Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Vágó Istvánt halálosan megfenyegették

„Könnyen becserkészhető és elejthető ideális célpont" – olvasható egy szélsőséges portálon Vágó Istvánról. A népszerű kvízmester célkeresztbe került.
• A kvízprofesszor
Pár hónapja Vágó István nyíltan beszélt nézeteiről, amikor a Heti Válasz felkérésére leült vitázni a vele ellentétes ideológiát valló Fábry Sándorral. Már akkor megindult ellene a hecckampány, de az semmi volt ahhoz képest, amit most kell átélnie.

"Nem hiszem, hogy sokat fogok erről beszélni, mert hihetetlen módon megszaporodtak a támadások ellenem" – válaszolta a kvízmester, amikor még júniusban, a vita után arról faggatták, ezentúl is felvállalja-e a nézeteit nyilvános fórumokon.

Vágó akkor úgy vélte, sokaknak csalódást okozhatott azzal, hogy kilépett a politikailag semleges szerepkörből. Pár hete a kvízmester részt vett egy baloldali kötődésű alapítvány rendezvényén, és ezzel halálos fenyegetések és zaklató telefonhívások sorozatát zúdította magára.

Vágó István célkeresztben
Vágó István célkeresztben

Az egyik szélsőséges portál szerint Vágó „szeret játszani a tűzzel", de arra is gondolnia kellene, hogy ideális célpontja lehet azoknak, akik „Lehel vezérhez hasonlóan szeretnének egy szolgát vinni magukkal a túlvilágra". Egy másik blog írója szerint pedig az, amit Vágó az elmúlt években „elkövetett a magyarság ellen", önmagában elég lenne ahhoz, hogy falhoz állítsák.

A tévés szerint az gerjeszti a támadásokat, hogy a Magyar Nemzetben hamisítva idézték a megszólalását, amelyet ráadásul nem előadóként, csak a vita egyik résztvevőjeként tett meg. „A cikk bevezetőjében azt írták, az én jóvoltomból végre az is kiderült, hogy 2006 októberében a rendőrök nem támadtak békés tüntetőkre. Csakhogy én ilyet soha nem állítottam – mondta Vágó. – Továbbolvasva az írást kiderül, hogy valójában arról beszéltem, a rendőrök nem verték szét a Fidesz nagygyűlését. De a bevezetőben leírt hamis állítás épp elég volt ahhoz, hogy egyesek céltáblájává válljak."

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. Írástudatlan-Tdi. 2008. október 07. 08:48
    „Szerintem sem kell komolyan venni a fenyegetőzést.Amelyik kutya ugat az nem harap!Piti kis balhékeltők műve az egész.De igazándiből nem kell velük foglalkozni.Akik csakígy alattomosan órvúl tudnak fenyegetőzni azok csak valami kis ügyefogyott kis emberkék gyülekezetei lehetnek hogy felhívják magukra a figyelmet.Ezért is mondom hogy teljesen figyelmenkívül kell hagyni őket.Hiába még léteznek gerinctelen embereknek nevezett sötét ruhás parasztok!”
  • 21. flexsnake 2008. október 07. 06:44
    „Az emberek buták vagy ostobák.Kívánom minden szélsőjobbosnak hogy szélsőbalos orvos segítse világra a gyermekét és fordítva, akkor végre felfoghatnák hogy ugyanabban az országban lakunk.Senki nem szeretné a saját földjét felsózni.Tök mindegy ki milyen oldalon van és milyen véleménnyel, ugyanugy dolgozik, él mint más akkor meg teljesen értelmetlen ez az egész.A fidesz-Mszp elkezdte az ország kettészakítását a sok újmagyar meg folytatja.
    Semmi értelme az egésznek.Figyelemelterelés.”
  • 20. 66os 2008. október 07. 06:42
    „epiktetos megnyerte a legostobább hozzászólás különdiját....”
  • 19. epiktetos 2008. október 06. 23:33
    „Hévalaki, Ön Nyert! A legértelmetlenebb, leggyűlölködőbb hozzászólás különdíja az Öné.”
  • 18. hévalaki 2008. október 06. 23:17
    „....@ " a szélsőségesen magyarellenes szadesz támogatója "....vazze!
    micsoda szép átkenés...nahát !
    itt nem a kölykeink,magyarok élnek ?..azannyát !..csak a külföldi,az az igazi ! Akkor te is korcs vagy 16.!
    ....@ felelj ha tudsz !Az a nagy magyarbarát fidesz,Viki,miért nem adott a kintieknek állampolgárságot,mikor a trónján ült...he ...vazze@ felelj,mert a pokolra küldelek ...te igazmagyar !!!”
  • 17. aranka2 2008. október 06. 23:08
    „Persze így, hogy jobboldal, kicsit sommás, meg nem is igaz. Vannak szép számmal mocskos fasiszták, nácik, nyilasok, vagy nevezzétek őket, ahogy akarjátok, azok messze-messze állnak a demokráciától. Kurucinfo, magyar gárda, meg effélék, a nemzet selejtjei. Sajnos a mai magyar bűnüldözés meg igazságszolgáltatás nem áll hivatása magaslatán. Mentik a nácikat, becsukják a szemüket és nem hallanak. Rá fognak cseszni, csak nehogy késő legyen.
    A jobboldal, meg a baloldal az más, ők zömmel demokratikusak.”
  • 16. bonjovi44 2008. október 06. 23:06
    „A szélsőségesen magyarellenes szadesz támogatója most színt vallott,ne csodálkozzon,hogy sokan kiakadtak a tényekneknek ellentmondó véleményén.”
  • 15. 66-os 2008. október 06. 22:55
    „A jobboldalnak fingja sincs a demokráciáról, amit ők a akarnak az diktatúra, ha nem egy követ fúj valaki veletek rögtön akasztani akartok mi? Minden embernek tisztelni kell a véleményét még ha nem is egyezik a tieitekkel, bár a tisztelet max imádott vezíreteknek szól kizárólag! Fenyegetni, rombolni, gyujtogatni azt tudtok álmagyarok, a rendőrnek neki mertek menni a cigánynak nem, mert a cigány az kiverné belőletek ezt az undorító lelket is....”
  • 14. félelem 2008. október 06. 22:34
    „10.TELSTÁR !
    Már a nagybetűiddel is kiabálsz !Határtalan,korlátolt ember vagy.
    Aki nincs egy véleményen a jobboldallal,az fogja be a pofáját ugye ?
    Hallgasson,mint a Rákosi idejében .Ezt akarjátok ? Jobbos pufajkások !!
    Agresszívek vagytok,erőszakosak.”
  • 13. gyalázat 2008. október 06. 22:22
    „....ócska,embernek nem necvezhető teremtmények vagytok....
    az állat is külömb tőletek..
    Kik lehettek ti ? Van családotok ? Büszke lehet rátok !
    Nektek nem demokrácia kell,többpártrendszer,hanem egy birka akol.
    Vagy menjetek Afganisztánba verekedni.Ott legyen nagy a szátok !”
  • 12. Et tu Brutus 2008. október 06. 20:52
    „Kis ingyenreklám kell Pityu, Mégsem annyira dübörög a gazdaság? Csak a szívritmuskeltőd motorja kattogott....

