Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Újabb Longhorn teszváltozat került ki

A Windows XP utódjának tesztváltozata rövid ideig tévedésbõl elérhetõ volt, ennek köszönhetõen egész pontos képet kaphatunk arról, milyen is lesz a következõ asztali gépekre szánt operációs rendszer.
A Longhorn kódnévre keresztelt program egyik legnagyobb meglepetése készültségi foka. A szoftver igen elõrehaladott állapotban van 2005-ös megjelenési dátumához képest. Ennek oka valószínûleg a Windows Server 2003 elkészülte, miután a cég átcsoportosította fejlesztési forrásait. A szakértõk egyébként ezt a Milestone 5 nevû változatot, vagyis az ötödik nagy lépést fejlesztés során nem is várták ilyen koránra, hiszen eredetileg júliusi megjelenésrõl volt szó, majd az M6 októberben érkezett volna. Ez végül akár azt is jelentheti, hogy 2005 eleje helyett már a forgalmas 2004 karácsonyi szezonra megjelenhet a sokakat érintõ újdonság. Az új megoldások közül alapvetõ fontosságú a megújult fájlkezelés, ez a Microsoft adatbázis-kutatásainak eredménye. A Windows Future Storage (WinFS) fájlrendszer felválthatja az eddig megszokott NTFS és Fat 32 megoldásokat. Ez az elemzõk szerint komoly elõrelépés lenne, különösen ilyen modern technológiára alapozva, hiszen ezt a megoldást a jóval nagyobb, költségesebb rendszerekhez fejlesztették ki. A Start menü is megváltozik, külön könyvtárakat ajánl fel, zene, játék, videó megnevezésekkel. Megváltozik a kezelõfelület is, a jobb oldalon alapbeállításban kezelõoszlop jelenik meg. Tovább fejlesztették az USB kapcsolatot is, sok fájltípust, zenét, fotókat, videót azonnal kezelni tud a rendszer. A Silent Tranfer megoldással a korábbi lépésrõl lépésre megoldás helyett azonnal átveszi a gép a küldött anyagokat. A megújult, kibõvült Control Panel mellett megjelenik egy Portable Audio Devices alkalmazás, mely a hordozható zenelejátszók azonnali kezelését teszi lehetõvé. A cég beépített egy szülõi felügyeletet biztosító rendszert is, ez letilt egyes alkalmazásokat, és például internetoldalak szûrésére is alkalmazható. A kiszivárgott változatban megtalálható az új Explorer és a Windows Messenger 5 beta, valamint a jelenlegi 2980-as verziószámú Windows Media Player 9 helyett egy újabb, a 2991-es.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A zongorista (The Pianist)

Polanski Arany Pálma díjas filmjét Wladyslaw Szpilman, a virtuóz zongoraművész és zeneszerző… Tovább olvasom