Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Úszhatnak is a sérült sportolók Sopronban

Sopronban nem csak teniszezhetnek, de hivatalosan az úszást is választhatják a sérült sportolók. Számukra a Mozgáskorlátozottak és Siketek Soproni Sportegyesülete szervez rendszeres edzéseket, sőt, az egyesület országos és városi bajnokságokat is szervez.
Sopronban sportegyesület várja a mozogni, kikapcsolódni vágyó mozgássérült sportolókat. A rövidesen tízéves fennállását ünneplő Mozgáskorlátozottak és Siketek Soproni Sportegyesülete rendszeres úszóedzéseket szervez a Csik Ferenc uszodában.
– Egy, a Kisalföldben megjelent írás kapcsán tartom fontosnak, hogy az itt élők tudják, Sopronban nemcsak teniszezhetnek, de az úszósportot is választhatják a sérült emberek (Kerekes székre gyűjt a teniszező, Kisalföld, 2006. szeptember 6.) – mondta el a Kisalföldnek Szakonyi Imre, a klub elnöke. – Hallás- és mozgássérült tagjaink az egyesület fennállása alatt számos versenyen vettek részt több-kevesebb sikerrel, de mi magunk is több alkalommal lehettünk már házigazdák egy-egy versenyen. Rendeztük például a mozgáskorlátozottak ifjúsági országos úszóbajnokságát, valamint évekig szerveztük a Sopron-kupát. Több sokszoros magyar bajnok és kupagyőztes sportolónk is volt, de dobogós helyezéseket is szereztünk.
Az említett kerekes székes teniszező, Molnár Attila problémáján egyébként egyesületünk is segíteni szeretne, reméljük, hozzájárulhatunk a sportoláshoz gyártott szék megvásárlásához, mellyel a sportoló kijuthatna a pekingi paralimpiára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Allergiás tüneteket csillapít az óvodai sószoba

Tavasszal alakították ki a sószobát a szegedi vasutas óvodában. Egészségmegőrzésre,… Tovább olvasom