Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

Új helyre költöztették Gyurcsány Ferenc blogját

Az amoba.hu helyett már a kapcsolat.hu-n érhető el a miniszterelnök internetes naplója. Gyurcsány Ferenc az oldalváltás kapcsán egy videointerjúban azt mondta: nagyon fontos az a virtuális közösség, amely a blogírása kapcsán kialakult, és nem szeretné, ha sérülne a költözés miatt.
Az új helyen, a kapcsolat.hu-n nem lesznek az eddigieknél szigorúbbak a felhasználói szabályok, a moderátorok is a régiek maradnak.

Két éve ír internetes naplót Gyurcsány Ferenc: általában diktanfonra mondja gondolatait, majd a munkatársai leírják és az internetre teszik azokat. A kormányfő a kapcsolat.hu-n és az amoba.hu-n is látható videointerjúban azt mondta: már nem emlékszik, ki javasolta neki ezt a műfajt, de a blogírás mostanra beleépült az életébe. Két éve még ritkábban írt, de most már szinte minden hétköznap megteszi ezt, nagyon zsúfoltnak kell lennie a programjának ahhoz, hogy ne jusson ideje a naplóra. Szombaton és vasárnap viszont nem blogol - tette hozzá.

A kormányfő állítása szerint naponta 3-4-szer megnézi a bejegyzéseire érkezett hozzászólásokat, és az esetek nagy részében azt is tudja, hogy kik vannak az úgynevezett nicknevek mögött. Van, akit személyesen ismer közülük. Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy többségében szimpatizánsai szólnak hozzá a naplójához, de szerinte jobboldaliak is felfedezték a blogot, akik - jó értelemben - vitát szoktak provokálni. Nem szeretné ugyanakkor, ha a blog egy chatfórum lenne - tette hozzá a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc a blog áthelyezéséről azt mondta: tisztában van vele, hogy az a felhasználóknak problémát okozhat. Kérte ezért munkatársait, hogy az átmenet fokozatos legyen, és ne hagyják, hogy a jelszavak, nicknevek elvesződjenek. A kapcsolat.hu-n korszerű nyitott virtuális baloldali tér épül - ígérte a miniszterelnök.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. Nane 2008. május 05. 18:43
    „Kedves enan!

    Akarhattok bármit ,de nem értitek meg, hogyha egyszer elfogyott a bizalom irántatok akkor nem fog menni.Izomból meg pláne nem.(remélem)El kéne köszönni inkább.Persze egyszerűbb három majmot játszani.”
  • 22. tamas12 2008. május 05. 18:13
    „Nem is értem enan, hogy min háborodsz fel. Itt nem párbeszédre van szükség, hanem arra, hogy ez a szemét söpredék eltakarodjon végre a jó csudába. Osztod itt az észt, mintha 6 éve nem elszenvedői lennénk ennek a mocskos rablóbandának! Legyen már elég, tüzzel kell elirtani ezeket!”
  • 21. ken 2008. május 05. 18:11
    „Apafej, nem kíváncsi rá a fene se, hogy ettől a kormánytól még milyen jövő vár ránk... Azt kívánom neked, hogy bruttó 80-ból élj ebben a rezsimben sokáig, kétkezi munkából és két gyerekkel. A többség azért hadd lépjen tovább, s ne kelljen már sokáig elviselnünk ezt a kontár, nemzetellenes bandát!”
  • 20. enan 2008. május 05. 17:59
    „16-17-18-hoz!

    Van blogja!
    Színvonalas.
    Nincs szitkozódás , csak fika nélküli --számodra dög unalom -vita.
    A blogról többet megtudhatsz, ha odalátogatsz--egy percet megér!

    Kedves ken!
    téged agyilag nem tudom ki csiszolt--szerintem senki!-
    de igen tiszteletlennek, vagy butának sikerültél--te négy jelzőt használtál , én csak kettőt!-
    ja a harmadik: és csak szajkózol sokat hallott szövegeket.,
    elolvastál egyetlen dokumentumot is, csatlakoztál tevőlegesen elvégzendő feladathoz--vagy csak mondasz mindent gondolkodás nélkül?
    Utánozva a nagyokat?!
    A közvélemény kutatások remélem megalapozottak, és akik hozzád hasonlóan nem gondolkodnak, csak szajkóznak-azok akkor se szónokolnak, ha velük is azt teszik amit most ők tesznek most a lejáratás és teljes letámadás nevetségessé tevés stb. ügyében.

