Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Új eljárás egy keszthelyi szurkálás ügyében

Az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és a Zalaegerszegi Törvényszéket új eljárásra utasította egy két évvel ezelőtti, keszthelyi szurkálási ügyben keddi döntésével a Győri Ítélőtábla.
A Zala Megyei Bíróságon született és most megsemmisített ítélet szerint a vádlott a szakítás utáni napon felkereste volt élettársát, és őt, valamint a lakásban tartózkodó férfit előbb azzal fenyegette, hogy megöli őket, majd megpróbálta megszúrni őket, de utóbbi kituszkolta a lakásból. Ezért első fokon nyolc év fegyházra és öt esztendei közügyektől eltiltásra ítélték a támadót.

A tárgyaláson a védő egyebek mellett annak bizonyítottságát hiányolta, hogy a férfi valóban ölni akart, és felvetett számos, az iratokban megjelenő, de nem tisztázott belső ellentmondást is. Például azt: sem a helyszínen, sem a sértetteken nem volt nyoma szurkálásnak.

Az ügyész az alapján kérte a további bizonyítást vagy a hatályon kívül helyezést, hogy jelen állapotában az ügy precízen nem tisztázható.
A vádlott nem ismerte el a terhére rótt cselekményt, és egyebek mellett azzal mentegetőzött: "szoktam szavakkal dobálózni".

Az első fokú döntés "elnagyolt, ingerszegény" volt, miközben "egy kicsit nagyobb energiával" tisztázható lett volna, mi történt 2010. január 26-án a keszthelyi lakásban - mondta Kovács Tamás bíró, hozzátéve, "tobzódhatnánk az okokban, hogy miért megalapozatlan" a megyei bíróság döntése.

Közlése szerint a táblabíróság nem vállalhatja magára annak ódiumát, hogy részletes - a teljes eljárás megismétlésével felérő - bizonyítást folytat le, akkor ugyanis egyetlen bírói fokon születne rendes eljárásban meg nem támadható jogerős ítélet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzetközi előadássorozatokat indít a pécsi egyetem

Nemzetközi előadássorozatokat indít a Pécsi Tudományegyetem. A magyar és angol nyelvű kurzusok… Tovább olvasom