Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Újabb 9 hurghadai sérült érkezik haza - galéria

Kedd este érkezhet Budapestre a vasárnapi hurghadai buszbaleset sérültjeinek újabb csoportja.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a repülőgép a hurghadai reptéren készen áll a felszállásra. Jelenleg nyolc sérült van a fedélzetén, a kilencedik sérült szállíthatóságát pedig most készítik elő az orvosok, és amint ez sikerrel zárul, remélhetőleg egy órán belül, a gép elindul Magyarországra.

Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter arról tájékoztatta Orbán Viktor kormányfőt, hogy az este érkező sérülteket ugyanabba a fővárosi kórházba szállítják, mint a kora délután hazatérteket - közölte a szóvivő. Hozzátette, a délután érkezett nyolc sérült egy része ambulánsan kezelhető, van azonban köztük olyan is, akinek súlyos végtagsérülése van.

Délután érkezett haza a sérültek egy csoportja.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a kairói nagykövetség azt közölte a miniszterelnökkel - folytatta Szijjártó Péter -, hogy négy súlyos sérültért "aggódnak most a legjobban": őket Kairóban ápolják, az egyiptomi orvosok pedig mindent megtesznek az állapotuk stabilizálásáért.

Mellettük négy sérült Hurghadában már szállítható állapotban vár szerdai hazatérésre, további négy sérült pedig szintén Hurghadában tartózkodik, ők azonban még nem szállíthatók, de a remények szerint szerdán már közülük is többen olyan állapotban lesznek, hogy hazatérhetnek Magyarországra.

Szijjártó Péter felidézte, Orbán Viktor hétfőn utasította Martonyi János külügyminisztert, hogy tárcája folytassa le az ahhoz szükséges egyeztetéseket, amelyek nyomán minden magyar sérült a lehető leghamarabb Magyarországra térhet. Hende Csaba honvédelmi minisztert pedig arra utasította, hogy a magyar honvédség repülőgépei a lehető legrövidebb időn belül hozzák haza a buszbaleset áldozatainak holttestét. Hende Csaba ez alapján arra hívta fel Benkő Tibor vezérkari főnököt, hogy készítsen elő két An-26-os típusú repülőgépet, amelyek alkalmasak arra, hogy hazaszállítsák a holttesteket. A két gép - tíztagú személyzettel - készenlétben áll. A holttestek azonosítása zajlik, és amint ez befejeződik, a magyar honvédségi gépek három órán belül el tudnak indulni Kecskemétről Egyiptomba.

Emlékeztetett arra is a szóvivő, hogy Egyiptomba utazott egy külügyminisztériumi diplomata, hogy segítse az ottani konzulok munkáját. Az észak-afrikai országba utazott egy rendőrségi szakemberekből és katasztrófavédelmi pszichológusból álló delegáció is, valamint az Országos Mentőszolgálat két orvosa.

A hozzátartozók továbbra is érdeklődhetnek a Külügyminisztérium 458-1247-es és a 458-1276-os számú budapesti telefonszámán.

A miniszterelnök szóvivője végül elmondta, nem véletlenül nem beszélt konkrét kórházról, érkezési időpontokról, ugyanis mindenképpen betartandó az érintett családoknak az a kérése, hogy a sérültek "a lehető legnagyobb nyugalomban" tudják eltölteni a hazaérkezésük utáni órákat, napokat.

Újabb képek az autóbuszról - az MTI felvételei.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hivatali visszaélések egy dombóvári iskolában?

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség egy dombóvári szakképző iskola volt vezetőinek ügyében indított nyomozást. Tovább olvasom