    Szívemből kívánok nektek egy erős Magyarország program megvalósulást!
    /aki nem hiszi járjon utána, hogy mi van abban leírva, mi vár ránk a jövőben!/
    Hajrá!”
  • 19. Nane 2008. május 05. 17:32
    „Teljesen felesleges itt egymást fikázni.Inkább a miniszterelnök úr nézzen már át a kedvenc szigetére ,és kérdezze meg a példaképét ,hogy most mitévő legyen,mit is írjon a blogjába.Kíváncsi lennék Blair mit javasolna neki...”
  • 18. trevors 2008. május 05. 16:40
    „Van neki. Persze nem ő írja, hanem a Klára, tudod, a Dobrev. Otthon ül és írja. Más kötöget, kutyát nyír, megcsalja az urát, ő meg blogot ír. Így népszerűsíti ezt a full gáz palit. Habosítás az egész.”
  • 17. Nane 2008. május 05. 16:21
    „Miért, van blogja is ? Ne má.”
  • 16. ken 2008. május 05. 16:12
    „hévalaki! Látom, téged agyilag a bitesek csiszolhattak, biztos együtt jártatok plakátot tépkedni meg csajokat fogdozni a többi ifjú balossal a Zuschlag pénzéből. Hogy mi vagyunk-e a szánalmasak, vagy az a kormány, aminek egy notorius hazudozó, ideggyenge pávián a miniszterelnöke, döntse el mindenki maga. De én úgy látom, a közvélemény-kutatások sok mindent elárulnak, úgy hogy ideje lenne példaképet váltanod, kis vörös...”
  • 15. asdasdas 2008. május 05. 13:44
    „3, mert a magyar nemzet, heti válasz, demokrata, fidesz oldalán gondolom nincsen modi, igaz? ne legyünk már naívak!”
  • 14. xy- 2008. május 05. 07:09
    „Ezt a hanghordozást ott a blogon meg nem találjátok!

    Vitáznak rendesen jobb és baloldaliak, de a köteles tiszteletet megtartják egymás iránt.”
  • 13. majd én megmondom 2008. május 04. 22:59
    „na már megint itt van ez a féreg , ország szégyene, hévalaki”
  • 12. hévalaki 2008. május 04. 22:47
    „....de azért megérted, ugye Bélaa ?,,,,@
    ....az a sok undorító, trágár beírás, nem bántja a szemed ?-----vazze”
  • 11. Lütyő 2008. május 04. 22:41
    „Imádom Ferit olvasni! Ez olyan nagy élmény számomra, mint a pöttyös glott gatyában, vagy boxerban való mászkálás.”
  • 10. Bélaa 2008. május 04. 22:27
    „Hévlaki et. kicsit unalmas már a "vazze" és a" kukacos" stilusa, nem lehetne ezt normálisan leirni.”
  • 9. hévalaki 2008. május 04. 22:20
    „....1--8-ig @---vazze,.. ti vagytok az ország szégyene
    # olvassátok el többször a beírásotokat,mert egyszeri olvasással nem fogjátok fel milyen {finoman szólva} szánalmasan írtok.#
    ken>>>
    emberre nem mondjuk,hogy féreg !!!vazze...te, aki ilyet ír az mi ?”
  • 8. balazs12 2008. május 04. 22:02
    „Ez az ember Magyarország szégyene!”
  • 7. ken 2008. május 04. 21:49
    „Vicc volt ez a műanyagpisztolyos balos angoltanár-sztori is a majálison. Odaküldték azt a marhát piros pólóban, megitatták aztán elkezdett hadonászni a dugóspuskával. Komolyan mondom, közröhej tárgya, ami ebben az országban folyik e körül a szánalmas féreg körül.”
  • 6. Bingo 2008. május 04. 20:37
    „Ki nem sz@rj@ le! Egy miniszterelnöknek nem blogolni és írogatni kell, hanem normálisan irányítani minisztereit!”
  • 5. pitypang 2008. május 04. 20:19
    „A miniszterelnök elköltözött. Gyurcsány Ferenc internetes naplóját a csődbe ment Amőba Alapítvány honlapjáról az új szocialista közösségi portálra menekítették. Szerinte azért fontos, hogy naplója tovább működjön, mert ,,felelősséggel tartozik azoknak, akiket már megszelídített".
    A 2007 végén elindított Kapcsolat portál tulajdonosa az MSZP pártalapítványa, a Táncsics Mihály Alapítvány, amely évente több mint 500 millió forint költségvetési támogatásból gazdálkodik. Vezetője eddig Baja Ferenc volt, de a kormányátalakítás után ez az alapítvány is átkerült az MSZP operatív irányításával megbízott Lampert Mónika kezébe.”
  • 4. Tiltakozó 2008. május 04. 20:00
    „De kár, hogy csak ez változik meg, mi lenne ha a saját helyét is megváltoztatná a bandájával együtt. Mondjuk örökre ismeretlen helyre költöztek!”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fatális karambol az M5-ön Lajosmizsénél - két halott

Defektet kapott, és az autómentőket várta a leállósávban az az autó, amelybe egy osztrák kisbusz… Tovább olvasom