Délmagyar logó

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -4°C | 4°C Még több cikk.

Új helyre költözik

a tűzoltóság

Folytatás az 1. oldalról.

Az ár egyelőre nem publikus, de információink szerint százmillió forintot meghaladó összegről van szó. Az ár már csak azért is lényeges, mert az innen befolyt összegből építik át a Győri úton valamikor Tüzépnek szánt épületet, amely a katasztrófavédelmi központnak, benne az új laktanyának ad majd otthont.
– Az már bizonyos, hogy a mentőállomás helyére egy társasház épül – mondta el lapunknak Kalmár István alpolgármester. – A város szabályozási tervei szerint itt egy új utcát is nyitni kell, tehát a majdani építtetőnek ezt figyelembe kell vennie. A beruházó további terveibe mi már nem szólunk bele, tehát a törvényes keretek között szabad kezet kap.
Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, a Győri út elején lévő félbemaradt épületben alakítják ki a kistérségi katasztrófavédelmi központot. Amint ez megvalósul, a többtonnás tűzoltóautók nem terhelik tovább az amúgy is forgalmas Várkerületet.
– Az elképzelések szerint az átépítés legkorábban jövő év tavaszán kezdődhet meg – folytatta az alpolgármester. – Ebben az épületben kap majd helyet a városi tűzoltóság mellett a polgári védelem, valamint a katasztrófavédelem. Úgy tervezzük, hogy 2008 elején kezdődhet meg a költözés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyáron a hőmérséklettel együtt a balesetek száma is nő

Strand, játszótér, meggyfa és autó – a nyári balesetek és fertőzések elsődleges okozói.… Tovább olvasom