Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Újabb megszorítások: gyed, családi pótlék

A terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a családi pótlék igénybevételének és folyósításának szabályairól szóló törvényjavaslatról dönt hétfőn az Országgyűlés.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint a jövőben a szülési szabadság 24 hetére folyósított terhességi-gyermekágyi segélyre és gyedre az lesz jogosult, aki a szülést megelőző két éven belül 365 napon át biztosított volt. A gyes időtartama változik, háromról két évre csökken.

A módosítás szerint a gyedet legfeljebb olyan időtartamra lehet igénybe venni, mint amennyit a szülő biztosítási jogviszonyban töltött, de legfeljebb a gyermek 2. életévének betöltéséig. Az új szabályok csak a 2010. április 30-a után világra jött gyerekekre lesznek érvényesek.

A családi pótlék felső korhatára is módosul: 23-ról 20 évre szállítják le. Egyes esetekben az önkormányzatokat határozhatnak úgy, hogy a családi pótlék gyermek után járó összegének legfeljebb 50 százalékát természetbeni formában nyújtják.

És lesz még

Szocialista képviselők kezdeményezésére várhatóan módosítják a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényt és az ezzel összefüggő egyes jogszabályokat.

Szavaznak arról a javaslatról, amely az MDF-frakció megszűnése miatt 12-ről 10 főre csökkenti az úgynevezett árnyék-titkosszolgálat ügyeit vizsgáló bizottság létszámát. Az UD Zrt.-vel kapcsolatos vizsgálóbizottságnak arra kellene választ adnia, hogy a cég, továbbá a vezetői által működtetett cégcsoport tevékenysége mire irányult.

A határozathozatalok után folytatódik az erőszakos, fegyveres bűncselekmények szigorítást tartalmazó, a büntető törvénykönyvről szóló törvény módosításának általános vitája, illetve az állami vagyonról szóló jogszabály módosításának részletes vitája.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. klj_54 2009. május 25. 19:48
    „27. hozzászólás efje 2009.05.25. 18:05

    >Angliában több pénzt kap az anyuka 1 év alatt mint nálunk 3 év alatt.<
    Demagóg megközelítés! Ott sokkal többe kerül a megélhetés, de egyébként is irreális CSAK a kereseteket összehasonlítani.”
  • 33. achilleus 2009. május 25. 19:10
    „http://gondolkodjunkegyutt.hu/spip.php?article79
    Vagy a /neoliberális/ rendszer a hibás? Egy érdekes elemzés /Népszabadság 2007. március 30./
    /csak a vége ...."A profittermelés követelménye, hogy minél kevesebb ember, minél kisebb béren és minél intenzívebb munkával állítson elő minél több terméket. A termelés technológiájának fejlődésével kiváltott élőmunka nem a dolgozók szabadidejét növeli, és munkaidejét csökkenti, hanem a munkanélküliek seregét szaporítja. Soha nem látott pazarlás folyik a legfőbb termelőerővel, az emberrel, ami azzal a következménnyel jár, hogy a megélhetésükben fenyegetett emberek elégedetlensége nő. Történelmi perspektívavesztésünk okán ez a helyzet a szélsőjobboldalnak kedvez.

