Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 22. kedd - Júlia, Rita

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Belföld - Magyarország hírei > Utoljára gyűltek össze a Kossuth téri tüntetők

Utoljára gyűltek össze a Kossuth téri tüntetők

Utoljára demonstráltak a Parlament közelében, a Nagy Imre-szobornál a magukat Kossuth tériekként azonosító tüntetők.

MTI - 2010.04.30. 19:46
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 elnevezésű szervezet által a tüntetéssorozat ünnepi lezárásaként meghirdetett rendezvényen pénteken kora este mintegy negyven ember jelent meg a budapesti Vértanúk terén.

Az egybegyűltek közül többen a megszokott - főként Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt szidalmazó - rigmusok skandálása mellett egymást fényképezték, így örökítve meg a több mint ezerháromszáz napja megkezdett tüntetéssorozatot.

A demonstrációsorozat lezárásának hírét április 23-án közölte a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 az MTI-vel, mondván, hogy a választási eredmények alapján úgy ítélik meg, "vállalt feladatuk véget ért", az MSZP vezette kormány megbukott. Hangot adtak továbbá azon véleményüknek, hogy "az Országgyűlésbe jutott egy valóban nemzeti párt", a Jobbik.

A több mint három és fél éven át tartó tüntetéssorozat kiváltó oka Gyurcsány Ferenc 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került balatonőszödi beszéde volt, amelyet az akkori kormányfő az év május 26-án, zárt frakcióülésen mondott el.

Az ismeretlenek által rögzített beszédből először a Magyar Rádió közölt részleteket. Ennek nyomán tüntetések kezdődtek, majd másnap zavargások törtek ki Budapest utcáin, tüntetők megostromolták a Magyar Televízió székházát, több autót felgyújtottak.

A Kossuth téren éjjel-nappal jelen lévő tüntetőket végül 2006. október 23-ra virradóra szorították ki a rohamrendőrök, majd a Parlament előtti teret több hónapra kordonnal zárták le. A demonstrálók 2006. október 23-án és azután többször, főként nemzeti ünnepek alkalmával is összecsaptak a rendőrökkel.

A Kossuth tér lezárása, majd újbóli megnyitása után is folytatódtak a tüntetések: a Batthyány-örökmécsest körülvevő területen és az Aulich utcában, illetve a Vértanúk terén követelték a kormány távozását és az Országgyűlés feloszlatását.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123 következő >> végére >>> 27 hozzászólás
Moderálásra küldöm 27. 9349779 2010.05.02. 17:17

joy 2010
hihi hogy te milyen idióta vagy...

Moderálásra küldöm 26. joy 2010.05.02. 16:45

[25]!
Agyatlanságod 6ártalan.
:o/

Moderálásra küldöm 25. 9349779 2010.05.02. 15:38

Ajánlom a DM -ek kezdje őket nemzeti nagyjaink közzé történő felvételi procedúra eljárást. -szobor minden faluba, iskolába fotóik kötelező kihelyezése...stb..minden ami kell..Úgtysem áll tölle távol mert a függetlenségét mostanában ez a sajtó bagóért eladta

Moderálásra küldöm 24. N.P. 2010.05.02. 12:08

kötekedő 2010.05.01. 11:17

"Szánalmasék végre hazamennek. Legalább a családjuk örülhet." -- erről azért kérdezd meg a családjukat!!!!

Moderálásra küldöm 23. 9349779 2010.05.01. 19:00

TrombiFrédi 2010

Bértolnok volt A DM sgítségével végzett kampány munkát..

Moderálásra küldöm 22. napfenyfurdo_mutyi 2010.05.01. 17:23

flexnake is bukott bottkáékkal egyutt.
többet nem ir ide.

Moderálásra küldöm 21. napfenyfurdo_mutyi 2010.05.01. 15:41

kötekedö te gyurcsányinak tapsolsz?
csak sajnalni tudlak szerencsetlen.

Moderálásra küldöm 20. deszkás 2010.05.01. 12:44

Én más országba vagyok ti nem?

Moderálásra küldöm 19. Netuddki 2010.05.01. 11:39

Néhány elkeseredett és hangoskodó kommunista szerint Vona és a Jobbik az egyetlen "valódi nemzeti" párt. Ez még viccnek is rossz. Szánalmas emberek.

Moderálásra küldöm 18. kötekedő 2010.05.01. 11:17

Szánalmasék végre hazamennek. Legalább a családjuk örülhet. :-)


27 hozzászólás123 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...