Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Újabb nyomozás a csepeli kettős gyilkosság ügyében

Újabb nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a múlt heti csepeli kettős gyilkosság kapcsán. A most indított külön eljárásban a bűncselekmény hátterében húzódó elszámolási vitát vizsgálják.
A rendőrség tájékoztatása szerint a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya sikkasztás gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. A kettős emberölés indítékainak vizsgálata közben a nyomozóknak több tanú is azt mondta, hogy a már előzetes letartóztatásban lévő gazdasági igazgató-helyettes és az iskola vezetője között régóta elszámolási vita volt. A rendőrség közleménye szerint erről tanúskodik a fiatalabb áldozatnál talált magnófelvétel és az iratok is. Az intézmény vezetője a pénzügyi vita ellenére a rendőrségen nem tett feljelentést, inkább elbocsátotta a gazdasági vezető-helyetest az állásából.

A rendőrség a gyilkosságtól teljesen elkülönítve, önálló eljárástban vizsgálja a sikkasztás körülményeit. A nyomozók vasárnap tanúkat hallgattak meg már az új ügyben is, és iratokat foglaltak le az alapítványtól. Ezeket igazságügyi pénzügyi szakértő vizsgálja majd meg.

Úgy tudni, hogy a gazdasági igazgató-helyettes és a gyilkossággal gyanúsított gondnok 3-4 millió forintot sikkasztott az iskolától, és éppen ezért bocsátották el őket a munkahelyükről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hat forinttal emelkednek az üzemeanyagok szerdától

Hat forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon szerdától - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Tovább olvasom