Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

Újranyílnak a bezárt falusi kisposták

Hétfőn a Veszprém megyei Küngösön nyitják meg újra az első kispostát azok közül, amelyeket az elmúlt években zártak be - írta a szombati Népszabadság.
A lépésre nincsenek közgazdasági érvek, az érintett településeken élők viszont örömmel várják a régi rendszer visszaállítását - áll a cikkben.

A Népszabadság szerint a hétfőre tervezett küngösi ünnepség azt is jelzi, hogy a Magyar Posta Zrt. új vezetése az ellenkező irányba fordította a váltót, mint amerre a cég 2003 óta haladt. Az elmúlt hét évben több mint 500 kistelepülésen zárták be a veszteségesen üzemelő postahivatalokat, így- azzal a 404 faluval együtt, ahol az elmúlt másfél évszázadban egyáltalán nem volt postahivatal - jelenleg 946 községben mobiljáratokkal látják el a postai szolgáltatásokat. Ezeken a településeken a hét öt napján a cég összesen 354 mozgópostai járatot működtet.

Azt, hogy a kisposták újranyitása mekkora költséggel jár, egyelőre nem tudni - tartalmazza a cikk, amely idézte Hüse Mariannát, a Magyar Posta Zrt. szóvivőjét, aki azt mondta, hogy a bezárt posták megnyitásával kapcsolatos kérdésekre csak a hétfői küngösi eseményen válaszolhat.

Olvasóink írták

  • 1. becsei.sandor 2010. augusztus 28. 18:58
    „Így kell munkahelyet teremteni ! 946 uj Posta hivatal,hivatalonként 2-fős személyzettel=1892 új
    foglalkoztatott. Új adófizetők,akik fogyasztók is és így Ők is munkahelyeket teremtenek.Istenem
    hát nem gyönyörű és egyszerű ? A bolsik még ennyit sem tudtak !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újranyitott szárnyvonalak kevés utassal

Lassan szoknak vissza az utasok a MÁV július elején megnyitott mellékvonalain közlekedő vonatokra. Tovább olvasom