Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Vádlottakat hallgatott meg a bíróság a Hunvald-ügyben

Vádlottak meghallgatásával folytatódott a Hunvald-ügy tárgyalása pénteken a Fővárosi Bíróságon (FB). A bíróság erre a napra tizenegy vádlott meghallgatását tervezte, ám három vallomást már csak ősszel hallgatnak meg.
A sok száz milliós önkormányzati ingatlanpanamák, fiktív megbízási szerződések, szociális bérlakás-kiutalások és más bűncselekmények vádjával indult ügy elsőrendű vádlottja Gál György, volt erzsébetvárosi szabad demokrata gazdasági bizottsági elnök, a másodrendű vádlott pedig Hunvald György, volt VII. kerületi szocialista polgármester.

A büntetőperben összesen 25 ember ellen emelt vádat az ügyészség hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, vesztegetés, csalás és más bűncselekmények miatt, ám a büntetőper kezdetén, ez év áprilisában a FB úgy határozott, hogy 13 vádlott esetében elévült a közokirat-hamisítással kapcsolatos vád, ezért megszüntette az eljárást.

Ez a 13 vádlott az ügyészség szerint strómanként, a vevői oldalon felbukkanó cégekkel kapcsolatban vett részt az önkormányzati ingatlanok mélyen áron aluli adásvételében. Közülük kilenc vádlottal kapcsolatban nem is tartalmazott mást a vádirat, így ha esetükben jogerősen megállapították volna a közokirat-hamisítás ügyében a büntetőeljárás elévülés miatti megszüntetését, akkor a továbbiakban 25 helyett csak 16 vádlottal szemben folytatódott volna az ügy tárgyalása.

A FB elévülés miatti megszüntető határozatát azonban az ügyészség fellebbezése folytán a Fővárosi Ítélőtábla júniusban felülbírálta, és kimondta, hogy a vádbeli cselekmények elévülése nem állapítható meg, az eljárást e 13 ember ügyében is folytatni kell. Közülük a pénteki tárgyaláson 8 vádlottat hallgattak meg.

Az erzsébetvárosi ingatlanügyekben közreműködő ügyvéd vádlotti meghallgatása 3 órán át tartott, így több vádlott csak szeptemberben tehet vallomást.

A csaknem nyolc órán át tartó tárgyalás végén Gál György és Hunvald György is azt kérvényezte, hogy előzetes letartóztatásukat a bíróság enyhítse házi őrizetre. A FB a kérést elutasította. Mindkét vádlott fellebbezett a döntés ellen, így az még nem jogerős. Hunvald György a szigorú kényszerintézkedés, vagyis a két és fél éve tartó előzetes letartóztatás miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

A Fővárosi Bíróságon – a nyári ítélkezési szünet miatt - csak szeptember elsején folytatódik a per a további vádlottak és a tanúk meghallgatásával. A bíróság ősztől az év végéig hetente 3 tárgyalási napot tart ebben az ügyben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

25 milliós kárt okoztak a színesfémtolvajok: mindent vittek ami rézből volt

Színesfémtolvajok 25 millió forintos kárt okoztak egy vállalkozás szolnoki raktárában. Tovább olvasom