Délmagyar logó

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 16°C | 28°C Még több cikk.

Vádemelési javaslat a kulcsi gyilkos ellen

Arendőrség az előre kitervelten, különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt H. Csanád Jutas ellen vádemelési javaslatot nyújtott be.
Vádemelési javaslattal megküldte a Fejér Megyei Főügyészségnek a rendőrség az előre kitervelten, különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt H. Csanád Jutas ellen lefolytatott nyomozás iratait - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint az egy évig tartó nyomozás lezárult.

Emlékeztetett arra, hogy a családi tragédiáról 2012. április 6-án kaptak bejelentést. Kulcson, egy háromszintes családi házban négyen meghaltak és hárman súlyosan megsérültek. A bűncselekmények elkövetésével az egyik családtagot, a 23 éves H. Csanád Jutast gyanúsították meg. A férfit rövid időn belül, a helyszín közelében elfogták a Terrorelhárítási Központ tagjai.

A nyomozás során H. Csanád Jutast négy rendbeli befejezett, míg három rendbeli kísérleti szakban maradt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Ennek során részletes, beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy "démoni megszállottság hatása alatt cselekedett", az volt a célja, hogy megszabaduljon családtagjaitól. Cselekményét úgy akarta végrehajtani, hogy családtagjait elkülöníti egymástól, és egyesével végez velük.

Először április 4-én bátyját ölte meg a családi házuk hátsó udvarán, ahol egy nyílpuskát akartak kipróbálni együtt. Április 5-én a családi ház könyvtárszobájában nagyapját támadta meg. Először puszta kézzel, majd egy késsel. Miután meghalt, nagyanyját ölte meg késsel.

Szüleire és nővérére április 6-án támadt rá. Lánytestvérét nem tudta megölni, mert a nő kiabálására a szülők a segítségére siettek. Apját megölte, míg anyja életveszélyesen megsérült ugyanúgy, mint a nővére.
Ezt követően a nővére barátjára támadt. A férfi súlyosan megsérült, de sikerült elmenekülnie a helyszínről.

A helyszíni szemle során a rendőrök megtalálták és lefoglalták azokat az eszközöket, amiket a gyanúsított a bűncselekmények során használt. Két bozótvágót, két kést és egy bicskát.

Mivel H. Csanád Jutas vallomásában démoni megszállottságot említett, ezért elmeorvos szakértőt rendeltek ki. Az igazságügyi pszichiáter szakértő és igazságügyi orvos szakértő azt állapította meg, hogy a gyanúsított tudathasadásos elmezavarban szenved.

Az elmeorvosi szakvélemény alapján ezért ügyészi indítványra a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatásának megszüntetését, és egyben ideiglenes kényszergyógykezelését az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.

H. Csanád Jutasnak a büntetőeljárás során tanúsított higgadt, zavarodottságtól mentes viselkedése miatt újabb elmeorvos szakértő vizsgálta meg. Ennek során az igazságügyi pszichiáter szakértő, az igazságügyi orvos szakértő, valamint az általuk bevont igazságügyi pszichológus szakértő megállapította, hogy a gyanúsítottnál a bűncselekmény idején – teljes realitáskontroll-vesztést okozó – elmezavar egyértelműen nem bizonyítható. A gyanúsított kóros elmeállapota nem tette képtelenné cselekményei következményeinek felismerésére, vagy a felismerésnek megfelelő cselekvésre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hetvenmilliós többlete volt tavaly a Jobbiknak

Az ellenzéki párt 528 millió forint bevételéből 458 milliót költött el. Tovább olvasom