Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Újra Kispál a PÁGISZ-ban

Idén ősszel sem maradnak élmény nélkül a Kispál rajongók, hiszen az együttes ismét Győrbe látogat.

A zenekar több mint másfél évtizede áll a hazai alternatív zenei élet középpontjában, bár ők azt mondják, nem ők tehetnek róla, hogy Magyarországon az igényes popzenét nevezik alternatívnak. A Kispál és a Borz zenéje, Lovasi András eredeti dalszövegei stílust teremtettek, amelyen közben már egy újabb zenészgeneráció nőtt fel. A médiában való mellőzöttségük ellenére az ország egyik legnépszerűbb koncertzenekara, de visszatérő vendégek pl. Erdélyben is, miközben minden lemezükkel meglepik a rajongókat és a szakmát egyaránt.

Legutóbbi „Én, Szeretlek, Téged" c. albumuk is  több újdonsággal is szolgált. Nemcsak különleges kivitelezésű, „füzetes" borítója egyedülálló, hanem születésének körülményei is. Eddigi lemezeikkel ellentétben ugyanis ez nem igazi stúdióban készült. Üres nyaralókban, koncertek előtt –után a helyszíneken, valamint Pécs mellett, Patacson található próbahelyükön, saját eszközeikkel rögzítették a felvételeket. Ezzel talán először Magyarországon ők adtak ki olyan albumot, amely „otthoni" körülmények között készült, és nem tartalmaz máshonnan vett hangmintát. A lemez slágere a „Csiga" c. dal és a hozzá készült videoklip, amit ha ügyesek vagyunk elcsíphetünk a tévében. Lovasi főszereplésével befejeződött a Sztornó c. film forgatása, amely januárban kerül a mozikba.

A PÁGISZ és ÁMK-ban november 11-én pénteken este hatkor Jancsó Miklós: Utolsó vacsora az arabs szürkénél c. filmjével nyitják  a XXI. Győri Alter Party-t,  nyolctól a vendég Csá, Misi!, majd a Kispál és a Borz  koncertje következik, végül alter disco zárja az estet éjjel 2-ig.
Jegyelővétel a HÍD Irodában.

Info: www.kispalesaborz.hu, www.alterparty.pagisz.hu

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztriában nincs többé távirat

A jövő év január elsejétől megszűnik a táviratfeladás lehetősége a szomszédos Ausztriában. Tovább olvasom