Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Vádat emeltek a budapesti melegfelvonulás megzavarói ellen

Vádat emelt az ügyészség hét ember ellen, akik még nyáron megdobálták a fővárosi melegfelvonulás résztvevőit. Ha bűnösségük bebizonyosodik, akár három évet is kaphatnak.
Csoportos garázdaság miatt emelt vádat a VI-VII. Kerületi Ügyészség hét ember ellen, akik a júliusi budapesti melegfelvonulást megzavarták. Mindannyian az Oktogon közelében a felvonulás ellen tüntető tömegből többen különféle tárgyakat és tojásokat dobáltak a résztvevőkhöz, mindeközben pedig hangosan kiabáltak - mondta el a Független Hírügynökségnek Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Hozzátette: hogyha a bűnösségük bebizonyosodik, akár három évet is kaphatnak.

Idén 12. alkalommal rendezték meg július 7-én a Meleg Büszkeség Napi Felvonulást Budapesten. A menet a Hősök teréről indult, majd az Andrássy út és Nagykörút érintésével egy Fővám téri szórakozóhelyen ért véget. A felvonulókat az Oktogon közelében egy kisebb ellentüntető csoport várta, akik - egyebek mellett - tojásokkal dobálták meg a résztvevőket. Bár a menetet rendőrök kísérték, az ellenzők egészen a célállomásig sétáltak és kiabáltak a felvonulók mellett.

Olvasóink írták

  • 1. ditti 2007. november 16. 17:31
    „Felháborító!
    A melegeknek nem provokálni kell az utcán az embereket. Ha már annyira egyenlő jogokat akarnak akkor próbáljanak meg normálisan viselkedni és nem a jó ízlés határát súrolni a felvonulásaikkal.
    Nincs még egy olyan ország ahol mindig a többség véleménye a büntetendő és a kisebbségé a jog! Azt mikor büntetik, hogy kiskorúak előtt a nyílt utcán perverz aktusokat végeznek?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyílt napot rendez a Pedagógusok Szakszervezete

Körülbelül 60-70 parlamenti képviselő látogat el a jövő héten az ország különböző általános- és… Tovább olvasom