Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Ujhelyi: a Horthy-kort jellemző ismertetőjegyek ma is észlelhetők

"Rossz vége lehet", ha a mai Magyarország követi a Horhy-kort - mondta az Országgyűlés szocialista alelnöke.
A Horthy-korra jellemző ismertetőjegyek ma is észlelhetők, miközben az ellenzéki demokrata képviselők hiszik azt, hogy "lehet egy másik Magyarország is a miénk" - mondta Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke a Radnóti Miklós antirasszista díj átadási ünnepségén, pénteken Budapesten.

Az antirasszista világnap alkalmából tartott ünnepségen a politikus kiemelte: kötelességüknek érzik, hogy figyelmeztessék a fiatalabb korosztályt arra, "rossz vége lehet", ha a mai Magyarország követi a Horhy-kort. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy nem bűn, ha a 70 éve letűnt kor emlékeit felidézik.

Közölte: évekig küzdöttek a házelnöknél, hogy visszakerüljön az Országházba a díjátadó, egyúttal elképesztőnek nevezte, hogy a Parlament helyett egy kis színházterembe szorultak vissza az ünnepségekkel. Úgy fogalmazott: akkor lenne boldog, ha nem lenne minden évben egyre nagyobb szükség a díj átadására.

Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ)-Összefogás a Demokráciáért elnöke rámutatott: a rasszizmus a nácizmus előszobája, szervezetük pedig tiltakozik a német megszállás áldozatainak emlékműve ellen, mert az szerintük nem tesz különbséget gyilkosok és áldozatok, illetve gyilkosok és hősök között sem. "Ez az emlékmű náci emlékmű, Hitler napjainkban ilyet állítana", ezért azt visszautasítják április 6. után is - tette hozzá.

Kiemelte, a mostani 16 díjazott sokszor egzisztenciáját kockáztató kiállásával is bizonyította: tenni lehet azért, hogy békében éljünk együtt. Mint mondta, egy valóban vallásos ember csakis antirasszista lehet, az egyházak pedig sokat tehetnek az emberiség békéjéért.

Hanti Vilmos szerint Magyarország "a nácizmus kapujában áll", és csak a humanistákon múlik, hogy "azon a kapun belépünk-e vagy sem". Úgy fogalmazott: "Vádolom Orbán Viktort, hogy Magyarországra, szeretett hazánkra szabadítja cinkos együttműködéssel a fasizmust".

Az idei díjazottak: Aczél Endre újságíró, Borsány György, a MEASZ alelnöke, Garai Róbert színművész és felesége, Garai-Édler Eszter tipográfus, emberjogi aktivisták, Harmati Béla, nyugalmazott evangélikus püspök, a Hét Olajfa Egyesület, Jánosi Katalin, a Nagy Imre alapítvány alapítója, Nagy Imre mártírsorsú miniszterelnök unokája, Komjáti Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke, Krausz Tamás történész és Magyar György ügyvéd.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének nevében Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató és Heisler András elnök vette át a díjat. További kitüntetettek: Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze, Polgár Ernő író (helyette fia, Polgár Péter vette át a díjat), Szöllősi Gábor tanár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatak polgárjogi aktivistája és Viczián Zoltán, a MEASZ Heves megyei elnöke.

Idén először Radnóti-jelet is adtak számos olyan embernek, akik Radnóti-díjuk átvétele után is kiemelkedően képviselték az antirasszizmus eszméjét. Ezenkívül a humanizmus nagykövete díjat is először átadták át a MEASZ három anyagi támogatójának, mások mellett Tóth Józsefnek, a XIII. kerület szocialista polgármesterének.

Heller Ágnes filozófusnak és Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színésznek, rendezőnek is odaítélték az idei Radnóti Miklós antirasszista díjat, ők március elején vehették át, mert a pénteki díjátadó idején külföldön tartózkodnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: a Fidesz ismét trükkök százait veti be

A párt szerint a bv intézetekben fogva tartottaknak csak a töredéke dolgozik. Tovább olvasom