Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Újabb volt ÁPV-s gyanúsított a postaszékház ügyben

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettesét is hűtlen kezeléssel gyanúsítják a posta székházbérlésével kapcsolatos nyomozásban - írta a Magyar Nemzet.
A gyanúsítás tényét a Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette a lapnak.

A postaszékház ügyében így már három volt ÁPV-s felsővezető ellen indult eljárás, a fő gyanúsított pedig Szabó Pál, a Magyar Posta volt vezérigazgatója - írta a lap. A posta négy éve adta el Krisztina körúti székházát valamivel több mint 5 milliárd forintért a Wallis egyik projektcégének, majd akkori árfolyamon havi mintegy 100 millió forintért bérelt új székhelyet, a szerződés szerint minimum 10 évre összesen 12 milliárd forintért. Az ügyben Balsai István tavaly még fideszes képviselőként tett feljelentést, miután az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy az új székház bérleti díja kiugróan magas, az összeg fele, mintegy 6,6 milliárd forint megtakarítható lett volna - idézte fel a Magyar Nemzet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A BKV újra nekifut a Baross tér rendezésének

A legkorábban 2013 végére szűnhetnek meg az áldatlan állapotok a fővárosi Baross téren, amely 2008… Tovább olvasom