy a Fidesz becsapta a gazdálkodókat és "csak azzal foglalkozik, hogy a saját gazdasági erőcsoportjainak juttassa a magyar földet".

A független képviselő kijelentette, hogy a nagybirtokoknak jutnak a területalapú és egyéb vidékfejlesztési támogatások, miközben a kabinet nem foglalkozik azzal, hogy nőjön a vidék eltartóképessége, hogy az állattartóknak ne kelljen elköltözniük a falvakból. Hozzátette, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) "rossz és őrült szabályokat kényszerít" a nemzeti parkokra.

Kijelentette: új, átlátható fölbérlet-pályázati rendszerre van szükség. Hangsúlyozta, a kormányváltással ezt megvalósítják, és valóban a helyben élő gazdálkodókat juttatják földekhez.

Beke Károly, az MSZP agrárpolitikusa azt mondta, nem lehet olyan politikát támogatni, amelyik nem veszi figyelembe a jövő generációkat, amelyik nem földet ad a gazdáknak, hanem elveszi a megélhetést a fiatal gazdálkodóktól. Egyúttal megerősítette, hogy a kormányváltást követően lehetőséget akarnak teremteni egy új, a fiatal gazdákat is támogató rendszer felépítéséhez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keresztbe fordult egy kamion Üllő és Gyömrő között

Sérülés nincs, de a a környéken torlódás alakult ki. Tovább olvasom