    Ehhez asszisztál a tények megkerülésével született miniszterelnöki világkép, az arra épülő gazdaságpolitika, és az elvei helyett vezérét követő MSZP-tagság. Mondanám, hogy lelkük rajta, de a játék a mi bőrünkre megy. No meg az övékre. Mert mint a fent említett, nagyon is létező Hajni mondta a nem kevésbé létező Ferire vonatkozóan: ,,Hogy fogunk mi rájuk szavazni, ha éhen halunk?"”
  • 32. achilleus 2009. május 25. 18:55
    „31. hozzászólás nemecsekerno_007 2009.05.25. 18:49
    Egyébként amiről te beszélsz, az lényegét tekintve a merkantilista gazdaságfelfogás.
    Beidézek egy keveset, hamar rá lehet jönni ez miért nem működőképes manapság, a mai viszonyok között:
    A merkantilizmus: A 15. század végétől a 16. század közepéig az európai országokban meghatározó szerepet játszott a kereskedelmi tőke, így a közgazdasági gondolkodásban is a forgalmi folyamatok kerültek előtérbe. E korszak közgazdasági nézetrendszerét szokták merkantilizmusnak nevezni (merkantor = kereskedő). A merkantilisták a nemzet gazdagságát a pénzzel azonosítják. Céljuk minden eszközzel pénzt felhalmozni az országban, árukivitel útján, mindennemű pénzkivitel betiltásával, aktív pénzügyi mérleg kialakításával. Később az aktív kereskedelemi mérleg politikája került előtérbe. A merkantilizmus jelentős mértékű állami beavatkozást hangsúlyozott: magas behozatali vámok, a manufaktúrák támogatása stb. segítette elő az aktív pénzügyi, majd kereskedelemi mérleget. Franciaországban XIV. Lajos minisztere, Jean Baptiste Colbert (1619-1683) volt a merkantilizmus legismertebb képviselője.[7] Angliában és Németországban viszont aktív és gazdag kereskedők - Mun, T.,[8] illetve North, D. - fogalmazták meg, hogy mire van szüksége az erős államnak és a virágzó kereskedelemnek (Madarász 2000, 32). (...)
    Innen: http://www.tankonyvtar.hu/gazdasagtudomany/oktatas-gazdasagtana-080904-4”
  • 31. nemecsekerno_007 2009. május 25. 18:49
    „30. achilleus 2009.05.25. 18:42

    Jó ebben igazad van a GDP nem volt jó példa. De egy ekkor országban belsô fogyasztással felpörgetni a gazdaságot elég botor dolog.

    Inkább (valódi) bevételt kellett volna írnom. :(

    Mindegy. Ha ez a mi kis rendszerünk fenntartható lett volna, akkor most nem ekkora lenne az államadósságunk.
    A kiadásokat csökkenteni kell, nincs mese. Mindegy mit mondanak ezek a zseni politikusaink.

    Amikor az embernek el kell döntenie, hogy mennyit vág a lábából az kemény dolog. :(”
  • 30. achilleus 2009. május 25. 18:42
    „Nemecsek! Alapfogalmakkal nem vagy tisztában:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Brutt%C3%B3_hazai_term%C3%A9k
    (...) Mindezek következtében a GDP kiszámítására szolgáló egyenlet ilyen alakot ölt:
    GDP = fogyasztás + beruházás + export - import
    Viszont a közgazdászok általában szeretik különbontani a magán- és közösségi fogyasztást. Az exportból kivonva az importot kapjuk a nettó exportot. A GDP egyenlete így:
    GDP = háztartások fogyasztása + kormányzati fogyasztás + beruházás + nettó export”
  • 29. nemecsekerno_007 2009. május 25. 18:19
    „Angol GDB: 27 600 USD (2005)Magyar: 14700 USD (2005)

    A GDP-t a versenyszféra termeli, az összes többi viszi pénzt (nem azt mondom, hogy nem állít elô értéket, Eurót és dollárt nem kapunk érte)

    Amiket írtatok azokat megértem, de itt most ez maga a probléma. Ezt már nem finanszírozzák külföldi hitelek.

    Tehát nekünk kell spórolni. Az, hogy 2-3 éve mit mondtak az más kérdés. De persze nem emlékszem, hogy nagyon sivalkodott volna bárki is a 13. havi nyugdíj, fizetés miatt vagy a GYES miatt és ezeket még sorolhatnám.

    Sajnos rövidlátó népek vagyunk, a hozzá való politikusi és köztisztviselôi garnitúrával. És azért zavarja ez a többséget mert ugyanazok az arcok mondják ez, akik a pénzt szórták és elhitették velünk, hogy hitelbôl lehet mulatozni.

