Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

V. Győri Könyvszalon - október 15.- szombat

2005. OKTÓBER 15., SZOMBAT
Nyitva tartás: 9-19 óráig

A szerzők a pódiumszínpadi könyvbemutató után az Írók szalonjában dedikálnak

9.30
Dallal-tánccal a világ körül. Bende Ildikó színművész és Cseh György énekes-gitáros verses-zenés műsora gyerekeknek - Pódiumszínpad

10.00
A könyv. MOKKA képzőművészeti gyermekfoglalkozás - Borsos Miklós Múzeum

Haraszti Mária
10.00
Haraszti Mária dedikálja Manókönyv című kötetét. Az AB-ART Kiadó (Pozsony) rendezvénye - Írók szalonja

10.30
Könyvbemutató: Illés Árpád emlékkönyv. Résztvevők: Deák László, Villányi László - Pódiumszínpad

A kötet az érzelmi, művészi inspiráltságnak a tükre, dokumentuma, továbbá Illés Árpád festészetének, legjelentősebb műveinek foglalata. Mindehhez egy győri adalék Borsos Miklós Visszanéztem félutamból című könyvéből: „ Illésék az újvárosi nagy, üres téren, a Petőfi téren laktak, egy régi egyemeletes házban, a református templom mögött. Illésnek volt egy kicsiny szobája, melynek ablakai az öreg udvarra néztek. A falak tele voltak nagy méretű papundeklire festett, nagy foltokban összefogott csendéletekkel. Rajzuk alig volt, de feltűnt a képek valőrje, a barnák meleg szépsége, színbeli értéke."

11.00
Könyvbemutató. Hárs György Péter: Pszicho Ana Logosz. Ferenczi-Freud - Pódiumszínpad

11.00
Irodalom a zenében. Dramaturg: Illés István. Vezényel: Medveczky Ádám. Közreműködnek a Győri Nemzeti Színház művészei: Dósa Zsuzsa, Posonyi Takács László, Ungvári István - Richter Terem Mendelssohn írt lágy kísérőzenét Shakespeare színművéhez (Szentivánéji álom), nyitányát már 1827-ben bemutatták, szerzője akkor volt 18 esztendős. Kétségtelenül izgalmas barangolás várja az irodalom meg a zene szerelmeseit a produkcióban, amelyben átfedi egymást álom és ébrenlét, látszat és valóság, és a szemet sem kell bedörzsölni szerelemvirággal. Színművészek gyönyörködtetnek Shakespeare remek soraival, emlékeztetnek két pogány ünnepre. A darab szerzője előtt muzsikával a győri filharmonikusok tisztelegnek.

11.30
A Biblia új köntösben - a Hangzó Újszövetség MP3 formátumú CD-jének bemutatása. Vezeti: Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára - Pódiumszínpad

12.00
Könyvbemutató: Farkasösvényen. Vlagyimir Viszockij versei és dalai. Résztvevők: dr. Viczai Péter szerkesztő, Varga Lajos újságíró. Közreműködik: Andreas Wagner (énekművész)

Rebellist mondunk? Igen. Igazából keveset tudunk a negyedszázada (negyvenkét évesen) meghalt érdes hangú és nyelvű színészről, gitáros költőről. Novoszibirszkben szobrot emeltek a tiszteletére, a Mars és a Jupiter közti bolygó (sorszáma:2374) a nevét viseli: Vladviszockij. De belevésődhetett az olvasók és a koncertre járók emlékezetébe: Marina Vlady könyvet írt róla (Szerelmem, Viszockij), Hobo pedig különös zengést adott dalainak a Farkashajsza című önálló estjével. „Az emberek lelkéhez próbálok hozzáférkőzni, tekintet nélkül a korukra, foglalkozásukra és nemzetiségükre. Valamennyi dalom egy-egy kiáltás." – mondta egykor Moszkva szent botrányhőse. Néhány ezek közül: Mentsétek meg lelkeinket, Megállított röpülés, Hajsza, Kupolák, Farkasvadászat.

