Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Vádat emeltek Schwartz Béla, Ajka polgármestere ellen

Az MSZP-s politikust jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és zsarolással vádolják.
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és zsarolás bűntette miatt vádat emeltek Schwartz Béla (MSZP) ajkai polgármester ellen; két társa ellen pedig bűnsegédként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt történt vádemelés.

Gulyás Ildikó, a Veszprém Megyei Főügyészség sajtószóvivője kedden az MTI-vel közölte: a vádirat szerint az ajkai futballklub licenckérelmét a Magyar Labdarúgó Szövetség 2008-ban egy vissza nem fizetett tartozás miatt a bajnokság következő idényére nem fogadta volna el, ezért a polgármester a sportegyesület támogatása érdekében - tisztségéből fakadó vagyonkezelői kötelezettségét megszegve - a polgármesteri hivatal egyik dolgozójának, valamint egy építőipari cég munkatársának közreműködésével biztosított anyagi forrást a tartozás visszafizetéséhez.

Az ajkai önkormányzat az építőipari céggel egy korábban már elvégzett és kifizetett beruházásra fiktív vállalkozási szerződést kötött, amelynek alapján a tényleges munkavégzés nélkül leszámlázott vállalkozói díjat a gazdasági társaság, majd onnan a futballklub számlájára utalták át - mondta a szóvivő.

A sportegyesület számlájára utalt pénzből a kölcsön egy részét visszafizették, de jogosultja a teljes összegre igényt tartott.

A polgármester ezért az építőipari vállalkozást működtető sértettel fenyegető hangnemben közölte, hogy ha követelését továbbra is fenntartja, a városban nem kap munkát, illetve az önkormányzatnak már elvégzett munka díját sem fizetik ki. A sértett végül a fenyegetés hatására beleegyezett, hogy követelésének egy részéről lemond, s azt támogatás címén az egyesületnek átadja.

Az ügyben indult nyomozásról a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság június 8-án közölte, hogy az ajkai önkormányzatnál három embert gyanúsítanak hűtlen kezeléssel. A Magyar Nemzet aznapi számában azt írta, hogy Schwartz Bélát, Ajka MSZP-s polgármesterét gyanúsította meg a rendőrség.

A nyomozás adatai szerint az ajkai Park Center mögött egy már létező járda megépítésére 10,7 millió forintot fizettek ki a polgármester irányításával. A kivitelezővel 2008 májusában kötött szerződést az önkormányzat, de a képviselő-testület csak a júniusi testületi ülésén fogadta el az erre vonatkozó költségvetési módosítást. A képviselők nem tudták, hogy a szerződést már megkötötték - közölte Léber Gabriella szóvivő. Hozzátette: a képviselőknek arról sem volt tudomásuk, hogy az érintett járdaszakaszt a Park Center kivitelezésekor a beruházó már 2008 márciusában megépítette, sőt április 16-án hivatalosan át is adta.

Schwartz Béla az MTI-vel akkor azt közölte, hogy megalapozatlanul vádolják hűtlen kezeléssel, az ügy a baloldali politikusok elleni lejárató kampány része. "A rendőrség által megfogalmazott vádakat cáfoltuk, azokat tisztáztuk" - írta közleményében a polgármester.

Olvasóink írták

  • 1. Mozimasiniszta 2012. október 02. 19:36
    „Ezzel a névvel, ezzel a párttal a háta mögött, hogy eshetett meg ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megöltek egy 40 éves nőt Nyíregyházán

Az asszony holttestét otthonában találták meg kedden. A rendőrség megkezdte a még ismeretlen… Tovább olvasom