    Sajnos a dzsentri életforma költséges :(”
  • 28. achilleus 2009. május 25. 18:19
    „A hitelességről:
    (...) A szegény családoknak mindenekelőtt munkahelyteremtéssel, képzéssel szeretnénk biztosítani a felzárkózást a középosztályhoz. Csak akkor várhatunk foglalkoztatásbővülést, ha aktív és hatékony eszközrendszert vetünk be a foglalkoztatás növelésére. Ez 2010-ig azt jelenti, hogy 8-10 százalékkal emeljük a munkavállalók számarányát, így közel egymillió ember jut munkához. Rövid távon 300-400 ezer új foglalkoztatási lehetőséget tudunk teremteni.
    - Vagyis a Szocialista Párt elsősorban a rendszerváltás veszteseit szólítja meg. De azonnal felvetődik a kérdés: hitelesen teheti-e ezt meg, vagy csak választási ígéretekről van szó?
    - Ezek nem puszta ígéretek, hanem vállalások. Személyes vállalásaim. A régi szociáldemokrácia legfontosabb követelése volt a munkához való jog, és ebben a mai szociáldemokrácia sem különbözik. Emberi méltóságunk megőrzésének is a munka a záloga. (...)
    Teljes interjú Medgyessy Péterrel itt: http://www.szochalo.hu/hireink/article/101375/”
  • 27. efje 2009. május 25. 18:05
    „Angliában több pénzt kap az anyuka 1 év alatt mint nálunk 3 év alatt. Egy koleganőm utánanézett. Heti kb. 300 font 6 hónapig. Úgy vegyen el valaki az asztalról hogy tegyen is be. Fair play.
    Azért ilyen egyetértés köztünk régen volt. Van aki még nem érti és ellenzi? Ha jól megy majd megnyújtjuk a gyest. Csacsesz more?”
  • 26. Ancsaanya 2009. május 25. 17:55
    „Mindenki csak arról beszél, hogy hátha ezzel az intézkedéssel a kisebbséggel kitolhatunk, de senki se beszél azokról a gyerekekről, akiket max. 2 év után kilöknek otthonról, mert anyuci és apuci dolgozni megy. Ővelük mi lesz? Amikor nincs elég bölcsőde, gondozóknak nincs türelmük...30 gyerekből 15 alig tud beszélni vagy nem szobatiszta...rájuk ki fog figyelni? Senki, a lényeg a megszorítás, a többi le van ejtve.
    A kisebbség meg fogja találni a kiskapukat, ugyanúgy mint most. Diplomásként is nehéz 1- 2 év munkaviszonyt összeszedni idehaza (NEM Angliában).”
  • 25. Logaritmus 2009. május 25. 17:37
    „21. hozzászólás hazaipalya: miért, te mi jót láttál az eddigi rendszerben, ahol munkanélküli emberek vállaltak orrba-szájba gyerekeket, akiket aztán az állam pénzéből neveltek fel, akik ugyanígy "sokasodtak" tovább, pénz és ész nélkül? Szerinted az a jó, a munkanélküli trógerek támogatása, családtervezés nélkül?”
  • 24. Logaritmus 2009. május 25. 17:35
    „"Angliában 1 évig kapnak pénzt a kismamák, utána tej-, kenyér- és húsjegy van. Amit nyílván ki lehet számolni, hogy mennyi kell egy hónapra."

    Anglia?! Na de ez itt Magyarország, ahol nem szabad a zemberekkel kifizetteni, amit a zemberek költenek el! Ha Angliában 1 év a támogatás, akkor nálunk 3x annyi kell. Reális, nem?”
  • 23. babocska 2009. május 25. 17:34
    „Régen is munkaviszony kellett a terhes-gyermekágyi segélyhez,utána jött a gyes.Most ha nem dolgozott előtte,akkor azonnal a gyest kapta ami a minimálnyugdij x összege volt.Most ezzel a húzással szerintem csak felgyorsitják a szülést,akik erre vannak beállva.Még több gyerek fog szerintem születni.Ezt nem lehet lassan finanszirozni,mert nem lesz miből.A tücskök úgyis úgy szaporodnak ,mint az üregi nyulak.Na nem azért mert talán imádják Őket,el lesz a többik között.”
  • 22. hazaipalya 2009. május 25. 17:27
    „achilleus,mit vársz egy liberalkomcsitol? én semmit. iq nullák.”
  • 21. hazaipalya 2009. május 25. 17:26
    „logaritmus evt. ennek is örül .”
  • 20. maradando 2009. május 25. 17:23
    „Az igazi csemege az a módositó inditvány amit azMDF nyújtott be.E szerint általános iskolai tanulók nem kapnának családi pótlékot.Viszont teljes tanulmányi kiadásaikat az állam fedezi./ Ha tankönyv,étkezés,kirándulás,tanszerek stb ingynes,akkor megfontolandó a dolog./ Vastaps balról!”
  • 19. nemecsekerno_007 2009. május 25. 16:59
    „17. flexsnake 2009.05.25. 16:00
    18. achilleus 2009.05.25. 16:21

    B*romira elegem van már ebbôl a jobb-, bal- oldalból, a krumplibogarakból, meg a teljes magyar politikai ételbôl ami csupán intézményesült töketlenkedés tekinthetô.