    Rá se ránts, minket az éhenhalás fenyeget. A francot nem érdekli.”
  • 11. Garfield 2008. október 06. 20:50
    „#10: Akinek nem tetszik a véleménye, az így jár? Óbégattok, ha valaki a tyúkszemetekre lép, de amikor valaki elmondja a saját, a tietekkel nem egyező véleményét, akkor kirakjátok rá a célkeresztet? Ez lenne a jobboldal demokráciafelfogása? Szép...”
  • 10. TELSTAR 2008. október 06. 20:11
    „Miért üti bele az orrát olyasmikbe, amikbe nem kéne?”
  • 9. netuddki 2008. október 06. 17:41
    „Marhaság.Engem minden héten megfenyeget,megátkoznak.Nem kell komolyan venni.Vagy csak egy kis nézettség turbózás a televizióknak?”
  • 8. epiktetos 2008. október 06. 17:13
    „1. http://www.hetivalasz.hu/cikk/0806/fabry_vago_vita
    2. http://www.hetivalasz.hu/cikk/0806/nincs_pardon

    Azt tudtuk, hogy Vágó rövidlátó, na de ennyire?

    " Hat éve az történik, amit a Fidesz akar. Helyesebben tíz éve, hiszen korábban négy évig kormányoztak."

    "Sándor, olvasd le a számról: de igen, ez a helyzet! Jól üzemeltetik az országot."”
  • 7. rara_avis 2008. október 06. 16:38
    „Grenadle, itt abszolút nincs szó politika közelébe kerülésről - felvállalta nagy nyilvánosság előtt a véleményét, úgy látszik, vannak, akiknek ez is baj.”
  • 6. LukSzusz 2008. október 06. 16:19
    „Tán kevés a lóvéd Pityu,szervezünk gyűjtést ha akarod.”
  • 5. kekecke 2008. október 06. 11:10
    „ha nem megy a szekér, tolassuk meg !”
  • 4. grenadle 2008. október 06. 11:01
    „Kit nem fenyegettek meg az utóbbi 10-15 évben, aki a politika közelébe került?”
  • 3. macilaci 2008. október 06. 10:54
    „Így teljes !
    ""Magyar Nemzetben hamisítva idézték a megszólalását, amelyet ráadásul nem előadóként, csak a vita egyik résztvevőjeként tett meg.""
    1,nek.
    Valóban!Nem kellett volna abba a disznóólba menni...”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Albert Györgyi örökbe akart fogadni

Albert Györgyi örökbefogadásra készült, letette a poharat, új életet akart kezdeni. Álma, hogy… Tovább olvasom