Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Választás 2014: Kunhalmi Ágnes fellebbezett

Elrendelte a szavazatok újraszámlálását az NVB a 15-ös választókerület két szavazókörében.
Elrendelte a budapesti 15-ös országgyűlési egyéni választókerület két szavazókörében leadott szavazatok újraszámlálását szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság. A választókerületben Kucsák László, a Fidesz-KDNP jelöltje 60 szavazattal nyert a választáson.

NVB: nem érinti a végeredményt a szavazatok újraszámlálása a budapesti 15-ös választókerületben

Átvizsgálta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a budapesti 15-ös egyéni választókerület 10. és 40. számú szavazóköreiben a szavazatokat szerdán. Az újraszámlálás után nem változott a választás választókerületi eredménye, mivel a Kunhalmi Ágnesre (MSZP-Együtt-PM-DK-MLP) leadott szavazatok száma kettővel nőtt ugyan, de így is 56-tal kevesebb a voksa, mint a mandátumot elnyerő Kucsák Lászlónak (Fidesz-KDNP).

A 10. számú szavazókörben az érvénytelen szavazatokat vizsgálták át, és találtak közöttük két érvényes, Kunhalmi Ágnesre leadott szavazatot.

A 40. szavazókörben az érvényes szavazatokat vizsgálták meg újra, és két, a szavazókörben érvényesnek minősített, Kucsák Lászlóra leadott szavazatról állapította meg a bizottság az újraszámlálásnál, hogy érvénytelen.

Kunhalmi Ágnes szavazatainak száma így kettővel nőtt, Kucsák Lászlóé kettővel csökkent.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság eredménymegállapító határozata ellen Kunhalmi Ágnes, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP képviselőjelöltje nyújtott be fellebbezést a törvényes határidőn belül.

Hivatkozott arra, hogy a választókerület 40-es számú szavazókörében a szavazatszámláló bizottság (szszb) tagjának nyilatkozata szerint olyan szavazatokat is érvényesnek fogadtak el, amelyeken csak alá volt húzva a jelölt neve, de nem volt a neve melletti karikában két egymást metsző vonal. A 10-es számú szavazókörben pedig - szintén az szszb-delegált nyilatkozata szerint - több olyan szavazat is érvénytelen lett, amelyen a választópolgár feketén fogó tollal nyilvánította ki akaratát.

A bizottságban vita volt arról, elrendeljék-e a szavazatok újraszámlálását. Sárhegyi Zoltán (Fidesz-KDNP-delegált) és Tóta Áronné (választott tag) egyaránt amellett érvelt, hogy ne legyen újraszámlálás. Azt mondták, a szavazóköri jegyzőkönyvek aláírásakor a delegáltaknak nem volt észrevételük, a két nappal későbbi nyilatkozatok így nem vehetők figyelembe.

Szabó Miklós, az LMP delegáltja ugyanakkor amellett érvelt, hogy a választásokba vetett bizalmat erősíti a voksok újraszámlálása. Ezen a véleményen volt Borbély Andrea (Jobbik) is, aki szerint a fellebbezést benyújtó a rendelkezésére álló eszközökkel próbálta bizonyítani igazát, a testület nem teheti meg, hogy minősíti a tanúnyilatkozatok hitelességét.

Litresits András, az MSZP-Együt-PM-DK-MLP delegáltja szintén a szavazatok újraszámlálása mellett érvelt.

Az NVB úgy határozott, a 40-es számú szavazókörben újraszámolják valamennyi érvényes szavazatot annak megállapítására, hogy van-e közöttük érvénytelen, valamint megvizsgálják a 10-es szavazókör érvénytelen szavazatait, hogy van-e közöttük érvényes.

Kunhalmi Ágnes fellebbezésében kérte azt is, hogy valamennyi, szavazatszámlálási bizottsági döntéssel érvénytelennek minősített szavazólap érvényességét még egyszer vizsgálják meg, de ezt az NVB nem fogadta el, mert az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP képviselőjelöltje kéréséhez bizonyítékot nem terjesztett elő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Örök nyugalomra helyezték Szabó Gyulát

A nemzet színészét családja, pályatársai, barátai, tanítványai és tisztelői kísérték utolsó útjára Tovább olvasom