    1. Az összes exportra termelô cég v. vállalkozás valamint a hozzájuk kapcsol beszállítók lépjenek elôre!
    2. Az összes többi húzzunk hátra és maradjon k*ssban amig szólítjuk.

    és akkor szép sorban jöhetnek elö azok akiket eltartunk:

    1. tanároknak: akkor nekünk ilyen és ilyen szakemberekre van szükségünk, ezért ennyi pénzt adunk, de nálunk dolgozik 3 évig.
    2. orvosok, nôvérek: közalakalmazotti státusz megsz?nik, magán TB számla, magán biztosítók. Aki a kórház cuccait használja maszek munkára azt másnap kirúgjuk. Aki hálapénzt fogad el azt is.
    3. rendôr, t?zoltó, mentô:

    és így tovább. (nyílván ezt meg lehet kultúráltan oldani, de azért egy határozottság kell hozzá.)

    Kissé el van tévedve a társadalom. "Ez a komp akart lenni, de aztán nem komp lett" kategória.
    A többségnek fogalma sincs róla, hogy ki finanszírozza ezt a szánalmas bohózatot amit Magyarországnak hívnak.”
  • 18. achilleus 2009. május 25. 16:21
    „17. hozzászólás flexsnake 2009.05.25. 16:00
    Nem sikerült megértened, ennyi.”
  • 17. flexsnake 2009. május 25. 16:00
    „15. jellemző rád hogy pártokban gondolkodsz szociális témában... Majd kinövöd. Olyan 100-200 év kell a hozzád hasonlóknak :)”
  • 16. klj_54 2009. május 25. 15:55
    „10. hozzászólás efje 2009.05.25. 14:08
    Amíg a fityisz ellenzékben van nehogy hosszútávra, de még egy hónapra sem lehet tervezni!

    12. hozzászólás mackósajt 2009.05.25. 14:25
    És felelőtlen a nejed is, hogy belement ebbe a csalásba! Nem CSAK a kormány a felelős ezért a sz@rságért, hanem a hitvány ellenzéke is, melyik minden értelmes dolgot megtromfolt!

    A diplomások gyermekvállalása meg nem gond. Ők ugyanis a statisztika szerint az én pénzem (átlag) többszörösét keresik nyugdíj előtt.
    Ennyit bír az állam oszt punk tum.
    És nem mellesleg, demagóg duma, hogy emiatt nem születik több gyermek.
    30-31-34 éves gyermekeim vannak meg 7 (azaz hetes:) unokám. Nem a pénz miatt lettek meg! Aki pénzért szül, az nem különb a kilenc gyermeket összehozó Kolompár Rozáliától, aki ebből akar megélni.
    Az is igaz, hogy az én gyermekeim még nálam is bátrabbak, építkeztek, életük végéig adósak maradnak.
    De nekik van jövőképük, ellentétben az ide irkálóktól!”
  • 15. achilleus 2009. május 25. 15:28
    „Érdekes, sok, eddigi megnyilatkozásai alapján "balos" (értsd. mszp-szimpatizáns) a gyed- gyes- kurtításokért "tücsökellenes" hatásuk miatt lelkendezik. Ez az úgynevezett "fasisztáktól" nem lenne meglepő (érdekes módon ők kevéssé tücsköznek e témában), de hová tűnt a sok tarkamagyar, magyarkartás, antirasszista gyurcsánynnyalegyazutunk jogvédő? Az orsósozás kapcsán nem véletlenül gondoltam én, hogy a legtöbb kriptorasszista odaát van. Bajnai is kétségtelenül épít erre a bolsevikrasszizmusra, most ki is bújt a szög a zsákból.”
34 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétmilliós kábítószerfogás Baranyában

Kábítószert termesztőt és terjesztőt fogtak el a Baranya megyei rendőrök még a múlt pénteken. Egy… Tovább olvasom