Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Válság? Plazmatévé!

Kellemes karácsony elé néznek az elektronikai piac szereplői, hiszen válság ide vagy oda, nem fogjuk vissza költekezésünket. Januártól viszont borúsabb idők köszönhetnek rájuk - írja a FigyelőNet.
„El se hinném a forgalmunk alapján, hogy válság van, ha nem hallanám a hírekből" – nyilatkozta a FigyelőNet megkeresésére Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezető igazgatója, akinek tapasztalatait Szánthó Balázs, a Media Markt koncepciómenedzsere is osztotta, mondván: „Pozitívak a karácsonyi forgalmi várakozásaink, visszaesést nem tapasztaltunk semmilyen területen. Összességében a tavalyi hasonló időszakhoz képest is forgalomemelkedésről tudunk beszámolni."

Nem fogjuk vissza magunkat

Vagyis a pénzügyi válságról szóló hírek, az elbocsátások és a rossz gazdasági körülmények szinte semmilyen hatást nem gyakorolnak a karácsonyi bevásárlásra. A bevásárlóközpontok hétvégenként megtelnek ajándéklistával rohangáló emberekkel, akik körülbelül ugyanannyit költenek, mint egy évvel korábban. A Kirakat.hu megbízásából készített Szonda Ipsos-felmérés legalábbis ezt támasztja alá: az emberek 58 százaléka maximum 30 ezer forintot szán idén ajándékokra, amelyet tavaly a népesség 61 százaléka lépett át. Az ennél bőségesebb költést tervezők részaránya az elmúlt esztendei 33 százalékról csak 27 százalékra csökkent a kutatás szerint - számol be a FigyelőNet.

Illusztráció: Karnok Csaba
Illusztráció: Karnok Csaba

Ráadásul a hitelekkel sem lettünk óvatosabbak, hiszen a megkérdezettek 2-3 százaléka tervez hitelfelvételt, szemben a tavalyi 2 százalékkal. Magyarán fittyet hányunk a válságra, amit jól érzékeltet Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkárának korábbi nyilatkozata, mely szerint „részvény helyett inkább plazmatévét vesznek az emberek". S valóban, az általa említett termék, az LCD tévé, az MP3-, MP4-lejátszók, a navigációs készülékek, a notebookok és a mobiltelefonok mellett ott szerepel az elmúlt évben is sláger elektronikai cikkek értékesítési toplistáján.

Az olcsó cikkeket keressük

A változatlan forgalom tehát önmagában jó hír lehet a kereskedőknek, ám ha ez eladott cikkek árát nézzük, akkor már érezteti a válság a hatását. „Az elmúlt évhez képest több számlát állítunk ki, amelyek egyenként több terméket tartalmaznak, ám azok összértéke elmarad a megszokottól. Vagyis a statisztikáink alapján partnereink az olcsóbb cikkeket keresik" – nyilatkozta megkeresésünkre Balassa Gergely, a számítástechnikai eszközök importálásával és nagykereskedelmével foglalkozó Kelly-Tech kereskedelmi igazgatója. Tapasztalatait Várkonyi Balázs is megerősítette, mondván az emberek ugyanazon elektronikai cikkeket veszik, mint egy évvel korábban, csak az olcsóbb változataikat.

Balassa Gergely elmondása alapján a piac egészét nézve már korántsem ilyen jó a helyzet, hiszen a végfelhasználói forgalommal ellentétben, a nagyobb cégek és állami megrendelések beszállítóinál már komolyan érezhető a gazdasági recesszió.

Nehéz idők jönnek

Több kutatóintézet például a globális PC-piac fékeződésével számol, aminek a fő vesztesei a hardvergyártók, és azon belül is az asztali szegmens lehet.

Várkonyi Balázs szerint mindenképpen várható januártól egy kisebb 5-8 százalékos áremelkedés, amit az euró-jen árfolyamingadozás indukál. Pesszimistább becslések pedig 10-15 százalékos áremelkedéssel számolnak. Az Extreme Digital ügyvezetőjének elmondása alapján ezen túl a kereskedők számára a legnagyobb problémát a hitelminősítő bankok óvatosabb hozzáállása jelentheti, akik komolyan lecsökkentették a beszállítók hitelkeretét.

