Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Újabb vita Szijjártó vagyonnyilatkozatáról

Szijjártó Péternek „vagy a vagyonnyilatkozata nem helytálló, vagy a Kisalföld április 5-én megjelent magyarázata nem igaz” – reagált az SZDSZ győri szervezete a fideszes országgyűlési képviselő nyilatkozatára. Szijjártó Péter szerint természetes, ha a családtagok segítik egymást.
A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) közleményében Szijjártó Péter cáfolatára reagált, amelyben a képviselő a Fiatal Baloldal szórólapján szereplő állításokat utasította vissza vagyonnyilatkozatával kapcsolatban. Gyarapodását április 5-i számunkban a nagymamájától származó örökséggel magyarázta.

Szijjártó Péternek „a 2002-es, 2003-as, 2004-es, 2005-ös évekről benyújtott, nyilvános vagyonnyilatkozatait átvizsgálva megállapíthatjuk, hogy azokban egyetlen évben sem szerepel a nyilatkozatban említett takarékbetétből származó jövedelem, sem más jövedelem, adomány vagy örökség" – szól az SZDSZ közleménye. „Tekintettel arra, hogy a képviselői tiszteletdíján kívül semmilyen jövedelmet nem tüntetett fel, más bevallott jövedelemmel nem rendelkezvén számunkra érthetetlen, hogyan lehetett:

2003-ban 140 négyzetméteres társasházat venni Dunakeszin a két meglévő lakásán túl, 2003-ban VW Passat gépkocsit vásárolni, s megtakarítását négy év alatt 20.646.000 forinttal növelni." Az SZDSZ úgy véli, Szijjártónak vagy a vagyonnyilatkozata, vagy a magyarázata nem helytálló.

Megkerestük a fideszes képviselőt, aki a hallottakra így reagált:
– Készséggel segítek a Szabad Demokraták Szövetsége számára nyilvános vagyonnyilatkozataim magyarázatában. A megértés azonban csak akkor lehetséges, ha el tudják képzelni, hogy egy családon belül a családtagok segítik egymást. A négy esztendő alatt megkeresett, nyilvános mértékű fizetésem nagyobb részét megtakarítottam, azt bankszámlámon tartom. Emellett nagymamám halála előtt nagyszüleim jelentős összeggel segítettek, amely szintén megtalálható a bankszámlámon. Az elmúlt négy esztendőben vásárolt autómat és egy ingatlanomat szülői segítséggel vettem, ezért is van utóbbira bejegyezve szüleim haszonélvezeti joga. Mindezek szerepelnek vagyonnyilatkozataimban. Pszintén remélem, hogy még a Szabad Demokraták Szövetsége számára sem teljesen elfogadhatatlan dolog az, ha egy családon belül szülők, nagyszülők lehetőségeik szerint támogatják gyermeküket, unokájukat, még akkor is, ha őt történetesen nem Kovács Pistinek hívják – zárja le a vitát a képviselő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnézi a kormányfőjelöltek vitáját?

Tovább olvasom