Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Újra lesz orvoslátogatói díj

Bár az Alkotmánybíróság (AB) júniusban megsemmisítette, az egészségügyi tárca az orvoslátogatói díj visszaállítását kezdeményezi - írja a Világgazdaság.
Az erre az évre tervezett gyógyszerköltségvetésben ugyanis 35 milliárdos cégbefizetésre számítottak, amiből 8-10 milliárd lett volna az egyes orvoslátogatók után fizetett évi 5 millió forint díj. Az AB egyébként nem a díj kifizetését mondta alkotmányellenesnek, csak azt, hogy arra az időre nem lehet díjat fizetni, mikor az orvoslátogató nem dolgozik - mondta a lapnak Székely Tamás miniszter. A gyártók szerint a díj diszkriminatív, nem jár érte ellenszolgáltatás sem, ezért a korábban az Unióhoz ez ügyben benyújtott beadványukat sem vonták vissza, csak felfüggesztették. A gyártók egyébként jövő héten tárgyalnak a minisztériummal. Azt szeretnék, ha a támogatott gyógyszerek listája a negyed év helyett félévente módosuljon. A hatályban lévő, de be nem vezetett szabályt is eltöröltetnék, amely büntetné a túl sok gyógyszert felíró orvosokat.

Olvasóink írták

  • 3. zoltanz 2008. szeptember 10. 14:06
    „Emlékszem, a bokros-csomag idején arról beszéltek a felnőttek hogy annak mennyire alkotmányellenesek a kapcsolódó törvényei, az alkotmánybíróság sorra meg is semmisítette őket, aztán ezért szép sutyiban mindet visszarakták, csak még szigorúbban, még törvénytelenebbül. A helyzet azóta csak annyit változott, hogy akik akkor fosztogatták az országot most is fosztogatják, csak már kevesebb a konc és ezért nagyobb a harc.”
  • 2. pmagori 2008. szeptember 10. 14:04
    „Látom nagyon fogalmad sincs a gyógyszergyártásról. Az egy dolog, hogy fillérekért állítják elő a gyógyszerek tonnáját, meg, hogy a csomagolás többe kerül, mint a gyógyszer maga. DE, te nem ezt fizeted meg, ugyanúgy ahogy a gyógyszergyártók sem, hanem a szabadalmat, a kifejlesztésért kidobot több száz milliárd dollárt, forintot, eurot, akérmit. Ugyanis vannak gyógyszerek, amelyek már kb. 20 éve a piacon vannak, mégsem termelnek még mindig hasznot.”
  • 1. ZOLI51 2008. szeptember 10. 12:31
    „FIZESSENEK A GYÓGYSZER GYÁRTÓK, HISZEN MI VESSZÜK A TERMÉKEIKET HATALMAS HASZONNAL ADJÁK,IRAELI CÉGEK RAJTUNK GAZDAGODNAK.POLITIKUSAINK PRIVATIZÁLTÁK A JOLMENŐ GYOGYSZERGYÁRTÁSUNKAT.,,,,,AKIK EZÉERT FELELNEK AZOKNAK JÓ VASTAG KÖTÉL LENNE A HATÁSOS GYÓGYMOD.....MER MÉG KIVIZSGÁLJÁK KI A FELELŐS ADDIG SOK MAGYAR EMBER MEGHAL VAGY ELSZEGÉNYEDIK.JAVASLOM AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDOT,HOGY EZEK NE KERESSENEK ANNYIT.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt

Az Országos Cigány Önkormányzat vezetője a vám- és pénzügyőrség gyanúja szerint 13 millió forintnyi,… Tovább olvasom