Védettek talán az internetes kereskedők lehetnek, akik amúgy is kisebb készlettel dolgoznak.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. tahoszegedi 2008. december 05. 17:19
    „jq: csak nem a négymilliárdos Ferire gondolsz??? :-)

    Logaritmus: vigyázz mert derivállak !!!!”
  • 21. tahoszegedi 2008. december 05. 17:17
    „csak a hülyék vesznek plazma tv-t

    LCD akkor inkább”
  • 20. KovácsPistike 2008. december 05. 17:00
    „Jobban érzem magam, ha nem nézem a televíziót, másoknak is ajánlom.
    A plazma tv mellesleg jócskán növeli a villanyszámlát!”
  • 19. klj_54 2008. december 05. 13:43
    „A karácsonyi ünnepből a lényeg veszett el:(
    A szeretet, az odafigyelés.”
  • 18. Logaritmus 2008. december 05. 12:51
    „jq: igazad van, és ezért nem a kereskedőket, bankokat, stb. kell szidni hanem önmagunkba nézni és idén máshogy viselkedni.”
  • 17. jq 2008. december 05. 11:56
    „Kissé eltávolodtunk annak az ünneplésétől, hogy valamikor réges-régen egy istállóban megszületett egy gyermek...”
  • 16. tahoszegedi 2008. december 05. 11:52
    „Én egyet értek azzal a reklám szlogennel, mely úgy szól:

    Gyurcsányt a fa alá.


    ...csakhogy oda kell állítani amerre a fa dől :-)”
  • 15. imna 2008. december 05. 11:37
    „Üdv. mindenkinek! Sajnos ebből a cikkből és a Karácsonyi nagy "felhajtásból" is látszik -véleményem szerint-, hogy az ember milyen kicsi a Világhoz képest. Arról nem is beszélek, hogy ezt a Világnak nevezett valamit ki v. kik irányítják. Az USA, a tőkések, a nagy beruházók, kereskedők vagy egynéven a zsidók. Mi, kisemberek úgy ugrálunk nekik, hogy észre sem vesszük magunkon...figyeljük, hogy milyen akciókkal, hitellehetőséggel tudnánk kedvezőbb feltételekkel vásárolni tőlük; a világot érintő gazdasági válságot is ők okozzák, hiszen érdekes módon az USA-beli elnökválasztás óta leesett pl. a benzinár, előtte viszont mindennek kivétel nélkül a Világon megnövekedett az ára... nem is akarok ebbe jobban belemélyedni, engem csak az AKCIÓ szó és a -10, 20, 30, 40, 50% látványa, a mindenki eladni akarása bosszant a legjobban...”
  • 14. gyarmati_nő 2008. december 05. 10:43
    „Bár én sem értem, miért kell feltétlenül LCD tévé, de azért a karácsonyi vásárlás-dömpingen érdemes más szempontból is elgondolkodni, ugyanis bizonyos értelemben ez is a nem túl magas életszínvonal - és persze sokszor a kulturális színvonal - jele.
    Szerintem azért is vesznek sokan nagyobb értékű cikkeket karácsonyra, mert máskor nem engedhetik meg maguknak a lestrapált televíziók, elavult vagy nem is létető számítógépek, szovjet hűtők cseréjét.
    A karácsonyra egy egész éves vágyakozás, igény zúdult. És ekkor az egész család kapja, nincs külön ajándékvásárlás. Két legyet ütnek egy csapásra: korszerűsítik a háztartást, a növekvő igényeket kielégítik, és az év legnagyobb ünnepére is kész az ajándék.

    Persze tény, hogy sok családban már csak a vásárlásról, no meg a harmadik két méter képátmérőjű LCD tévéről szól a karácsony...”
  • 13. mgabor 2008. december 05. 10:05
    „nagyon nincs is már plazmatévé, bebukott, az LCD nyert :)”
  • 12. Horton 2008. december 05. 10:00
    „Kedves " gabianya " !

