Délmagyar logó

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 16°C | 25°C Még több cikk.

Unversiadén

az egyetemista

A soproni Benkő Alpár az utolsó pillanatban tudta meg, hogy részt vehet a ma kezdődő torinói universiadén. A Nyugat-Magyarországi Egyetem hallgatója óriás-műlesiklásban és szlalomban indul.
Két és fél éves korában állt először sílécre Benkő Alpár. Aztán édesapja nyomdokait követve ötévesen már magabiztosan síelt. A jelenleg huszonnégy éves fiatalember most élete egyik lehetősége előtt áll: részese lehet a hazai egyetemi síválogatottnak. Az utolsó pillanatban, néhány nappal ezelőtt tudta meg, hogy bekerült a háromfős csapatba, és kiutazhat az olaszországi Torinóba az universiadéra.
– Nem várok magamtól semmit, ugyanis év közben úgy tudtam, nem vagyok a válogatott tagja, így nem is készültem megfelelően – mondja Benkő Alpár.

– Ilyen nagy versenyre külön edzésterv kell. Ez most elmaradt. Mindezzel együtt boldog vagyok és megtiszteltetésnek érzem, hogy Sopront képviselhetem az egykori téli olimpia színhelyén. Az olim-

piai faluban fogunk lakni, és a pályák is azonosak lesznek az ötkarikás játékokéval.
Benkő Alpár a versenyzés mellett edzősködik is. Fiatal sopronia-

kat tanít a síelés alapjaira. Rendszeresen járnak Ausztriába gyakorolni. Mostanában viszont sűrű lesz a programja, ugyanis februárban indul az országos bajnokság, amelyre fel kell készítenie a tanítványait.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Farsang idején elmegy bálba?

Tovább olvasom