Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Vádat emeltek az utolsó, még élő móri gyanúsított ellen

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség szerdán a 2002-ben történt móri mészárlás ügyében, az utolsó, még élő gyanúsított ellen.
Az ügyben egyszer már vádemelési javaslattal élt az ügyben vizsgálódó Nemzeti Nyomozó Iroda, de akkor az ügyészség hiányosságok miatt visszautasította azt. A vádiratot a Fejér Megyei Bíróságra adta be a Fővárosi Főügyészség. Az ügy egyetlen élő gyanúsítottját előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel vádolják.

Lichy József, a több ember megölésével vádolt férfi ügyvédje a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Fővárosi Főügyészség által felhozott vádak nem állnak meg ügyfele esetében. Ő ugyanis senkinek az életét nem oltotta ki a bankban. Valóban lőtt a biztonsági őrre, de a két lövedék, vagy nem találta el, vagy ha mégis, akkor sem okozta a z őr halálát. A biztonsági őrrel ugyanis a másik férfi Skorpió gépfegyverének hat golyója végzett. A valódi gyilkos már halott, nincs kit megvádolni, de erről ügyfele nem tehet - mondta Lichy József. A valódi gyilkost és ügyfelét, aki a bank ajtajában, mint figyelő, terelő ember tevékenykedett, nem lehet összemosni.

Lichy József hozzátette, nagyon kíváncsi arra, mivel indokolja az ügyészség, hogy olyan embert vádol több ember megölésével, aki maga egyetlen embert sem ölt meg. A vádiratot valószínűleg a jövő héten kapja kézhez az ügyvéd, miután a bíróság kikézbesíti.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, az ügyben 2007 végén már lezárult a nyomozás, de a Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslatát visszautasította a az ügyészség. Az indoklás az volt, hogy a tényállás nincs teljes körűen felderítve, ebből következőleg nem lehet a vádemelés kérdésében dönteni. Ihász Sándor, fővárosi főügyész a Független Hírügynökségnek akkor elmondta, hogy két szakértői vélemény, a fegyver- és ujjlenyomat szakértői vélemények kapcsán merültek fel problémák.

Az Erste Bank móri fiókját majdnem hat évvel ezelőtt - 2002. májusában - támadták meg fegyveresek. Nyolc embert megöltek, a pénzintézetből 7,3 millió forintot vittek el. A mészárlás miatt korábban már jogerősen elítélték Kaiser Edét, és vádat emeltek Hajdú László ellen is. A rendőrök 2007 februárban fogták el N. Lászlót és W. Róbertet, akiket meggyanúsítottak a bankrablással. A februárban elfogott gyanúsítottak egyike nyáron a börtönben öngyilkos lett. A bankrablásban konkrétan résztvevők közül már csak egy ember él. Korábban csak a biztonsági őr megölésével gyanúsították, most azonban több gyilkosság miatt is a bíróság elé kell állnia.

Olvasóink írták

  • 2. hahh 2008. április 02. 22:44
    „Miota huzodik ez?
    5 eve? Nevetseges.Az ugy arra kezd hasonlitani amikor nyomozok kovetnek el buntenyt es igyekeznek eltussolni az ugyet utana.hanyan raboltak ki osszessen ? nagyon nagyon kusza ez az ugy..
    A nemzeti nyomozirodat kene felfuggeszteni egy fel evre csak hogy korrupciomentes legyen barmifele nyomozas!!!!”
  • 1. jack3 2008. április 02. 15:09
    „Kaisert elítélték életfogytiglanra, pedig nem ő volt a tettes.
    1´000´000´000 forintot hajítottak ki az eredménytelen nyomozásra.
    Lényeg, hogy a léhűtőnyomozók, ügyvédek és birok jól dőzsöltek
    1´000´000´000 forintból.

    Utána véletlenül kiderült, hogy a Kaiser ott sem volt.

    Szégyenletes bírók, nyomozók és államügyészek.
    Senkit nem váltottak le, pedig kellett volna.
    Végül magától elment a bűnös bíró, de ez kevés.
    Az összes érintettnek le kellett volna mennie,
    de a jellemtelenek maradtak.
    S tovább elitének vétleneket.

    Ennyit a demokráciáról!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

64 milliós bírság a mobilos társkeresőnek

Csaknem 64 millió forintos bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól az "SMS magic" nevű… Tovább olvasom