    Igazad van neked is.
    Az a baj, hogy annyira anyagias világot élünk, hogy sokan azt hiszik, hogy valami minél drágább, annál jobb.
    Pedig ez nem mindig igaz.
    A karácsonynak arról kellene szólnia, amiről régen is szólt. Egy kellemes, meghitt beszélgetés a családdal, egy finom ebéd vagy vacsora mellett, miközben forralt bort kortyolgatunk, vagy bólét iszunk, kinek mi....
    Este egy nagy séta a gyerekekkel, mikor azt lesik, hogy kinek milyen fenyőfa világít az ablaka előtt......és ilyenkor talán mi is egy kicsit gyerekek lehetünk, ott belül.”
  • 11. gabianya 2008. december 05. 09:35
    „Még annyit inkább kis pénzböl kis ajándék mint hitelből nagy.De ez az én véleményem.”
  • 10. gabianya 2008. december 05. 09:33
    „Horton.Szia.Most egy picit igazad van.Én egy hülye plazmatévéért nem vennék fel hitelt.Én ugy vagyok vele hogy mindegy milyen tv-én nézem meg a barátok köztöt.Én nem vennék fel iyen gagyiságra hitelt.Sajna sokan beleugranak 0% a THMpedig 200-350%.Örülnek a tv-nek de majd ha elromlik és még 5év mulva is nyögik a hitelt akkor nem is lessz olyan jó ajándék.Biztos emlékezetes marad a Karácsony.Nincs igazam??:)”
  • 9. Horton 2008. december 05. 09:03
    „Elég szomorú, hogy egyeseknek a plazma és az lcd tv jelenti a karácsonyt.
    Nem is értem, hogy a " karácsonyt " miért kell összekötni a hitellel.
    Mi köze a kettőnek egymáshoz???
    Az ember olyan jót röhög azokon, akik hitelbe verik magukat, csak azért, mert azt hiszik, hogy egy drága ajándékkal megvették családtagjukat egy évre.
    Na, ők meg is érdemlik....”
  • 8. Ferrari 2008. december 05. 08:20
    „Szerintem is inkább arról kellene cikkezni, hogy hitel felvétel nélkül próbáljunk meg felkészülni a Karácsonyra!
    Aki hitel nélkül meg tud venni bármilyen műszaki cikket, hát tegye, szép közös ajándék lehet egy családnak az ünnep tájára ütemezni egy ilyen megvásárlását.
    De könyörgöm hitelt azért ne vegyen fel senki!
    Tudva azt, hogy nem vertük magunkat adósságba, talán nyugodtabb, békésebb lehet az ünnep mindenkinek!”
  • 7. belabacsi 2008. december 05. 06:42
    „kocsisné,senkit nem kérdeztek meg,ez egy légböl kapott cikk,olyan mint a többi .”
  • 6. gabianya 2008. december 05. 06:28
    „Hát igen az egyik bank is hirdeti magát hogy jaj de jó kaptunk hitelt azonnal és szép karácsonyunk lessz de azt nem hirdeti,hogy 5 év mulva is erre a karácsonyra fog emlékezni mikor jön a végrehajtó”
  • 5. klj_54 2008. december 04. 23:03
    „Bizony pártunk és kormányunk is elmehetne a sunyiba, mert engedik hirdetni a nyilvánvalóan felvállalhatatlan hiteleket!
    Itt a recesszió, amikor gondolkozni és nem költekezni kellene.”
  • 4. efje 2008. december 04. 22:42
    „Tavaly karácsonykor nem kaptál olyan olcsón mondjuk egy 40 colos Sony LCD-t mint most. Most akar a feléért is megkaphatsz egy ilyet a tavalyi árhoz képest ha keresgélsz egy picit. Ráadásul a képminőség is javult azóta. Tehát az hogy ugyanannyit költenek az emberek, mint tavaly az mar visszaesés, mert ennél jóval többre is lett volna esély. Menjenek be inkább egy autószalonba. Ott tuti nagyobb a pangás, mint tavaly ilyenkor.”
  • 3. kocsisné 2008. december 04. 21:08
    „Én arra lennék kíváncsi, hogy a felmérésben melyik réteget kérdezték meg. Nem tartom valószínűnek, hogy azokat, akik minmálbérből élnek és ebből tartják el mondjuk a három gyereküket. Ők lehet, hogy ajándékozásra még 10 ezer forintot sem tudnak karácsonykor költeni. Esetleg jut még a rezsi mellett valami kevés ennivaló a karácsonyi asztalra.”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázolt a vonat Kőbánya-Kispesten

Életveszélyes állapotban vitték kórházba az a férfit, akit egy InterCity gázolt el csütörtök délután… Tovább olvasom