Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Úszó kiállítótérrel bővült az A38 hajó

Budapest - Multifunkcionális úszó kiállító- és előadótérrel bővült kedden a főváros népszerű kulturális központja, az újbudai A38 állóhajó: a művészdereglyének is nevezett építményt ünnepélyes keretek között, Szőcs Géza kulturális államtitkár jelenlétében nyitották meg.
"A Duna országok, népek, régiók egymáshoz közeledésének és közlekedésének hullámzó jelképe az Európai Unióban. Ennek része ezentúl ez az úszó mű, amely a magyar EU-elnökség idején a kulturális és örökségturizmus fontos elemévé válhat" - fogalmazott beszédében Szőcs Géza.

Mint az államtitkár rámutatott, alternatív művészetből előbb-utóbb alternatív nemzet lesz, új és másszerű válaszokkal a kor kihívásaira, így lehet sikeres nemzetté válni.

A már több mint hét éve működő népszerű kulturális központ, az A38 hajó kinőtte a rendelkezésére álló teret. A mellé nemrég illesztett úszómű a nyergesújfalui hajógyárban készült, 300 tonna acélból, üvegből és vasszerkezetből áll. A mintegy másfél évig tartó beruházás költségeinek 85 százalékát az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjából származó vissza nem térítendő támogatás, 300 millió forint fedezte, 15 százalék volt az önrész. A dereglye főtermét kiállítások megrendezésére, filmvetítésre, előadások megtartására tervezték, emellett kép- és hangfelvételek készítésére alkalmas stúdió és irodák kaptak helyet rajta.

A mintegy 50 méter hosszú, 11 méter széles, és négy méter belmagasságú, 60 centiméteres merülésű építmény az A38 hajón keresztül közelíthető meg négy hídon keresztül. A művészdereglyéhez egy európai szabványoknak megfelelő vízibusz-kikötőt is építettek.

"Az A38 az elmúlt években nemzetközi hírű kulturális intézménnyé nőtte ki magát, Újbuda igazi büszkesége lett. Az A38 és a XI. kerület között 2004 óta él közművelődési megállapodás, ennek keretében rendezzük meg például az Újbuda Jazzfesztivált is. Remélem, a hosszú évek óta tartó közös munka folytatódni fog" - hangsúlyozta Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.

Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke beszédében azt emelte ki, hogy a művészdereglye a kultúra és a gazdaság briliáns találkozása. Rubovszky Rita, a Hungarofest Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt fejtegette, hogy az új multifunkcionális tér szervesen kapcsolódik a januárban induló féléves magyar EU-elnökség, illetve az EU Trió kulturális vetületébe. Arkadiusz Bernas, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója arról beszélt, hogy az A38 az elmúlt években fogalommá vált kulturális kínálatával az európai fiatalok körében.

Az úszómű M. Miltényi Miklós építész, képzőművész, az A38 imázsának, logójának egykori tervezője retrospektív kiállításával nyílt meg. Este több fellépő, köztük Barabás Lőrinc részvételével bulival ünnepelték az eseményt. November 23-án a My City fesztiválsorozat keretében fiatal osztrák médiaművészek munkáiból nyílik tárlat, december 10-én pedig, kapcsolódva a Laibach szlovén zenekar A38-beli koncertjéhez, az együtteshez kötődő Neue Slowenische Kunst művészcsoportot bemutató videóinstalláció-kiállítást rendeznek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyengült a forint este

Budapest - Gyengült a forint kedd este, az eurót 278 forint felett, a svájci frankot 207 forint… Tovább olvasom