Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Vallott a NAV elnök: kitiltották az USA-ból!

Vida Ildikó nem fontolgatja a lemondást. A levélben érkezett tilalomról kedden értesítette Varga Mihályt.

Varga Mihályt kedden tájékoztatta Vida Ildikó

A nemzetgazdasági miniszter egy szerdai budapesti rendezvényen azt mondta az újságíróknak, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke előző nap tájékoztatta őt az ellene elrendelt amerikai beutazási tilalomról.
Az újságírók feltették a kérdést Varga Mihálynak, utasította-e Vida Ildikót, hogy menjen be az amerikai nagykövetségre és tájékozódjon az esetleges ellen szóló bizonyítékokról. Ez Vidai Ildikó ügye - mondta a miniszter, közölve: azt tanácsolta neki, hogy ebben az ügyben nem szabad a nyilvánosságot kerülnie.

A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: ha Vida Ildikó úgy gondolja, hogy az amerikai nagykövetségen hozzájuthat konkrét információkhoz, akkor határozottan fogja kérni, menjen be, és nézze meg azokat.
Varga Mihály hangsúlyozta: csodálkozik, hogy az amerikai hatóság nem osztotta meg információit.

Közölte: megkönnyítené a munkájukat, ha az amerikaiak megtennék ezt.
Most lebeg egy vád, amelynek senki nem tudja, mi a pontos tartalma - mondta a politikus.

Varga Mihály emlékeztetett: az amerikai cégek által felvetett áfacsalások ügyében vizsgálat folyik 2011 óta. Eddig nagyjából háromezer vizsgálat folyt le, nyolc ember előzetes letartóztatásban van.

Korábban

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba.

Szegedi szállodással utazott a NAV-vezető?

Információink szerint a szegedi Szent János Hotel tulajdonosával utazott Tenerifére a NAV botrányba keveredett vezetője. Vida Ildikót október végén az RTL Klub a bécsi reptéren érte utol, kísérőjéről először azt hitték, hogy a munkatársa: információink szerint pedig a a Szent János wellnesshotel tulajdonosa, a mórahalmi székhelyű Rozsmalom Kft. ügyvezetője. 

A szegedi szállodatulajdonos a Kanári-szigeteken, Tenerifén több épületből álló nyaralókomplexummal rendelkezik, így vélhető, hogy ezek az ingatlanok adnak Vida Ildikó számára kellően védett „nyaralási" lehetőséget.

Teljes cikkünket itt találja>>

A lap szerdai számában közölt interjúban a NAV-elnök elmondta azt is, hogy polgári és büntetőeljárásokat kezdeményez a hivatalt és a személye ellen ért rágalmakkal kapcsolatban.

Mint mondta, vizsgálati csoportot állít fel, amely "mikroszkóppal" fogja újra átvizsgálni a Magyarországon működő összes számba jöhető céghez kötődő eddigi ügyeket és szálakat.

Vida Ildikó hangsúlyozta, az eljárást példátlannak, aljas támadásnak tartja, hozzátéve: semmilyen korrupciós ügynek nem volt és nem részese.

A NAV elnöke az interjúban elmondta, hogy nem foglalkozott a lemondás gondolatával, mert azzal beismerte volna a vádakat.

A NAV elnöke úgy fogalmazott, érthetetlen számára, hogy miért támadták őt és a hivatalt ok nélkül. "Vannak vizsgálataink, amelyek olyan érdekcsoportok körül folytak és folynak napjainkban is, amelyek könnyen kapcsolatot teremthetnek az amerikai nagykövetséggel. Az is elképzelhető, hogy külső személyek, minden alap nélkül bár, de ránk hivatkoznak egyes esetekben és ez ellen szinte lehetetlen védekezni" - fogalmazott.

Vida Ildikó beszélt arról is, hogy a beutazás korlátozásáról levélben értesítették, amelyben egy elnöki nyilatkozatra hivatkoztak, melynek egyik passzusa, hogy felfüggeszthetik belépését annak, aki korrupcióban érintett, vagy abból hasznot húz. A levélben - amelynek tartalmáról tájékoztatta a magyar kormány egyik illetékesét - sem ügyet, sem tárgyat, sem bizonyítékot nem neveztek meg - tette hozzá.

Hozzátette, csak részben emiatt az ügy miatt kerülte az elmúlt hetekben a nyilvánosságot, távol maradásának másik oka, hogy szabadságra ment. "Tudom, hogy szerencsésebb lett volna hamarabb kiállnom a nyilvánosság elé, de ez az aljas támadás annyira megrendített, hogy napokig fel sem tudtam fogni, hogy mi történik velem" - mondta Vida Ildikó.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hazánkat is érinti a német vasutassztrájk

Csütörtöktől vasárnapig a Budapestről Prágán át Berlinig, illetve Hamburgig közlekedő vonatok csak… Tovább olvasom