12.30
Világokat igazgatott. Az Előadóművész Stúdió verses-zenés emlékműsora József Attila tiszteletére - Pódiumszínpad

Íme, hát meglelte hazáját. Száz esztendeje született. Világokat igazgatott, sokat éhezett: kenyérre, szeretetre. Valóban szívszorító arra gondolnunk, hogy sohasem lett öreg. Keveset kapott, sokat adott. Nem szorul ügyvédre. Ő maga csak „a mindenséggel" mérhető. Tőle tudjuk: a kutyák kutyafogságban, a csillagok csillaglétűk fogságában, az emberek pedig emberi fogságukban szenvednek. A „sínekre ágyazott magának", ahogy Arthur Koestler írta róla. József Attila csak egy percre halt meg. Velünk van a „szépség koldusa", az, akinek egész életében „tele vágyakkal zokogott a lelke". Együtt mondhatjuk vele a Harmatocska utolsó négy sorát: „Fáradt meg együgyű, / vagy tán csak jó vagyok / s reszketek, mint a fű / és mint a csillagok."

13.30
Könyvbemutató. Kelemen Zoltán: Korkórkörtérkép – kétperces mesék felnőtteknek. Közreműködnek a Győri Nemzeti Színház művészei, Bende Ildikó és Ungvári István – Pódiumszínpad

Lassú a pincér. Nem csoda. Egyedül van, a vendégek pedig sokan – kezdi a Bevezető helyett-ben a szerző, hogy azután a Befejezés helyett tizenkét soráig elmondja a maga huszonegy meséjét. Könnyen lehet, a szomszédunkban laknak Farádiék, egyszer beszéltünk szegény Holczer Lajos üzletkötővel (nem tudott száz százalék fölött teljesíteni), és mi sem láttuk Vajda Tamás karakterszínész legnagyobb alakítását….

14.00
Faludy György dedikál - Írók szalonja

14.00
Grendel Lajos és Tőzsér Árpád dedikál - Kalligram Kiadó standja

Hogy milyen harcok vannak mögöttük és művészetük mögött – vallottak róla nemegyszer. Szenvedélyük az írás, úgy élnek, ahogy íróemberhez illik: mindig elégedetlenül. Néha sanyarúan. A lélek parancsára írnak, szavaikhoz mérhetjük a szavainkat, mércéjükhöz igazíthatjuk a mértéket. Micsoda remek társaság ez, így a Duna túloldaláról: az író, kritikus Grendel (december 15-én veheti át a Magyar Művészeti Díjat), az intellektuális költői alkatú Tőzsér, azután a két László: az esszéíró, műfordító Koncsol meg az ironikus látásmódú poéta, Barak.

14.00
A Jonatán Első Országos Könyvmolyképző Céh játéka - Pódiumszínpad

14.30
Könyvbemutató: Escort útikönyvek. Résztvevők: Krisch Magdolna kiadó-tulajdonos, dr. Bedécs Gyula szerző, Pákovics Miklós újságíró - Pódiumszínpad

15.00
Koncsol László és Barak László dedikál - Kalligram Kiadó standja

15.00
Könyvbemutató. Szabady János: Ménfőcsanaki séta. Résztvevők: dr. Schmidt Péter, a Győr-Szigetiek Baráti Körének elnöke, Winkler Csaba szerkesztő - Pódiumszínpad

15.00
Bemutatkozik a József Attila Kör Irodalmi Egyesület. Résztvevők: Czifrik Balázs, Garaczi László, Harcos Bálint, Tóth Kriszta, Kiss Noémi - Pódiumszínpad

Az egyesületnek 284 tagja van. Alapszabály szerinti fő profilja a kortárs irodalom népszerűsítése, a fiatal írók pályakezdésének segítése, bemutatkozási-publikálási lehetőségek teremtése, érdekvédelmi, irodalompolitikai tevékenység, a kortárs külföldi irodalom megismertetése. Programjaik, nagyrendezvényeik közül néhány: JAK-tábor, Tanulmányi Napok, Pofonok és ízlések címmel kritika beszélgetés-sorozat, műfordító tábor. A JAK Füzetek sorozatban fiatal kortárs magyar, világirodalmi sorozatában kortárs külföldi szépírók művei jelennek meg.

