Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Ujhelyi: az egyik szemem sír, a másik pedig egyenesen zokog

Demszky Gábor a központi régió szerepének fontosságáról, Ujhelyi István pedig az ellenzék elutasító magatartásáról beszélt a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításának részletes vitájában a parlamentben kedden.
A három szakaszban megnyitott vitában egyedül Demszky Gábor, szabad demokrata főpolgármester szólalt fel, hangsúlyozva, hogy a parlament hétfőn történelmi lehetőséget szalasztott el, amikor a regionális szabályozás ügyét nem emelte alkotmányos szintre.

A politikus a tárgyalt javaslattal kapcsolatban kifejtette: történelmi vétek lenne kettészakítani a központi régiót, Budapest és a 76 településből álló agglomeráció egységét meg kell tartani, nem szabad a főváros körül gyűrűrégiót létrehozni.

Példaként említette, hogy a budapesti kórházak betegeinek 60 százaléka Pest megyéből kerül ki, a fővárosi iskolák tanulóinak 26 százaléka a megyéből jár be a fővárosba, továbbá Budapest közlekedési rendszere szorosan összenőtt az agglomeráció közlekedési rendszerével. Mint mondta, éppen ezért módosító javaslatot nyújtott be az indítványhoz, amelynek támogatását kérte a Háztól.

Ujhelyi István, az önkormányzati tárca államtitkára a vita végén mondott zárszavában közölte: a részletes vita ellenzéki hozzászólás nélkül zajlott, és ellenzéki módosító indítvány benyújtása nélkül fog szavazni a parlament egy olyan korszakalkotó reformcsomagról, amely gyökeresen megváltoztathatta volna a magyar közigazgatás rendszerét."Az egyik szemem sír, a másik pedig egyenesen zokog" - jegyezte meg.

Kitért arra, hogy az önkormányzatokkal összefüggő alkotmánymódosítási javaslat hétfői szavazásakor kiderült, hogy az ellenzék nem adja támogatását ahhoz, hogy egy modernebb, korszerűbb közigazgatással léphessünk a jövőbe. Sajnálatosnak nevezte, hogy az ellenzék politikai okokból, szavazatszerzési szándékból, és "népszerűség hajhászás" miatt elutasította a módosítást.

Véleménye szerint az ellenzéknek nem volt komoly érve a régiók létrehozásával szemben. A politikus kijelentette: a kormány célja továbbra is az, hogy egy hatékony, decentralizált, az uniós fejlesztési forrásokat az ország jövője érdekében felhasználni képes, modern közigazgatás jöjjön létre. "Mi továbbra is az új Magyarországot fogjuk építeni, még ha egy régi ellenzékkel is" - mondta. Az ülést vezető elnök a részletes vitát lezárta, a módosító javaslatokról a következő ülésen határoznak a képviselők

hirado.hu/MTI

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sérültek és egészségesek színpadon

Harmadik produkcióját mutatta be a hétvégén a Komédiás Magyar Integrált Színház Kőszegen. A… Tovább olvasom