Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 18°C Még több cikk.

Újabb utasveréssel vádolják a BKV biztonsági őreit

A BKV biztonsági őrei vertek meg egy fiatalembert a Moszkva téren egy hete. Az esetről egy szemtanú készített felvételt mobiltelefonjával.
Elmondása szerint az őrök állítólag azért verték meg a férfit, mert a felszólítás ellenére cigarettával akart bemenni a metró területére. A rendőrség csak a verés után ért a helyszínre, a férfi pedig nem tett feljelentést.

A felvételek szerint hárman támadtak a férfire: az egyik őr megpróbált belerúgni, majd megütötte. Az esetet a Moszkva téren rögzítette telefonjával egy szemtanú. Szerinte az őrök azért verték meg a férfit, mert hiába szóltak rá, ő akkor is cigarettával akart bemenni a metróba.

A férfi nem adta fel, a verés után megpróbált visszamenni, de nem sikerült neki. A verekedésben a ruhája is elszakadt.

Nem ez az első hasonló eset. Legutóbb, június elején fiatalok állították, hogy az egyik éjszakai buszjárat biztonsági őrei egy megállóban megverték őket. Ebben az ügyben a rendőrség nyomoz, addig őröket felfüggesztették. A mostani verésről panasz nem érkezett a BKV-hoz, de soron kívüli vizsgálatot rendeltek el.

Közleményükben azt írták: ha bebizonyosodik, hogy a biztonsági feladatokkal megbízott cég alkalmazottai hibáztak, felelősségre vonják őket.

Olvasóink írták

  • 5. demokracy 2008. július 20. 11:50
    „Ezek éppen olyanok, mnt a BKV-ellenőrök. A nőket fényes nappal is fizikailag bántalmazzák. Gyurcsány-országban ott tartunk, hogy nyilvánosan erőszakot alkalmaz nővel szemben egy bunkó, műveletlen "hiéna". Csak így tovább MSZP, hajrá elvtársak!”
  • 4. Emberke 2008. július 18. 11:06
    „pszicho”
  • 3. Emberke 2008. július 18. 11:05
    „Nagy az Isten állatkertje....
    - a dohányos: tipikus vadbarom. Neki joga van dohányozni, az ő pénze, az ő egészsége, akinek nem tetszik, takarodjon a közeléből, ne merje senki sem azt mondani, hogy nem füstölhet...
    - a biztonsági őr: IQ-nuku, izomagy. Gyakran a kisebbségi komplexusban szenvedők így élik ki rejtett agresszivitásukat, aztán kihúzzák magukat a jól végzett munka tudatában. Naná, hogy nincs pszico-teszt, mint munkaköri elemi alkalmassági kritérium...”
  • 2. k 2008. július 17. 22:32
    „Sztem meg szoktak lent dohányozni a metroállomáson, talán még a dolgozok is.
    Közé tehetnék a video, mert ez így nem jó.”
  • 1. lui 2008. július 17. 21:14
    „Dícséret lenne a jutalmuk! A fiatalembernek nemkellett vólna égő cigivel bemenni. Őprovokáltaki magának.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyáron is folytatni kellene a parlamenti munkát?

Az MDF készen áll a valódi munkára és üdvözli Lendvai Ildikó kijelentését, miszerint nyáron… Tovább olvasom