Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Újabb vallási közösségeket ismerhet el egyházként az állam

A parlament emellett hétfőn ismét nekivághat a Malév-bizottság felállításának.
További vallási közösségeket ismerhet el az Országgyűlés a soron következő kétnapos ülésén. A parlament emellett hétfőn ismét nekivághat a Malév-bizottság felállításának, majd kedden értékelheti például a vörösiszap-katasztrófa felelősségét vizsgáló bizottság eredményeit is.

A Ház ülése az MTI információi szerint az oktatási államtitkár napirend előtti felszólalásával kezdődhet, Hoffmann Rózsa várhatóan a pénteken lejárt felsőoktatási felvételi határidővel összefüggésben szól majd.

A képviselők a megszokott interpellációs blokk után elsőként a fideszes Rogán Antal javaslatáról dönthetnek, amely szerint a visszajáró adót állampapírban adhatná az állam a cégeknek.

Ezután kerülhet sor a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény módosítására, amelynek során - a korábban elfogadott 14 egyház mellett - 18 vallási közösséget ismerhetnek el egyházként.

A határozathozatalok után ismét napirendre kerülhet a Malév-bizottság létrehozása. Budai Gyula előterjesztése már a parlament előző heti programján is szerepelt, de akkor elmaradt a vita, mivel az elszámoltatási kormánybiztos kedden késő este nem volt jelen, amikor ismertetnie kellett volna javaslatát. Az indítvány szerint az új parlamenti testület a Malév és a Budapest Airport privatizációjának körülményeit, továbbá a csődbe jutott légitársaság korábbi visszaállamosítását vizsgálná.

A hétfő esti órákban korábban tárgyalni kezdett előterjesztések vitája folytatódhat, így ismét terítékre kerül például a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat, a Balsai István 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése és a tavaly év végi LMP-s tüntetéshez kapcsolódó közkegyelmi javaslat is.

A vörösiszap-katasztrófa felelőseit kereső bizottság jelentése kedden kerül napirendre, csakúgy, mint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvénymódosítási javaslat általános vitája, illetve a hungarikumtörvény tárgyalásának folytatása.

Olvasóink írták

  • 4. racionalitás? 2012. február 26. 16:29
    „a gazdaság legjobb módszere a lopásra..az egyház!!!!!!!....JÉZUS például egy gazdag-védett multimilliomos volt-aki egy kvázi erőszakszervezeten keresztül vezényelte a szervezetét......vicc!!!!!!!!!!!!!!!!!!!ja és persze páncélos autóval és svájci testőrökkel védette magát!!!”
  • 3. Beroesz 2012. február 26. 12:19
    „Az iszlám egyház elismerésének kifejezetten örülök. Két okból:
    1. Az unortodox (régebbi formában: "az Unión kívül is van élet") külpolitika egyik elengedhetetlen kelléke, e közösség elismerése nélkül nehéz hitelért kuncsorogni az Öböl-országokban. A döntés vélhetően javulni fog az államadósságunk rövid távú besorolása.
    2. Most már ha megveri valaki a feleségét, akkor mondhatja, hogy hitbuzgalmi indíttatásból, a Korán 4.34 fejezetének és kommentárjainak szellemében tette.

    "A képviselők a megszokott interpellációs blokk után elsőként a fideszes Rogán Antal javaslatáról dönthetnek, amely szerint a visszajáró adót állampapírban adhatná az állam a cégeknek."
    Ez arra emlékeztet, amikor a Szovjetunió összeomlásának napjaiban megengedték a gyáraknak, hogy dolgozóik járandóságát az előállított termékben kapják meg. Az egyik napilap riportot közölt egy munkással, aki nem sokkal azelőtt lett egy tucat széles nyomtávú vasúti vasbeton keresztalj nem túl boldog tulajdonosa.”
  • 2. igazságkereső 2012. február 26. 09:33
    „Lesz már ebben az országban annyi párt-és vallási felekezet, hogy csak győzzük támogatni központi pénzalapokból, mely alapokat a magyar adófizetők pénzéből tartanak fenn. Sajnos mindeközben semmi előremutató dolog nem történik, lehet, hogy kevesebb pártocskákkal és egyházinak nevezett szervezetekkel többre mehetnénk, ami az ország fejlődését illeti! Érdemes lenne ezen is elgondolkodni talán és így több pénz is juthatna az éhező gyermekek és felnőttek megsegítésére! A pártokat és a kis egyházi szervezeteket talán saját tagságuknak kellene eltartani, támogatni!”
  • 1. bambinaXX 2012. február 26. 09:26
    „Minek? Nincs még elég?! adóelkerülésre jó indok az egyház..”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2 millióval kevesebb utassal számol a Budapest Airport

A Liszt Ferenc-reptér számára a Malév-utasok elvesztésén felül pénzügyi kiesést is jelent a nemzeti… Tovább olvasom