Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Új névvel jelentkeznek a Magyar Rádió vidéki stúdiói

A Magyar Rádió Zrt. vidéki stúdiói jövő hétfőtől megújult tartalommal, új arculattal és új néven jelentkeznek: az MR6 - A régió rádiója Győrből, Pécsről, Szegedről, Miskolcról és Debrecenből jelentkezik október 1-jén reggel hat órakor.
A regionális stúdiók az öt központból reggel hat órától délig jelentkeznek saját tartalommal, délután pedig a Petőfi Rádió adását sugározzák - jelentette be szerdán Debrecenben Szomráky Béla, a Magyar Rádió Zrt. Regionális, Nemzetiségi és Külföldre Irányuló Adások Főszerkesztőségének főszerkesztője.

Lovász Attila főszerkesztő-helyettes, a régió rádió vezetője jelentős változásnak nevezte, hogy a regionális stúdiók visszakapják műsorkészítési önállóságukat.

A hazai közszolgálati rádiózás - ellentétben a környező országok gyakorlatával - elsősorban a városi hallgatóknak szól. Kivéve a nyíregyházi adáskörzetet, ahol középhullámon adnak, ezért ott a legkisebb falvakat is el tudják érni.

Lovász Attila szavai szerint a debreceni központú észak-alföldi regionális adásoknak nemcsak múltja, hanem jövője van.

Nem egyfajta piedesztálról kíván szólni az emberekhez, hanem helyben róluk készül a műsor, és hozzájuk is szól.

Tájékoztatása szerint eddig a reggeli órákban három órán át sugároztak a regionális rádiók.

Ez bővül most ki további három órával, vagyis 6 és 12 óra között önálló tartalmat sugároznak a regionális stúdiók, amelyek együttműködnek egymással és anyagokat is cserélnek.

Több tradicionális műsor a korábbi országos főadókról átkerül a regionális műsorokba.

Példaként említette a Ki nyer ma? című, 38 évvel ezelőtt indított zenei műsort, amely ezentúl a regionális csatornákon 11.50 órától lesz majd hallható.

Az első vidéki adás Debrecenből a Lucullus étteremből jövő héten kedden lesz, s ezentúl minden kedden onnan jelentkezik majd.

Lovász Attila szólt arról is, hogy januártól a rádió költségvetésének függvényében bővítik a régiórádiók önálló műsorát a délutáni órákban is.

Gyarmati Péter, az észak-alföldi régiórádió stúdióvezetője elmondta: az MR6 adása térségükben Debrecenben a 91,4 megaherzen, Szolnok térségében a 101,2 megaherzen, Nyíregyháza térségében pedig az 1250 kiloherzen fogható.

Szomráky Béla főszerkesztő reményét fejezte ki, hogy belátható időn belül elkészül az új médiatörvény, s az abban rögzített normatív finanszírozás megoldja majd a közrádió és a köztelevízió anyagi problémáit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új, hangos portál cukorbetegeknek

Magyarországon egyedülálló technológia segíti, hogy egy internetes oldal a vakok és gyengén látók… Tovább olvasom