Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza -2°C | 8°C Még több cikk.

Újra tárgyalósztalhoz ültek a MÁV és a VDSZSZ képviselői

Ahogy ígérték, szombat délután újra tárgyalósztalhoz ültek a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) képviselői.
Az érdekképviselet egy 2005-ben írt levelet nyújtott át a vasúttársaságnak. Ebben egyebek mellett az olvasható: az akkori gazdasági és közlekedési miniszterrel folytatott megbeszéléseken többször is szóba került, hogy a MÁV Cargo Zrt. eladásából származó pénzből a vasutasok is részesülhetnek. A levelet 2005-ben küldték Kóka Jánosnak emlékeztetőül, és Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke is aláírta - jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.A VDSZSZ és a MÁV Zrt. képviselői szombat délután három órától folytatták a tárgyalást azután, hogy péntek délben felfüggesztette az érdekképviselet a péntek hajnalban kezdett sztrájkot. Gaskó István szakszervezeti elnök azt mondta: kompromisszumra törekednek az újabb egyeztetésen - ez azt jelenti: ha a MÁV "enged", akkor ők is megfontolják a vasúttársaság javaslatait.

A szakszervezet nettó 250 ezer forint kifizetését követeli a MÁV Cargo Zrt. privatizációs bevételéből minden egyes dolgozónak, valamint a MÁV Start ZRt. munkatársainak 10 százalékos alapbérfejlesztést a 2008. évi bérfejlesztésen felül. Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője elmondta: a pénteki munkabeszüntetés az előzetes becslések alapján 142 millió forint kárt okozott. Pénteken 16 óráig körülbelül 5 millió forint értékben váltottak vissza menetjegyeket az utasok - tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hiller: nagyobb támogatást kell szerezni

Hiller István szerint a szociális baloldal nincs könnyű helyzetben, de mindig is az önkorrekciós… Tovább olvasom