Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 3°C Még több cikk.

Vádirat a hamis húszezresek ügyében

Vádat emelt hazánk eddigi legnagyobb pénzhamisítási ügyében a megyei főügyészség. A másfél évig tartó bűncselekmény-sorozatra győri nyomozók derítettek fényt. Az elkövetők a hamis húszezreseket országosan terjesztették.
Dr. Horváth László megyei főügyész elmondta: a megyei bírósághoz most benyújtott vádirat értelmében bűnszervezetben elkövetett cselekménysorozatról van szó, mivel a nyomozók egészen a nyomdáig és a nyomdát működtető bandavezérig vissza tudták követni a hamis húszezresek útját. A szervezet feje – a vád szerint – a harmincöt éves, budapesti és büntetlen előéletű P. Zsolt volt, aki ismeretségi köréből hat alvezért bízott meg a három-négy fős, terjesztői csoportok megszervezésével. A szűkös anyagi körülmények között lévő próbavásárlók – közülük kettő fiatalkorú – fizetség gyanánt tizenötezer forintért vehették meg a húsz-

ezreseket. Maga P. Zsolt is ötezer forintot keresett minden bankjegyen, amelyből egy nap körülbelül 20–25-öt tudott előállítani. Közvetlenül az ő keze alá dolgozott a nyomdának otthont adó lakásában élő orosz állampolgár is, akit hazánkból korábban már kiutasítottak. A terjesztők az ország valamennyi pontján, elsősorban Budapesten fizettek a hamis húszezresekkel, ehhez kisebb üzleteket szemeltek ki, ahol a pénzt nem vizsgálják át UV-lámpával.
P. Zsolt szakkönyvekből képezte magát, módszerét egyre tökéletesebbé fejlesztette, miközben az internetes tájékoztatókat is bújta azzal kapcsolatban, hogy miről lehet felismerni a hamis bankjegyet. Dr. Félhelyes Erzsébet előadó ügyész szerint valódi kétezreseket kezeltek az egészségkárosító vegyszerekkel – de a módszert éppen a bűnmegelőzés jegyében nem ismertetjük.
A lényeg, hogy alig akadt, aki felismerte volna a hamis bankjegyet, s a szervezet másfél éven keresztül – 2006. január 18-ig 3441 húszezrest hamisított. Az elkövetési érték így eléri a 68 millió 820 ezer forintot.
Dr. Horváth László hangsúlyozta: ekkora kár már a nemzeti gazdálkodásban is jelentkezhet, nem beszélve a magánszemélyeket ért sérelemről, akik jóhiszeműen egy igen kellemetlen procedúrának lehettek volna kitéve – akár külföldön is, ha a hamis pénzüket be akarják váltani.
A bankjegyek nagy része megkerült, de azt senki nem tudhatja pontosan, mennyi jutott az ország vérkeringésébe, s hogy mennyi lehet kint jelenleg. Dr. Félhelyes Erzsébet elmondta: ez volt az eddigi legnagyobb volumenű pénzhamisítási bűnügy hazánkban, de a korábbiakból kiinduló statisztika szerint a pénznek rendszerint 30 százalékát sikerül lefoglalni.
A rendőrség egyébként a házkutatás során egy géppisztolyt, egy önvédelmi pisztolyt, több száz lőszert és hangtompítót is talált. Nem tudni, hogy P. Zsolt mire akarta használni ezeket. Az ugyan bizonyosságot nyert, hogy ismertté vált bűncselekményt nem követtek el velük, de az is biztos a vád szerint, hogy az orosz bűntárs lőni tanította a szervezet fejét. Dr. Horváth László elmondta: a főügyészség különösen nagy értékre, bűnszervezet tagjaként elkövetett pénzhamisítás miatt vádolja a huszonkét terjesztőt, a hat alvezért és P. Zsoltot, az utóbbi hét előzetes letartóztatásban várja az ítéletet. A bíróság remélhetőleg néhány hónapon belül megkezdi a tárgyalást, s ha a vádat elfogadja, akkor 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztés terheli a példátlan bűnszervezet tagjait.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

soproni siker Schióban

kosárlabda Famila-Schio MKB-

Euroleasing 68 73 (11–21, 19–16,… Tovább olvasom