Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Újra Súgó Csiga-szavazás Magyarországon

A Súgó színházi programmagazin február 1-én harmadik alkalommal idén ismét elindította nagyszabású internetes szavazását, amelynek során Magyarország legnépszerűbb színészére adhatják le a szavazatukat az internetezők.

Bár jelenleg is számos - a színművészek tevékenységét honoráló - szakmai és közönségdíj létezik, a Súgó 2001-ben Súgó Csiga Díj néven olyan vándordíjat alapított, ami – minden évben, március 27-én, a Színházi Világnapon – elsősorban a színházba járó, a színházművészet iránt fokozottan érdeklődő közönség szavazatai alapján kerül átadásra. (A 2001-es évi díjak átadására 2002. március 27-én nagyszabású gála keretében került sor a Thália Színházban.) 2003-ban a közönség újra két fordulóban jelölhet, illetve szavazhat kedvenc színészére vagy színésznőjére.

A szavazás első szakasza február 20-ig tart, ekkor a tavalyi évben legnépszerűbb színésznek/színésznőnek tartott művész közül választhatják ki azt a 25 művészt, akik bekerülnek a második fordulóba. A szavazás második szakasza március 21-ig tart. Ennek eredményeképpen a második fordulóba jutott 25 legnépszerűbb művész közül a 12 legtöbb szavazatot kapott színész veheti át március 27-én a Súgó Csigákat.

A szavazóoldal címe: www.csiga.sugo.hu

Az internetezők március 21-ig szavazhatnak, március 27-én a Színházi Világnap programjának lezárásaként megrendezésre kerülő Súgó Csiga Díj gálán derül ki, hogy ki lett „Magyarország legnépszerűbb színésze" 2002-ben. A Súgó Csiga Díj vándordíj, így 2002 legnépszerűbb színésze a tavaly legtöbb közönségszavazatot kapott Szervét Tibortól veszi majd át a fődíjat.

A Súgó legfőbb törekvése a színházi kultúra kiemelt támogatása és minél szélesebb körben való terjesztése mellett az, hogy elősegítse a közönség és a színészek még szorosabb kapcsolatának kialakítását. Ezért a Súgó örömmel vállalta fel a Színházi Világnap támogatását és a médiákban való széles körű kommunikálását egyaránt.

Az alábbi színészek közül lehet jelölni a www.csiga.sugo.hu weboldalon.

 Alföldi Róbert
  Kolovratnik Krisztián 
  Anger Zsolt
  Kovács Zsolt 
  Bács Ferenc
  Körmendi Janos 
  Benedek Miklós
  Laklóth Aladár 
  Benkő Péter 
  Láng Annamária 
  Bozsik Yvett
  László Zsolt
  Börcsök Enikő  
  Mácsai Pál 
  Csoma Judit   
  Mucsi Zoltán 
  Csomós Mari 
  Orosz Róbert 
  Csuja Imre 
  Pápai Erika 
  Darvas Iván 
  Pikali Gerda 
  Eperjes Károly 
  Pusztaszeri Kornél 
  Eszenyi Enikő
 Rudolf Péter 
  Gállfi László 
  Soltész Erzsébet 
  Gálvölgyi János 
  Spolarics Andrea
  Gáspár Sándor 
  Szabados Mihály
  Gazsó György 
  Szabó Márta
  Hajdu István 
  Széles László 
  Haumann Péter
  Szerednyei Béla
  Hegedűs D. Géza
  Tóth Enikő 
  Hirtling István
  Tóth Ildikó
  Kálloy Molnár Péter 
  Udvaros Dorottya
  Kern András
  Vári Éva
  Kiss Mari
  Vida Péter
  Kocsis Pál
  Znamenák István

További információ:

Tel: 436-50-28
tel: 436-50-98
e-mail: lampe.agnes@estmedia.hu
e-mail: petho.zsofia@estmedia.hu

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Számítógépes hiba okozta a Columbia-katasztrófát?

Szakemberek nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy esetleg a fedélzeti… Tovább olvasom