Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Új helyen a pedagógusok művelődési háza?

Továbbra is bizonytalan, hogy mi lesz a soproni Pedagógusok Művelődési Házával. Annyi bizonyos, hogy a mélygarázs építése miatt kiesett bevételt egyelőre nem sikerült pótolni.
Mind nehezebb körülmények között kénytelenek megtartani a foglalkozásokat, összejöveteleket a soproni Pedagógusok Művelődési Házában. A Petőfi téri épület egyik része csatlakozik a Széchenyi-gimnáziumhoz. Az elmúlt években a közös részben alakították ki a mosdót és a szociális helyiségeket. Az iskola felújításával azonban ezt a blokkot leválasztották. Jelenleg a nyugdíjas pedagógusok a másik szomszéd, a Kozmutza-iskola mellékhelyiségét használhatják naponta délután öt és este nyolc óra között. Ilyen körülmények között viszont nem könnyű megtartani a korábbi foglalkozásokat. Pontosabban jóval kevesebb idő áll a nyugdíjasok rendelkezésére.
Tillné Schmidt Edit, a ház igazgatója az elmúlt héten pénteken éppen pályázatot írt. Olyat, ahol kevés önrész kell, ugyanis az intézmény a mélygarázs építése miatt elvesztette bevételi forrását. Míg korábban délelőttönként árusoknak adták ki bérbe a nagytermet, ez a lehetőség mostanra megszűnt, hiszen a bejárat csak gyalogosan közelíthető meg. (Minderről tavaly november 18-án Veszélybe került a Pedagógusok Művelődési Háza címmel már beszámoltunk.) Az igazgató fájlalja, hogy semmilyen kártérítést nem kaptak. A művelődési háznak jelenleg háromszáz tagja van, akik igazán megérdemelnének egy kis odafigyelést.
– Öröm számunkra, hogy a megrendezett jótékonysági esten 180 ezer forint bevételt kaptunk – mondja Tillné Schmidt Edit. – Ez az összeg viszont kevés. Felvettük a várossal a kapcsolatot. Több lehetséges helyszínt is bejártunk már, ahol helyet kaphatna a művelődési ház. A kérdés megmarad, vajon a korábbi árusaink is átjönnének az új épületbe? Vagy már találtak maguknak más termet? Nem tudjuk egyelőre, mit hoz a jövő, a házat viszont nem szeretnénk bezárni.
A Kisalföld információi szerint az egyik lehetséges helyszín a MTESZ-székház egyik terme lenne. Az pedig további érdekesség, hogy ugyanezt a helyet a körzeti televízió illetékesei „kinézték maguknak”. Az, hogy mi lesz a döntés, jelenleg még nem tudható.
Az ügyben szerettük volna megkérdezni Abdai Géza közösségi ügyekért felelős alpolgármestert is. A titkárságán visszahívást ígértek, ám ez nem történt meg. Mihelyst megismerjük álláspontját, beszámolunk róla.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyitott kapuk

Január 9-én, 10 órától tartja hagyományos továbbtanulási információs rendezvényét a Széchenyi-
Tovább olvasom