Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Vágott baromfitól kapott madárinfluenzát egy kínai férfi

Vágott baromfitól fertőződhetett meg egy férfi a dél-kínai Sencsenben (Shenzhen) - közölte az ázsiai ország kormánya. A 31 éves teherautósofőr felesége két hete vásárolt egy frissen vágott csirkét a helyi piacon. A férfi korábban sohasem érintkezett élő szárnyasokkal.
A 31 éves teherautósofőr felesége két hete vásárolt egy frissen vágott csirkét a helyi piacon. Ezt követően a férfit a kórra utaló tünetekkel szállították a városi kórházba, és állapota azóta is válságos - jelentette kedd este az Új Kína hírügynökség.

A beteg szervezetéből vett minták elemzése a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1-es vírusának altípusát mutatta ki. A diagnózist azonban még nem erősítette meg az egészségügyi minisztérium vizsgálata. Egyelőre azt sem mutatták ki, hogy a járvány átterjedt volna más személyre is, így a tárca egyik szóvivője egy hongkongi televíziónak adott nyilatkozatában leszögezte: pánikra semmi ok sincs.

A férfi korábban sohasem érintkezett élő szárnyasokkal. A tünetek azt követően jelentkeztek, hogy a piacon vásárolt és otthon megfőzött csirkéből fogyasztott. Családtagjain nem mutatkoztak a betegség jelei. Szakértők szerint a frissen levágott és kibelezett csirkékkel való érintkezés növeli a megfertőződés veszélyét. Az Egészségügyi Világszervezet azonban már többször felhívta a figyelmet arra, hogy a jól megfőzött szárnyasok fogyasztása nem jár veszéllyel.

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kórházi parkolás

„ Mikor tűnik már fel valakinek, hogy Csornán a kórháznál szinte képtelenség parkolóhelyet… Tovább olvasom