16.00
Közönségtalálkozó Faludy Györggyel. Beszélgetőtárs: Pozsgai János újságíró - Városháza díszterme

A költőfejedelemmel a magyar irodalom vonul föl a színpadra. Őszinteség, szókimondás, nyíltság lesz az emlékezésekben. A rokonszenves hang rögtön megkapja az érdeklődésünket. Faludy - jövő tavasszal Torontóban, egykori lakóháza előtt parkot neveznek el róla - portrékat színez és hangol, szeretettel és megértéssel öleli szívére József Attilát, mondja majd: „Nem hívlak már. Jól tetted így, Attila: / kamasz szemed és fonnyadt bajuszod / hadd pihenjen örökre ott a lila / domboldalon…"

16.00
Könyvbemutató. Füzi László: Maszkok, terek... Résztvevő: Villányi László – Pódiumszínpad

16.00
Bödők Zsigmond dedikál. A Nap Kiadó (Dunaszerdahely) rendezvénye - Írók szalonja

16.30
Könyvbemutató. Wass Albert: Voltam. Ambrus András: Székely Trianon. Résztvevők: Kovács Attila Zoltán (főszerkesztő), Turcsány Péter, Baricz Árpád. A Kráter Műhely Egyesület rendezvénye - Pódiumszínpad

17.00
Könyvbemutató. Pilisi Lajos: A megrohant és felszabadított Erdély. Résztvevő: dr. Raffay Ernő történész. Az Auktor Könyvkiadó rendezvénye - Pódiumszínpad

Az 1918-ban először – és eddig utoljára – megjelent háborús riportregény igazi könyvritkaságnak számít. Hiteles, irodalmi stílusban megírt műről van szó. Románia – szerződést szegve – 1916 augusztusában rátört a védtelen Erdélyre, egyértelmű területszerzési szándékkal. A több fronton küzdő Monarchia csapatai – német segítséggel – csak október végén tudták a hódítóktól visszaszerezni. Ezt a küzdelmet örökíti meg a haditudósító riporter.

18.00
Kertész Imre és Spiró György felolvasása és beszélgetése. Házigazda: Orosz Andrea újságíró - Richter Terem

Kertész Imre :„Én magam - s ez talán nem merő önáltatás - igyekeztem elvégezni az egzisztenciális munkát, amit Auschwitz túlélése mintegy kötelességként rótt rám. Jól tudom, hogy miféle kiváltságban részesültem: láttam ennek a szörnyű századnak az igazi arcát, belenéztem e Gorgó-fő szemébe, és élve mehettem tovább. De tudva tudtam, hogy ettől a látványtól nem szabadulok, tudva tudtam, hogy ez az arc örökké fogva tart. "Ahogy múltak az évtizedek, sorra elvetettem a megtévesztő szabadság megtévesztő jelszavait - jegyeztem föl "Gályanaplómban" -, a "megmagyarázhatatlan", a "történelmi tévedés", a "racionalizálhatatlan" meg a hasonló tautológiákat; a felülemelkedés gesztusait; nem kísértett meg az önsajnálat, meglehet, az igazi emelkedettség, az isteni tisztánlátás sem; de tudtam már, hogy gyalázatomban nem egyedül csak gyalázat, hanem megváltás is rejlik, ha szívem elég bátor, hogy a megváltást: a kegyelemnek ezt a bizony igencsak ádáz formáját befogadja - hogy ebben az ádáz formájában egyáltalán a kegyelemre ismerjen." - És ha most megkérdeznek, hogy ma még mi tart itt a Földön, mi tart még életben, habozás nélkül azt felelem rá: a szerelem."

Spiró György : „Úgy látom, azok a művek jutnak el a lélekig, amelyek képesek az emberiséget reprezentáló, nagy főhőst produkálni. Olyat, amilyen típusú még nem volt. Uri nem művész, nem császár, nem hadvezér, nem vallásalapító, semmiben sem igazán kiváló. Ám felettébb normális ember, aki sokféle súlyos meghatározottságban kénytelen élni, ahogy éppen lehet – mint mi szinte valamennyien. Arra vágytam, hogy a közember odisszeáját írjam meg egy rendkívüli korszakban, amely kétezer évre megszabta az emberi életet."

19.00
Macska a forró bádogtetőn (dráma). Rendező: Illés István - Győri Nemzeti Színház. Kisfaludy Terem. Belépődíjas

19.30
Győri szerzők estje. Résztvevők: Borbély János, Falvai Mátyás, Juhász Attila, Komálovics Zoltán, Mészáros Urbán Szabó Gábor, Pátkai Tivadar, Pusztai Zoltán, Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Zsávolya Zoltán. A Hermaion Irodalmi Társaság rendezvénye - Rómer Ház

20.30
Gyurácz Zoltán gitárestje - Rómer Ház

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dob a szurkolóknak

Kosárlabda

Szijjártó Péter, a Rába Quelle Veritas Foton elnöke elmondta: a… Tovább olvasom