Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Újabb büntetőeljárás indult a romagyilkosságok ügyében

Központi Nyomozó Főügyészség a múlt héten katonai büntetőeljárással kapcsolatos nyomozást rendelt el, amit kiemelt ügyként kezel.
Újabb büntetőeljárás indult a romagyilkosságokkal összefüggésben. A Központi Nyomozó Főügyészség a múlt héten katonai büntetőeljárással kapcsolatos nyomozást rendelt el, amit kiemelt ügyként kezel - közölte Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.

Fazekas Géza közleményében azt írta: az ügyészség a romagyilkosságokhoz kapcsolódóan, de az alapügyet nem érintve, teljes körű iratvizsgálatot folytatott. Ennek eredményeként rendelte el augusztus 16-án ismeretlen tettes ellen a nyomozást.

A szóvivő a nyomozás sikeres lefolytatásának érdekére hivatkozva további információt nem közöl az ügyről. Azt azonban rögzítette, hogy ez az eljárás nem érinti a korábban hamis tanúzás miatti bírósági feljelentést, továbbá a rendőrség által a napokban - rablás miatt - elrendelt nyomozást.

Még 2011 májusában a Katonai Főügyészség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nem merült fel olyan adat, amelynek alapján vizsgálatot kellett volna indítaniuk a romagyilkosságokkal kapcsolatban. Az MTI akkor azért kereste a főügyészséget, hogy a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló parlamenti munkacsoport a gyanúsítottak elfogása után lefolytatott vizsgálatában 2009-ben a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek személyi és politikai felelősségét is megállapította. A ténymegállapító jelentés rámutatott: az általuk feltárt hiányosságok, mulasztások, kötelezettségszegések miatt szükségesnek tartják, hogy ne csak a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, hanem a katonai főügyész is folytasson eljárást.

Az MTI ugyancsak még 2011-ben számolt be arról, hogy a támadássorozat másodrendű vádlottja, Kiss István még titkosszolgálati megfigyelés alatt állt, amikor a vád szerint testvérével és egy korábbi szkinhed társával rátámadtak a galgagyörki és a piricsei lakóházakra.

A Honvédelmi Minisztérium augusztus 13-án azt közölte, a romagyilkosságok ügyében súlyos mulasztások voltak a Katonai Biztonsági Hivatalnál (KBH). A titkosszolgálati vezetők a KBH titkos kapcsolatát a negyedrendű vádlottal a honvédelmi tárca, a nyomozó hatóság és a parlament nemzetbiztonsági albizottsága előtt is eltitkolták.

Csontos Istvánnegyedrendű vádlott sofőrként vett részt az utolsó két gyilkosságban. A Magyar Nemzet augusztus 13-án azt írta, hogy a férfi katonaként szolgált, és ezalatt a KBH beszervezte. A lap szerint az ő tartótisztje, aki jelenleg is a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat állományában van, felsőbb utasításra, akarata ellenére tagadta le a kapcsolatot a beszervezett férfival, ezért a bíróság hamis tanúzás miatt feljelentette.

Az MTI szerdán számolt be arról, hogy újra nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a gyilkosságokkal összefüggő besenyszögi rablás ügyében. A romagyilkosságok ügyében augusztus 6-án hozott nem jogerős ítélet három vádlott (Kiss Árpád elsőrendű, Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlott) terhére rótta a 2008 márciusában elkövetett besenyszögi fegyverrablást, ahol a későbbi támadásokhoz szereztek fegyvereket egy hivatásos vadásztól. A bíróság kimondta: ennél a bűncselekménynél a három vádlott mellett egy negyedik, mindmáig ismeretlenül maradt ember is közreműködött gépkocsivezetőként.

A romagyilkosságok ügyében a Budapest Környéki Törvényszék Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre, míg Csontos Istvánt tizenhárom év fegyházra ítélte.
A gyilkosságsorozatban hat ember meghalt, kettő maradandó sérüléseket szenvedett.

Olvasóink írták

  • 6. papsajt 2013. augusztus 24. 07:42
    „"3. Qllancs 2013.08.23. 11:22

    A végén még kiderül, megrendezett volt."

    Ha az igazság közelébe érünk, úgyis titkosítják 80 évre.”
  • 5. ditta79 2013. augusztus 23. 18:50
    „A nincs munka nem csak a romákat érinti, hanem lassan mindenkit, aki még marad az országban.
    És nem csak a romák viselkednek úgy, ahogy írtátok...lop,csal,fosztogat más is.
    Amíg nem lesz munkájuk(és ez már régen nem azon múlik, hogy elmenjen dolgozni-hanem azon hogy nincs hová elmenni dolgozni!) és amíg a munkanélküliség nő sajnos nem lesz jó világ!
    Bűnözőt és bűnözőt nem lehet összehasonlítani, más miatt és máshogyan...a bíróság dönt és ítél!
    Ön bíráskodni vagy ölni bűncselekmény.
    Menekülő kisgyereket lelőni...no comment!”
  • 4. sügér63 2013. augusztus 23. 13:28
    „És nem kéne a romák által elkövetett, előre kitervelt provokációkat, megfélemlítéseket, gyilkosságokat a terrorizmus kategóriájába sorolni és azokat is vizsgálni, hiszen az is létezik.”
  • 3. Qllancs 2013. augusztus 23. 11:22
    „A végén még kiderül, megrendezett volt.Megfélemlítés volt a cél.csak esetleg túlbuzgóg voltak, és félre sikerült.
    De nem is árt ,hatni rájuk erélyesebben.Nagyon elszemtelenedtek! Nincs lóvé..nics munka / de nekik nem is hiányzik !/ és lopnak, csalnak, fosztogatnak !
    Éjjel --nappal rettegésbe tartanak egész falvakat ! A héten olvastam pl. ..egy kisfalu Alsózsolca polgármestere SEGÍTSÉGET KÉR a belügymin.től ..LEVÉLBEN : "XXI:sz sáskajárás !" 20-30 fős gyerekcsapat /cigány/ fosztogatja a falu lakosságát, a környéket! Mindent visznek ami NEM melegebb a Napnál ! Rettegésben élnek az idősek is ! ..hvg.

    Na és mivan a 4 év után..kiengedett gyilkosokkal::akik fehér embereket öltek meg???

    Bándi k. gyilkosa??? Kozma gyilkosa? Szögi tanár gyilkosa??? napi szinten a rettegés ???”
  • 2. vasarnap 2013. augusztus 23. 11:04
    „Annnyira örülök, hogy ilyen naccerű emberek védik az országot önmagunktól és bárkitől!!! Valaki már megint nem bírta tartani a száját.. A végén majd elérik, hogy semmissé teszik akár magát az ítéletet is. Láttunk már ilyent és fogunk is. Rohad az ország.”
  • 1. lukrecia 2013. augusztus 23. 10:57
    „Na kik is allnak a vegrehajtok mogott??? Tul szervezett ez az egesz , tulon tul hallgat mindenki egyforman. Hova vezetnek a szalak?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

TASZ: nincs helye rendőröknek az iskolában

A társadalmi kirekesztés és egyenlőtlenség fokozása irányába hat és egyenes utat nyit az iskolából a… Tovább olvasom